Bukott vezetők szorgalmazzák az „erős és egységes” Európát

Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdán ígértet tett arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy „egységes és erős” Európát hozzanak létre a Donald Trump amerikai elnök által képviselt politika „kihívásával” szemben. hirdetés hirdetés „Már most világos, hogy Trump elnök kihívás lesz” – mondta Párizsban a német kancellár a francia elnökkel közösen tartott…

Uniókrata ébredések: az embercsempészek hozzák a migránsokat Európába

Az illegális migránsok több mint 90 százaléka embercsempészek révén érkezik az Európai Unióba, akik gyakran kapcsolatban állnak szervezett bűnözői csoportokkal is; szervezett bűnözés és a migránsok csempészete elleni küzdelem pedig az Európa Bizottság prioritásai között az első helyen áll – jelentette ki Magnus Brunner belügyekért és migrációért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban. hirdetés hirdetés A…

Hazaért a Szerbiából kiutasított román aktivista

Biztonságban visszatért Romániába az a román állampolgár, aki egy romániai civil szervezet képviseletében részt vett egy Belgrádban szervezett szakmai továbbképzésen, és a szerb hatóságok kiutasították Szerbiából; a belgrádi román nagykövetség az intézkedés megindoklására kérte fel a szomszédos ország hatóságait – közölte csütörtökön a román külügyminisztérium (MAE). hirdetés hirdetés A tárca szerint az incidens a keddről…

Jóváhagyja vasárnap a PNL Országos Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét

Vasárnap hagyja jóvá a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Tanácsa az alakulat volt elnökének, Crin Antonescunak az államfőjelöltségét. hirdetés hirdetés A PNL ügyvivő elnöke a párt vezetőtestületének csütörtöki ülését követően hangsúlyozta, hogy alakulata tartja magát a koalíciós megállapodásban vállaltakhoz, és a közös jelöltet támogatja az elnökválasztáson. „Bízunk Crin Antonescu kvalitásaiban és tapasztalatában. A kampány előtt…

Ciolacu: az állami apparátus átszervezése prioritást jelent

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az állami apparátus átszervezése jelenti mandátumának egyik prioritását. Szerinte a folyamatnak „egy sokkal hatékonyabb rendszert” kell eredményeznie, amelyben értékes emberek dolgoznak, és a magánszférához hasonlóan teljesítményarányosan fizetik őket. hirdetés hirdetés A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében rámutatott, hogy a szenátusnál és a képviselőháznál elkezdett létszámleépítés az állami szektor reformjának természetes velejárója, és…

Csak úgy terjed az influenza

Múlt héten több mint 125 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, és újabb öt influenzás beteg halt meg – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). hirdetés hirdetés A tájékoztatás szerint január 13–19. között 125.452 akut légúti fertőzéses esetet jegyeztek országszerte, 1,6 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos…

Bányászjárások: beidézték a legfőbb ügyészségre Gelu Voican Voiculescut

Megjelent csütörtökön a legfőbb ügyészség székhelyén Gelu Voican Voiculescu. A volt kormányfőhelyettesnek tudomására hozzák az ügyészek, hogy emberiesség elleni bűncselekmények miatt büntetőeljárás zajlik ellene az 1990-es bányászjárás ügyében. hirdetés hirdetés Az ügyben büntetőeljárás zajlik Ion Iliescu volt államfő, Gelu-Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Virgil Măgureanu, Miron Cozma egykori bányászvezér,…

Évi 5,96 százalékra nőtt a három hónapos bankközi hitelkamatláb

Az előző banki napon jegyzett évi 5,94 százalékról 5,96 százalékra nőtt csütörtökön a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). A tavalyi év elején 6,21 százalékos volt a három hónapos ROBOR. hirdetés hirdetés A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 6,01 százalékról 6,02 százalékra,…

Ha péntek, akkor tüntetés

Vasúti alkalmazottak, tartalékos katonák, rendőrök, bányászok, erdészek, acélmunkások és a Metrorex alkalmazottai tüntetnek pénteken 13 órától a bukaresti Victoriei (Győzelem) téren az úgynevezett salátarendelet és az új nyugdíjtörvény ellen, illetve amiatt, hogy nem alkalmazzák a vasúti alkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabályt – jelentette be csütörtökön a romániai vasutasok szakszervezeti szövetsége (FSTFR). hirdetés hirdetés A tiltakozó megmozdulásra…

Fifor a PSD-től: Iohannisnak le kéne mondania február negyedikén

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetének elnöke, Mihai Fifor azt fejtegette szerdai Facebook-bejegyzésében, hogy Klaus Iohannis államfőnek február 4-én le kellene mondania tisztségéről. hirdetés hirdetés A volt ügyvivő miniszterelnök, védelmi és gazdasági miniszter szerint Klaus Iohannis részéről az lenne a legfelelősségteljesebb döntés, ha február 4-én lemondana tisztségéről. Ezzel teljesíthetővé válna az az alkotmányos előírás,…