A Méjico utcai vámpír – könyvismertető

Vicente Molina Foix kortárs spanyol író, költő, színikritikus és filmrendező, aki a novísimo (a 60-as évek leginkább formabontó spanyol költőinek gyűjtőneve) költészeti irányzatból nőtte ki magát, és mindenekelőtt regényíróként vált ismertté. Hosszú időt töltött Angliában, Londonban és Oxfordban. La Quincéna Soviética c. műve (amely egy burgosi kommunista aktivistáról szól, a hatvanas évek Madridjában) igen pozitív fogadtatásban részesült. Mester Yvonne irodalomórája a Nethuszáron.

Ifjúkori – elsősorban a verseiben jelentkező – komor esztetizáló stílusa prózai írásaiban egyfajta „zsánerfestő“ magatartásba fordul, mely felszabadítja rendkívüli ironikus érzékenységét. Műveit bátor, ugyanakkor egyszerű, finoman árnyalt őszinteség kellemzi. Regényei minden „manírtól“ mentesek, és – a szó legjobb értelmében – nagyon olvasmányosak.

Az El vampiro de la calle Méjico (‚A Méjico utcai vámpír‘)

c. művének főhőse (aki az egyes szám első személyű elbeszélő is egyben) Juan Borrás, mozaik- és képrestaurátor, az ő élettörténetét foglalja keretbe a jelen idejű cselekmény. Eleinte még nemigen tudjuk eldönteni, hogy a „főhős“, aki, ha tükörbe néz, nem látja benne az arcát, vajon valamiféle titokzatos-misztikus elbeszéléshez szolgáltat-e ürügyet, vagy a kifejezetten érthető és világos, ám nyelvi szempontból megtámadhatatlan és irodalmilag nagyon szépen árnyalt elbeszélés rejtett szimbolikáját hivatott-e előlegezni. Fokozatosan – ám egyértelműen csak a könyv utolsó egyharmadában – rájövünk, hogy ez utóbbi megoldásról van szó, a „titok“ azonban mindvégig ott lappang a sorok közt, és érezzük, hogy az író valami meglepetést mindenképp tartogat számunkra.

Azon kívül, hogy feltehetőleg „vámpír“, annyit tudunk meg Juanról, hogy homoszexuális hajlamai vannak, egész nap teng-leng, és hébe-hóba figyeli a szemben lévő lakásban élő, attraktív hölgyet, aki igen sűrűn fogad férfilátogatókat, és ezek a „mozaikok“ mindenféle sejtelmes, erotikus jeleket sugallnak hősünk számára.

A titok – mint a regény végén megtudjuk – abban rejlik,

hogy kiderül, Juan rejtélyes sorsú édesapja – aki látszólag keleti szőnyegekkel keresledett, és szinte folyamatosan Törökországban tartózkodott, ahol később foglyul is ejtették, és egy táborban, több társával együtt kivégezték – Teresa, a szomszéd nő apja is volt egyben, és a nő az egész színjátékot csak azért rendezi meg, hogy megismerje féltestvérét.

A regény egyik legfőbb erőssége Juan homoszexualitásának ábrázolásában rejlik, amely mindvégig explicit módon, ám sosem hivalkodóan történik, úgy az elbeszélésmódot, mint a főhős személyiségét illetően. Nyomát sem leljük az ide vonatkozó kliséknek, az üres exhibicionizmusnak, épp ellenkezőleg: megtörik a „másság“ fogalma, Juan ugyanolyan ember, mint bárki „más“, legfeljebb az átlagosnál valamivel élénkebb a szexuális fantáziája. Juant a nők is vonzzák, noha nem olyan mértékben, mint a férfiak.

Egy mazochista férfi meggyilkolásával vádolják, és – noha kiderül ártatlansága – hiába szabadul ki a börtönből, rásütik a „vérszívó“ bélyeget. „Oly sokak hóhéra voltam. Manapság a szerelem volna a vámpirizmus egyetlen érthető indoka?“, teszi fel a kérdést Juan, aki pedig – saját bevallása szerint – mindig csak hagyta, hogy elcsábítsák, mégis képes arra, hogy „megöljön“ másokat, hogy mások – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt – meghaljanak körülötte. Egyenes, egyszerű, mégis izgalmas személyisége, kisugárzása rabul ejt másokat, akik előszeretettel kapaszkodnak bele, és keresik benne a támaszt. Szuverén egyéniség, aki a szerelemben nem ismer akadályt, ugyanakkor magányos farkas, afféle klasszikus mozihős, és hiába homoszexuális, rendkívül férfias.

Molina Foix regénye igazi kuriózum, és – véleményem szerint – az irodalmilag ínyenc és a „mindenevő“ olvasó számára egyaránt remek csemege.

Mester Yvonne

Kapcsolódó anyagok:

LUCÍA ETXEBARRÍA: Spanyolország legharsányabb hangú írónője

A spanyol fantasztikus irodalom megújítója: José Carlos Somoza

(Nethuszár)

Nethuszár