Lepacsizott egymással a Fatah és a Hamász

A Ciszjordániát kormányzó Palesztin Hatóság (PH) gerincét adó Fatah mérsékelt palesztin párt, valamint a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Egyiptom javaslatával összhangban megállapodott egy közös bizottság megalakításában az övezet ügyeinek intézésére – közölte a Fatah egy meg nem nevezett tisztségviselője kedden a Háárec című izraeli lappal. hirdetés hirdetés A Gázai övezetre vonatkozó egyiptomi rendezési…

Britek: Ukrajnát erős tárgyalópozícióba kell hozni

A brit miniszterelnök szerint Ukrajnát olyan helyzetbe kell hozni, hogy a lehető legerőteljesebb pozícióból kezdhessen tárgyalásokat a háború befejezéséről. Sir Keir Starmer a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén felszólalva úgy fogalmazott: ha Oroszország győz, a világ többi önkényuralmi rendszerének vezetői is úgy hihetik, hogy követhetik Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját. hirdetés…

Újabb amcsi fegyvertámogatás Ukrajnának

Az amerikai külügyminiszter 725 millió dollár (mintegy 300 milliárd forint) értékű újabb katonai szállítmányt jelentett be hétfőn Ukrajna számára. Antony Blinken közleménye szerint a segítséget az amerikai hadsereg készleteiből azonnal hozzáféhetővé teszik, és az az ukrán hadsereg sürgős szükségleteit hivatott kielégíteni Joe Biden elnök szeptemberben tett ígérete alapján. hirdetés hirdetés A csomag tartalmaz többi között…

Trump részt vesz a Notre Dame újranyitásának ünnepségén

Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik. hirdetés hirdetés A november 5–én megválasztott és januárban hivatalba lépő elnök programjáról annyit közölt, hogy a francia fővárosban részt vesz az öt éve tűzvész áldozatává vált Notre–Dame katedrális újranyitása alkalmából rendezett ünnepségen. Donald Trump egyben elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek…

Terrorgyanús fickókat utasított ki Szlovákia

Kiutasították Szlovákiából azt a két külföldi állampolgárt, akiket a helyi hatóságok a múlt héten vettek őrizetbe az ország keleti részében lévő kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületei miatt – jelentette be Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a közösségi médiában hétfőn nyilvánosságra hozott videóban. hirdetés hirdetés A belügyminiszter az esetről először a szlovák közmédia egyik politikai…

Trump a Hamásznak: pokoli árat fogtok fizetni

Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök hétfőn arra az esetre, ha hivatalba lépése napjáig a Hamász palesztin terrorszervezet nem engedi szabadon a 2023. október 7. óta fogva tartott túszokat. hirdetés hirdetés A megválasztott elnök közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta: ha a túszok nem nyerik vissza szabadságukat 2025. január 20. előtt, akkor „pokoli…

Dugin: Románia Oroszország része lesz!

Románia Oroszország része lesz – jelent meg hétfő este az X platform egy olyan fiókján, amelyet Alekszandr Duginnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök ideológusának tulajdonítanak. hirdetés hirdetés „Hova menekülhetnek az elit demokraták és a woke-isták az USA-ból? Kanadába? Trudeau nemrég Mar-a-Lagóban járt. Izraelbe? Ott háború van. London, Párizs, Dubaj? Pontosan oda menekültek az orosz liberálisok. Vagy…

Megsértette a tűzszünetet a Hezbollah, Izrael válaszolt

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő este a múlt héten életbe lépett tűzszünet óta először libanoni célpontokat lőtt, válaszul a libanoni síita Hezbollah milíciának a nap folyamán Izrael területére lőtt két aknagránátjára – jelentette az IDF. hirdetés hirdetés „Nagy erővel fogunk támadni a Hezbollah súlyos tűzszünet–sértése nyomán, és ezentúl így járunk el” – jelentette ki előzőleg…

A Kremlnek a Majdan jut eszébe a grúz helyzetről

A 2014–es ukrajnai Majdanhoz hasonlította a Georgiában zajló eseményeket Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában a sajtónak nyilatkozva. Peszkov szerint jól láthatóan kísérlet történik a helyzet megingatására. „Számos országban láttunk már hasonló eseményeket. A legközvetlenebb párhuzamot az ukrajnai Majdan eseményeivel lehet vonni” – hangoztatta Peszkov, hozzátéve, hogy a georgiai események „minden tünetét hordozzák egy narancsos…

A britek szorosabbra fűznék kapcsolatukat az EU–val

A legfrissebb felmérés szerint a britek relatív többsége inkább az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok szorosabbra vonását pártolja az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás helyett. hirdetés hirdetés A BMG Research országos közvéleménykutató csoport az „i” című brit hírportál megbízásából elvégzett reprezentatív vizsgálatában azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont választóknak, hogy az EU–val kialakítandó szorosabb kereskedelmi kapcsolatok…