Krumplival a szabadságért – Forradalom light a Victoriei téren

Észrevetted? Volt egy forradalom hétvégén Bukarestben. Legalábbis azok szerint, akik ott voltak. Ők ugyanis nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy megdöntsék a gonosz kormányt, amely reformnak nevezett megszorításokat akar a nép nyakába sózni. A probléma csupán annyi, hogy a nép nagy része… nos, otthon maradt. hirdetés hirdetés A Piața Victoriein néhány száz, legfeljebb egy-két ezer ember…

Bolojan és Rogobete egészségügyi reformja: sebészbér a benőtt köröm szerint?

Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfő délután 17:00 órakor újabb reformcsomagot jelent be, ezúttal az egészségügyben. A helyszín szokásosan impozáns: Palatul Victoria, a kormány szentélye. A téma viszont kényesebb, mint egy nyitott szívműtét. A reformot bejelentő páros úgy tűnik, rendet vágna az állami és magánkórházak között lavírozó orvostársadalomban – vagy legalábbis megpróbálja.…

Lógós képviselők toplistája: Victor Ponta vezeti az igazolatlan hiányzások rangsorát

Miközben az ország súlyos gazdasági, társadalmi és külpolitikai kihívásokkal küzd, nem minden képviselő érzi úgy, hogy ott kellene lennie a Parlamentben. A HotNews által kikért statisztikák szerint 2025 első öt hónapjában nem kevesebb mint 67 képviselő hiányzott igazolatlanul a Képviselőház üléseiről – összesen 190 alkalommal. hirdetés hirdetés A rangsort Victor Ponta, a volt miniszterelnök vezeti,…

INSCOP: a románok 66%-a szerint Nicolae Ceaușescu jó vezető volt Románia számára

Az INSCOP Research az Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Kommunista Emigráció Emlékét Ápoló Intézettel (IICCMER) együttműködésben végezte el a kommunizmus iránti nosztalgiának szentelt eddigi legátfogóbb szociológiai kutatást. A „Lakossági percepció a kommunizmusról. A nosztalgia támpontjai” című kutatás adatait 2025 júliusában gyűjtötték egy 1500 fős mintán, ±2,5%-os hibahatárral. hirdetés hirdetés „Az eredmények hatalmas szakadékot mutatnak a…

Magas biológiai kockázat az MI-ben – itt a ChatGPT Agent

Az OpenAI csütörtökön kiadta eddigi legerősebb biztonsági figyelmeztetéseit, miközben elindította a ChatGPT Agentet, az első olyan termékét, amelyet a vállalat „magas” szintű biológiai és kémiai kockázatokkal rendelkezőként sorolt be. Az új mesterséges intelligencia eszköz képes önállóan, komplex digitális feladatokat végrehajtani, ugyanakkor a cég saját kockázatelemzése szerint potenciálisan elősegítheti veszélyes biológiai fegyverek fejlesztését is. hirdetés hirdetés…

Elie Wiesel Intézet: a román képviselők egyharmada szélsőjobboldali

„Aki nem tanul a múltból, az arra ítéltetik, hogy megismételje azt.” Ezt a mondatot gyakran idézzük, amikor a történelem sötétebb fejezetei újra fenyegetnek. Most újra időszerű. hirdetés hirdetés Az „Elie Wiesel” Intézet legfrissebb jelentése drámai tükröt tart Románia társadalma és politikai elitje elé: egyharmadnyi parlamenti képviselő szélsőjobboldali értékeket valló pártok tagja, miközben az antiszemitizmus és…

Simion, Șoșoacă és Gavrilă elárulják a csernyivici románokat is Moszkva kedvéért

Amíg a jelentős román kisebbségnek is otthont adó Csernyivci utcáin emberek halnak meg és épületek omlanak össze az orosz rakétatalálatok következtében, addig három román politikusnak úgy tűnik, teljesen más a prioritása. George Simion, Diana Șoșoacă és Anamaria Gavrilă szorgosan kerülik az elítélő szavakat a legutóbbi orosz támadás kapcsán, amely két halottat és több tucat sérültet…

Európa új védelmi ébredése? A NATO, az EU és Ukrajna sorsa egy közös térképen

Az elmúlt napokban Brüsszelben megtartott Rose-Roth Szeminárium csendes, mégis figyelemre méltó elmozdulást jelez az európai biztonságpolitika szövetében. A NATO és az Európai Unió egyre szorosabbra fűzi együttműködését – nem csak papíron, hanem gyártósorokon, vasúti csomópontokon és politikai döntőasztalok mellett is. Ukrajna ebben a képletben már nem csupán egy támogatott ország – hanem az európai biztonság…

Mociuné, a román demokrácia nemzeti sportja

Hétfő délután, három óra előtt néhány perccel, a Parlament épületének vaskos kapuja előtt egy árnyék sétált fel-alá. Nem volt különösebben jelentős árnyék, de a jelentőségteljes dolgok ritkán azok, aminek látszanak. hirdetés hirdetés Az órák, mint mindig, pontosan jelezték az időt: 15:00. A törvény előírta, hogy ebben az órában a bizalmatlanság kimondatik, vagy visszanyeli önmagát, mint…

Google-bejelentés: egyesül az Android és a ChromeOS

A Google végre kimondta, amit az iparág hónapok óta suttogott: az Android és a ChromeOS egyetlen platformmá olvad össze. A bejelentés nem pletyka többé, hanem hivatalos stratégiai irány. Sameer Samat, a Google Android ökoszisztémájának elnöke a TechRadar interjújában megerősítette: „A ChromeOS-t és az Androidot egyetlen platformmá fogjuk egyesíteni.” hirdetés hirdetés Ez a lépés nemcsak technológiai,…