Dantés: Babona III.rész – A javasasszony

Minden korban és minden időben voltak olyan személyek, akik az életüket annak szentelték, hogy segítsenek a közösségnek. A gyógyítás művészete nagyon ingoványos talaj, amelynek mocsara lehúzhatja művelőjét is. Az emberek gonosz természetűek. A gyógyítás csak akkor minősül jó cselekedetnek, ha a gyógyított fél felépül a nyavajából. Ha ez nem történik meg, akkor értelemszerűen van, akit kikiáltani bűnbaknak, habár a gyógyítót a legjobb szándék vezérelte. De nem minden gyógyító hordozza magában a jóság értékét. Az emberi természet szeszélyes, a tudás pedig hatalom. Vannak olyanok, akik ezt a tudást ártásra használták, bemocskolva ezzel a gyógyítás mesterségét…

A Porosz melletti rengetegben éppen csak felváltotta a nappalt az éjszaka. Az őszies időjárás festőművészként rajzolta elképzeléseit a zöld vászonra, a vadállatok is készültek már a közelgő nagy fehérségre. A javasasszony az erdőben lakott. Keringtek róla furcsa történetek, leginkább az, hogy az öregek is azt mesélték, hogy már az ő gyerekkorukban is öreg volt, meg az ő szüleik korában egyaránt. A javasasszony megtűrt személy volt egy új korban, ahol a mágia, a varázslás és vajákolás, meg úgy mindenféle természet fölötti ténykedés főbenjáró bűnnek számított és a legszigorúbban sújtottak le a művelőire.

A javasasszony letűnt idők egyik utolsó lenyomata volt Poroszban, a sokat látott és megélt falucskában. Az elöljárók nem jelentették a Széknek, amely alapja volt a vallási létnek az ismert világban. Inkább hasznos entitásnak tartották. Őt hívták, ha valakit kígyó mart meg, ha szülésnél problémák adódtak, de ő látta el az eltört csontokat, lázat csillapított, gyógyfüveivel visszaadta az emberek egészségét és életkedvét. Ő volt mindenki Malinája, akire mindig és minden körülmények között lehetett számítani. Malina szívesen meghallgatta a panaszokat, a hozzá forduló emberek történeteit, de saját magáról nem mesélt soha senkinek. Pedig biztosan lett volna mit. Arcát mély sebhelyek borították, amelyek egyaránt utaltak vágásra és égésre…Bicegő járásából lehetett következtetni, hogy lábai sincsenek tökéletes állapotban, egyik karja majdnem bénán csüngött alá, amelyen csonkolt ujjai funkció nélkül és mozdulatlanul meredtek a földre. A legijesztőbb mégis egyik üresen tátongó szemgödre volt, amelyet növények levelével fedett el, ha emberek közé ment. Csak messziről látták a fedetlen csonkítást, de ez éppen elég is volt mindenki számára. A kis erdei kunyhóban, amit a favágók építettek neki már nagyon régen, volt egy kis fekvőhelye, meg egy tűzhely, ahol a főzeteit kotyvasztotta és télen itt ropogott a meleget adó tűz is. Élelmet a falu népe adta, hálából a szolgálataiért. Ruháját színtelen kelmék tették ki, járását egy bottal segítette.

Az őszi esték becsempészik a hideget minden hajlékba, de még az emberek ruhája alá is. Egy ilyen estén Malina a kunyhója előtt üldögélt és egy kis tüzet táplált. Nem is a melegért, csupán ne legyen annyira vaksötét. Nemrég ment el tőle a mai nap utolsó betege. Egy kislány, akit kígyó mart meg játék közben. A Hold ezüstösen borította be a tájat, segítve Malinát a horizont kémlelés közben. Az éjszakai égitest fényében egy árny suhanását vélte felfedezni. Ösztönösen kapott a botjához, bár az egy valós vészhelyzetben nem sokat segített volna. Az árny lassan emberi alakot öltött, amely határozottan őhozzá közeledett. Talán csak egy újabb segítségre szoruló, gondolta magában, de legbelül érezte, hogy itt most nem erről lesz szó.

Az emberi alak sziluettje rohamosan közeledett, már látni is lehetett, hogy egy női alak bontakozik ki, arcát eltakarta szemébe húzott csuklyája, szikár volt és fürge. Malina botjára támaszkodva felállt, hogy szembe nézzen a nála alig magasabb jövevénnyel, aki tőle pár karnyújtásnyira megállt és várt. A kínos csendet végül az idegen törte meg,

• Nagy idő telt el testvérem, mióta utoljára találkoztunk. Akkor sem a legjobb körülmények között történt. Örülök, hogy vártál rám, ahogyan ígérted.
• Igen, vártalak egy aratásig, kettőig, a harmadiknál még reménykedtem…Aztán az ötödik után tudtam, hogy soha nem fog eljönni az a nap. Most mégis itt van. Eltelt vagy száz aratás. Nem vártalak, csupán túléltem…
• Bizonyára rájöttél, hogy mennyire megváltoztak a dolgok.
• Igen, érzékelhető, tapintható volt az átmenet, majd a teljes változás. Nekem is alkalmazkodnom kellett a körülményekhez. Szerencsére az emberek bármennyire is megvetik a bűbájt, a szükség órájában mégis megkeresnek. Ennek köszönhetem, hogy még élek.
• Biztosan nem volt könnyű.
• Egyáltalán nem volt az, főleg a legelején. Beilleszkedni, elérni, hogy bízzanak valamilyen szinten bennem. De az én életem monoton és unalmas. Nem szól másról, mint a hétköznapi nyavalyák vajákolásáról és az emberek panaszáról. Kíváncsi vagyok veled mi történt?
• Az én történetem sem sokkal izgalmasabb a tiednél. Miután méltatlan körülmények között elváltak útjaink menekülőre fogtam. Az a boszorkány, aki képes irányítani a természeti erőket, sokkal inkább érzékelhető a papok számára…Tehát menekültem. Nagyon-nagyon messze. Egy kastély körüli tanyán húztam meg magam. Sok ember, nagy nyüzsgés: könnyű volt elvegyülni. Vigyáztam arra, hogy a tudást és az erőt csak mértékkel használjam, így rejtve tudtam maradni mindenki előtt. Cselédként dolgoztam, néha bejártunk a kastélyba is, mikor dolog akadt. És itt jön közbe az a dolog, amiért megkerestelek…
• Mármint? Van valami más célja is a látogatásodnak
• Pár holdtöltével ezelőtt éppen a kastély börtönét takarítottuk, amikor felfedeztem egy rejtett cellát, amit azelőtt soha nem láttam. Boszorkányokat tartottak fogva ott egykoron. Bár a többieknek semmi nem tűnt fel, én megéreztem a szenvedésüket, szinte hallottam a sikolyokat, a könnyeket, a vért és a halált. A munka során felfedeztem, hogy a padló egyik köve fel van lazulva. Biztos voltam benne, hogy találok valamit. Este visszaosontam és felnyitottam a rejtekhelyet.
• Na és ugyanbiza mit találtál?
• Egy rítust. Ősi szöveg, nehéz volt értelmezni ennyi idő után. Viszont reményt adhat a fajtánknak.
• Miféle reményt, testvérem? Akik még élnek a mi fajtánkból, már ősöregek. Sokan csak sötét praktikákkal tartják életben magukat. Száz aratás óta nem volt beavatás, vagyis nincs utánpótlás, nincs, amire alapozhatnánk a jövőt.
• Ezzel magam is tisztában vagyok. De a rítus segíthet. Az újjászületés rítusa lehetőséget ad neked, hogy újjászüless egy fiatal testben. Lehetőséged lesz újrakezdeni.
• Miért csak nekem? Miért nem mindkettőnknek?
• Mert szükség van valakire, aki előhozza belőled az erőt. Ha mindketten újjászületünk, akkor lehet soha nem érzünk rá, hogy valójában milyen teremtmények vagyunk. A rítus után én a következő 20 aratásra elalszom, ameddig felnőtt férfivá érsz.
• Férfivá?
• Igen…a rítus egyik velejárója, hogy ellentétes neműként születsz meg, mint amilyen voltál. De az erő teljesen átered. Nem veszítesz semmit. Mindig is te voltál az egyik legerősebb és legsokoldalúbb közülünk. A tortúra ellenére is itt vagy még, száz aratással a leszámolás után. Csak te adhatsz reményt a fajtánknak.
• Mit kell tennem, hogy ez megtörténjen? Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz sétagalopp.
• El kell mondanom neked, hogy már pár hete itt vagyok a környéken. Figyeltem, hallgatództam. Információt szedtem ki az emberekből. Alakváltó vagyok…Nem szúrnak ki könnyen. Mindent előkészítettem, de először tudnod kell, hogy miből áll. Emlékszel, hogy ki okozta neked a legnagyobb borzalmat?

Malina homlokát összehúzta, arca így még félelmetesebbnek tűnt. Maradék fogai csikorogtak, ép keze ökölbe szorult, de még a csonka is megrándult, majd halkan sziszegte:

• Igen, a pásztor…
• Nem, nem ő. A pásztor csak egy eszköz volt a Szék kezében. A szerzetes volt az, aki kelepcébe csalt téged, elfogott, éheztetett, majd átadott a Szék küldötteinek. A szerzetes az a nap után már nem lett soha a régi. Otthagyta a rendet és a faluban telepedett le, mint egyszerű munkás. Megházasodott és utódai lettek, majd rá 3 aratásra tüdővészben halt meg. Te még valószínűleg az erdőben regenerálódtál ez idő alatt, azért nem volt tudomásod róla. Az ő koponyája és az egyik leszármazottja a kulcs a te újjászületésedhez, Melánia. A szegény pára nincstelenként tengeti mindennapjait egy kis viskóban, amit még a szerzetes épített. Minden vágya egy gyerek, de mivel egy nincstelen, hozomány nélküli senkit nem vesznek el, ezért férjhez sem tud menni. A Szék törvényei meg szigorúan büntetik a házasságon kívüli bujálkodást. Te meg fogod adni neki, amire vágyik. Már találkoztam vele egy vak koldus képében, és egy szelet száraz kenyérért cserébe jövendölést mondtam neki. Pár napjárás múlva meg fog látogatni téged, és kérni fogja a gyermekáldást. Holnap ismét meglátogatom egy mosónő formáját felöltve, ráveszem, hogy ássa ki a szerzetes koponyáját és hozza el neked. Én elhoztam neked a pásztor megmaradt csontjait, ez is fontos része a varázslatnak. A rítus után te magad tiszta energiává változol, majd beköltözöl a méhébe.
• Gonosz varázslat ez testvérem, ugyanakkor nem hiszem, hogy van választásunk. A fajtánk felé és az őserő megmaradásáért kénytelen leszek még egyszer megtenni olyasmit, amit már száz aratás óta nem csináltam.
• Mindnyájunk érdeke…, hogy elhozzuk a bosszút, hogy rászabadítsuk a fajtánkat a világra.
• Na igen…, olyan rég volt a régi tündöklés, hogy már alig emlékszem rá. Fel kell készülnöm. Erőt kell gyűjtenem ehhez a varázslathoz. Nem is biztos, hogy elég erős leszek hozzá…

A két asszony ezután nosztalgikus beszédbe elegyedett. Beszéltek a letűnt időkről, a gyerekkorukról, a hajdani dicsőségről. A levegőben már benne volt a változás jele, a gondolat fogalommá vált, ezt pedig tettek szokták követni.

Eképpen kerülnek a dolgok a mágikus térből a fizikai térbe.
Gyakorlatilag ez maga a mágia.

Dantés

(Nethuszár)

Nethuszár