Potápi Árpád János: az a magyar, aki szívében magyar

Az a magyar, aki szívében magyar, aki közösséget vállal azzal a sorssal, amelyet az évszázadok rajzolnak ki a magyar nemzet számára – mondta Potápi Árpád János az erdélyi Szentegyházán, az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen pénteken. hirdetés hirdetés A nemzetpolitikai államtitkár szerint – bár szülőhelyük, származásuk, anyanyelvük alapján a vértanúk nem mindegyike minősülne magyarnak, ők…

A zsidóellenes pogrom évfordulójára hirdettek tüntetést a propalesztinok Londonban

Tömegtüntetést szervez szombatra Londonban a legnagyobb brit palesztinpárti kampányszervezet a Gázai övezetben indított izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítve. hirdetés hirdetés A Scotland Yard erőteljes hangvételű pénteki felhívásában közölte, hogy őrizetbe veszi azokat, akik Nagy-Britannia által terrorszervezetnek minősített és betiltott csoportokat éltetnek a tüntetésen. A rendőrség kiemelte a közleményben, hogy e szervezetek közé…

„Határvédelmi bizottság” alapítását jelentette be Salvini

Matteo Salvini „határvédelmi bizottság” megalapítását hirdette meg az illegális bevándorlással szemben, a bizottsághoz olaszok és más európai országok állampolgárai is csatlakozhatnak – jelentette be a Liga olasz párt pénteken. hirdetés hirdetés A jobboldali kormánypárt és vezetője, Matteo Salvini közösségi oldalain jelent meg a felhívás a bizottság létrehozásáról. „Gyere el Pontidába, és legyél tagja a határvédelmi bizottságnak!” –…

Hamar jött: bizalmatlansági indítvány a francia kormány ellen

Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt pénteken Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya ellen a baloldali Új Népfront nevű pártszövetség 192 képviselőjének aláírásával – közölték parlamenti források. hirdetés hirdetés „Ennek a kormánynak a létezése, összetételében és irányvonalában a legutóbbi parlamenti választások eredményeinek a semmibevételét jelenti” – áll az indítványban, amelynek elfogadására nagyon kevés esély van, miután…

Mérleg: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg. hirdetés hirdetés Az IDF szerint a Hezbollahnak több tisztje is életét vesztette, századparancsnokok és hat szakaszparancsnok is a halottak között van. Emellett több mint kétezer katonai célpontot támadtak meg…

Ukrajna a hágai törvényszéket kéri, hogy bontassa le a Kercsi hidat

Ukrajna felszólította pénteken a hágai székhelyű Állandó Választottbíróságot (PCA), amely az ENSZ tengerészeti egyezményének Oroszország általi megsértésének ügyét vizsgálja, hogy kötelezze az Oroszországi Föderációt a jogellenesen felépített Kercsi (Krími) híd lebontására. hirdetés hirdetés Ezt az Ukrinform jelentése szerint Ukrajna képviselőjeként Okszana Zolotarjova, az ukrán külügyminisztérium jogi osztályának vezetője mondta Ukrajnának, mint a Fekete- és Azovi-tenger,…

Tanyi Attila: Erkölcs, jótékonyság, effektív altruizmus, longtermizmus és a jó élet

Tanyi Attila a Tromsøi Egyetem filozófia professzora, Etika Kutatócsoportjának vezetője. A házigazda Dobos Gábor, a Prométheusz Társaság vezetője. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés

Böszörményi-Nagy Gergely: fenntarthatóság, innováció, mesterséges intelligencia, egyetem, Brain Bar

Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriumi elnöke. A házigazda Dobos Gábor, a Prométheusz Társaság vezetője. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés…

Az öregedés okai, megállítása és az emberi élettartam korlátai

Vellai Tibor az ELTE Természettudományi Kar Genetikai Tanszékének tanszékvezetője, az általa vezetett csoport az öregedés mechanizmusát és szabályozását kutatja fonalférgekben és muslicákban. A házigazda Dobos Gábor, a Prométheusz Társaság ügyvezetője. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés…

A mesterséges intelligencia jövője, szuperintelligencia és technológiai szingularitás

Botzheim János az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének tanszékvezetője. A házigazda Dobos Gábor, a Prométheusz Társaság ügyvezetője. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés