„Olyan egyetem nincs, ahol ezt megtanítják” – interjú B. Szabó Zsolttal

Amikor megkérdezték tőlem az egyetemen a diákok, hogy mi kell ahhoz, hogy ennyire kreatív légy, akkor azt mondtam, hogy olyan egyetem nincs, ahol ezt megtanítják, viszont van olyan könyvespolc. – Fodor Előd interjúzott B. Szabó Zsolt marketing-igazgató és hangszínésszel.

Zsoltot személyesen, akkor ismertem meg, amikor éppen a tökéletes hangot kerestem Ádám számára az Az ember tragédiájából készülő rádiójátékomhoz. Az utolsó pillanatokban sikerült felkérnem őt erre a szerepre és nem okozott csalódást, bebizonyosodott, hogy valóban ő volt a legjobb hang. Ezt követően gyakran beszélgettünk, főként az irodalomról, könyvekről, filmekről és ezen belül kifejezetten Tolkien alkotta világról, amely diskurzusoknak az alapját a pont akkor induló A hatalom gyűrűi című sorozat képezte.

Mindamellett, hogy volt egy intenzív közös témánk amiről olykor vitatkoztunk is, láttam az Zsoltban, hogy ő valóban szeretne értéket, értékrendet képviselni és tenni valamit a marosvásárhelyi közösségért, elsősorban a kultúra és az olvasás népszerűsítése terén. Ezért érdemesnek tartottam őt, mint magánembert bemutatni, az életútjáról, róla, mint individuumról, a könyvekhez, az irodalomhoz és az színházhoz fűződő viszonyáról beszélgetni és, hogy egyáltalán milyen úton jutott el oda, ahol most tart.

Gyerekkorodban mi foglalkoztatott téged, mi szerettél volna lenni?

Sokáig botanikus akartam lenni. Nagyon vonzott már akkoriban is a környezet, a növények, a fák, a hegyek nyújtotta szépség. Persze kétévesen mikor megkérdezték tőlem, akkor töltött káposzta akartam lenni és úgy érzem, hogy végül az is lettem. Bár sokszor kaméleonként szoktam jellemezni magamat és az életutamat.

Később aztán mind olyan dolgok foglalkoztattak, amelyek a beszéd és az előadásmód körül forognak és többek között a teológiát éreztem erősen közelinek magamhoz és az volt talán az első komolyabb elhatározásom fiatalként, hogy unitárius pap szeretnék lenni. Ennek semmilyen köze nem volt a hithez, vagy Istenhez, csakis olyan szempontból volt nekem szimpatikus, hogy van egy konvencionális hely, ahol az emberek nyitottak befogadni azt, amit átadsz nekik. Én meg éreztem magamban a képességet arra, hogy kellő tudást fel tudok halmozni, amit megfelelően formálva át tudok adni az embereknek.

A meggyőzés és a kifejezés ereje, már fiatalon meghatározott engem, mindig nagyon jól meg tudtam fogalmazni a mondandómat és az érzelmeimet. Ebből kifolyólag korán találkoztam a manipuláció fogalmával és súlyával is. Végül tíz nappal a felvételi előtt, három év készülés után elmentem a színire a teológia helyett.

A könyvek és az olvasás már fiatalon szerves részét képezték az életednek…

Számomra kezdetben kiegészítőként működtek. Sokáig majdnem kivétel nélkül csak horrort, Stephen Kinget olvastam kamaszkoromban, illetve Edgar Allan Poet, H.P. Lovecraftet, Clive Barkert. Tehát sokáig csak egy egyszerű hobbi szerepe volt az olvasásnak, soha nem gondoltam bele akkoriban, hogy én professzionális szövegolvasó leszek.

A színészettel életvitelszerűen foglalkoztál…

Két és fél év drámaosztály, majd egy masszív év a színművészeti egyetemen. Számomra akkor egyenes volt az út, amíg meg nem tört, akkor színészként láttam a jövőmet. Hittem egy bizonyos fajta színházban és még most is hiszek. Játszottam is persze, valami csoda folytán lehettem Estragon például. Rövid és velős volt a színművészi pályám.

Miért hagytad abba, szünet van?

Nincs szünet. Az életem során nem igazán tértem vissza olyan dolgokhoz, amelyeket elhagytam. Azt hiszem, hogy gyenge voltam ehhez az életmódhoz. Nem keresem már ezt az utat, és nem is nagyon hiányzik.

Milyennek mondanád a világképedet?

Határozottan idealista vagyok, ez az ami folyamatos, a többi része változik. A gyermekeim megszületésével nyilván sok minden megváltozott. Ugyanakkor rajongó alkat vagyok, amit pozitívumként fogok fel, de van ennek egy szangvinikus vonzata is, ami nem túl kecsegtető, mert amennyire rajongok ma valamiért, lehet, hogy holnap pont annyira elfelejtem és rajongok valami másért. Ez szerencsére nem az élet alapvető dolgaira jellemző. Úgy tudnám magamat leírni, mint egy sorozat, ami minden évben másról szól, ugyanazt a sorozatot nézed, ugyanazok a színészek, az értékrendjük, de évadonként a műfaj és a történet megváltozik. Ez folytonos megújulást jelent, ami jó.

Mi ad motivációt és ihletet a mindennapokban?

A család mindig az első helyen volt ebben, akkor is amikor még nem volt szűkebb értelemben vett családom, az édesanyám és az öcsém jelentették a motivációt. Most pedig a párom és a gyerekeim. Igen, azt gondolom, hogy elsősorban a párom az, aki motivál. Másfelől meg én mindig törekedtem arra, hogy legyen egy sajátságos világom, amiből folyton tudok merítkezni. Ehhez folyamatosan impulzusokra és élményekre van szükség, tehát minden nap úgy kelek fel, hogy nekem valami új kell az életembe, mindegy, hogy egy sor egy könyvből, vagy egy rész egy sorozatból, egy tétel egy új zenéből. Ezek által tudom végezni a munkámat, ezáltal csinálhatom a hobbimat és így lehetek teljes értékű apja a gyerekeimnek és így adhatok át nekik olyan világképet, értékrendet és tudást, amiből hiteles életet építhetnek maguknak.

A pároddal hogyan találtatok egymásra?

Ez egy gyors és egyértelmű találkozás volt, abszolút egy értékrendbeli találkozás. Aztán, mint kiderült, sok minden talált ezen túlmenően is. Ellentétben a mai modern kapcsolatokkal, mi nagyon sokat beszélgettünk és ezáltal kinyílt mindkettőnknek a másik világa, amibe hamar szerelmesek is lettünk. Ennél persze kicsit bonyolultabb a történet, amit meg is írtunk egy könyvben.

Erről a közösen megírt könyvről, amely a Majdnem lopott találkozások címet kapta, mit lehet tudni?

Amikor kezdetben nagyon sokat beszélgettünk, én elindítottam egy blogot, ahova ketten írtunk egymásnak. Számomra túlságosan hétköznapinak, mulandónak és kicsinyesnek tűnt az összes chat-felület, ahol az ember érintkezhet, és nem voltunk abban a helyzetben, hogy élőben beszélhessünk meg mindent. Ezen a blogon pedig, valami furcsa oknál fogva mindketten tartottuk magunkat egy bizonyos formához, ez a kettőnk titkos kis blogja volt és eszünkbe nem jutott, hogy ez valaha kis lesz adva. Egyszer hazaértem és azzal várt a párom, hogy ő készített ebből egy válogatást, és azt mondta, hogy ez olyan mértékben a szerelemről és a boldogságról szól, hogy ebből mások is meríthetnek.

A személyiségetek mennyiben tér el?

Amennyire hasonlít a tevékenységi és érdeklődési körünk, a személyiségünk annyira tér el. Én egy közvetlen, szociálisan bátor ember vagyok, Eszter ennek tökéletesen az ellentéte. A legtöbb dologban kiegészítjük egymást, és nagyon kevésben hasonlítunk.

Melyik könyvet olvastad el először életedben. és melyiket olvasod jelenleg?

Az első, amit elolvastam az A két lotti volt, de az első emlékezetes könyvem a Grant kapitány gyermekei. Jelenleg két könyvet olvasok, – amit egyébként nem szoktam – az egyik, Jonathan Franzen Javítások című műve, a másik Murakami Harukitól az 1Q84.

Melyik lenne az ami a leginkább meghatározott téged?

David Foster Wallace Végtelen tréfája nekem életem könyve és szerintem az is marad. Voltak hatalmas olvasási élményeim, meglepetéseim, kalandjaim, regényekkel, de Wallace mindenen túl van nálam. Teljes mértékben tudok vele azonosulni.

J.R.R. Tolkien művei eléggé közel állnak hozzád. Az ő írásai mit képviselnek számodra, amitől előkelő helyet foglal el nálad?

Mivel sokáig a horror műfajt kedveltem, ezáltal a konvencionális olvasás és gondolkodásmód elég hamar kialakult bennem ahhoz, hogy a fantasy helyet kapjon nálam. Mikor elkezdődött itthon A Gyűrük Ura mánia, a filmek megjelenésével, és megnéztem az első részt, az olyan nyomot hagyott bennem, hogy azonnal elolvastam a könyveket. Miközben olvastam a könyveket, akkor jöttem rá, hogy mennyire hatalmas az életmű, amit Tolkien hátrahagyott. Amikor egy évig filológiát tanultam, akkor is aktívan foglalkoztam vele és azóta folyamatosan az életem része…a mentsváram lett Patrick Rothfuss mellett.

Nincs jobb dolog a világon, mint hinni a tündékben, törpökben, kószákban meg lidércekben és sárkányokban. Azt az érzést hozza vissza nekünk Tolkien, amit gyerekkorunkban eltemetünk, azt a sírt pattintja fel nekünk arra az időre, amíg kapcsolatba kerülünk az általa megalkotott világgal. Nem az a lényeg az ő esetében, hogy szereted a fantasyt, vagy sem, hanem, hogy szeretsz gyerek lenni, vagy nem. Ezek nem ízlésbeli kérdések, és Tolkien ilyen szempontból is megkérdőjelezhetetlen, ismét gyermekké tesz bennünket, ráadásul nem bután teszi. Valamint az az antropológiai, nyelvészeti monstrum, amit ránkhagyott teljesen egyedülálló. A valaha élt egyik legfontosabb korszakalkotó volt az irodalomban. Azért említettem meg Patrick Rothfusst, mert ő az aki ki tudott lépni Tolkien árnyékából, úgy, hogy közben vissza tudta adni a könnyed gyermeki gyönyörűségét a fantasynek.

Tolkien óta van olyan író, aki ebben a műfajban eléri azt a szintet, szerinted?

Szerintem George Martin is eléri, mert túl tudott lépni a tolkieni hagyományon. Aki nem tudott például, az Cristopher Paolini (Eragon könyvek), és még sok százan, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem írtak jókat, csak nem annyira autentikusak és nem világalkotók. Rengeteg jó fantasy van Tolkienhoz köthetően, vagy nem köthetően, viszont Patrick Rothfuss és George Martin azok, akik saját világot tudtak teremteni. Olyan mértékű világot, amelyekből építkezni tudna egy akkora birodalom, mint ami Tolkien után építkezett. Gyakorlatilag az összes fantasy jellegű dolgunk, a World of Warcrafttól a Dungeons and Dragonsig mind Tolkien világából építkezett. Gyakorlatilag Tolkien előtti és Tolkien utáni világról tudunk beszélni ebben a kérdésben.

A mai fiatalságot sokkal keményebb impulzusok érik, mint a te korosztályodat és amit adott esetben egy könyv olvasása adhat. Mégis hogyan lehet rávenni a mai fiatalokat, hogy olvassanak is a videójátékok adta szórakozás lehetősége mellett?

Akár ezek által. Nem gondolom, hogy ezeket a dolgokat feltétlenül ki kellene kerülni. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy sok gyerek pont ezek által kerül közel az irodalomhoz. Elkezdi játszani a Witchert például, és egyszer csak elolvassa a könyvet, mert annyira beszippantja az a világ. Szerintem egyébként most többen olvasnak, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Addig volt gond, amíg nem volt más lehetőség, csak az oktatási rendszer. Azóta, hogy van sok más alternatíva arra, hogy egy fiatal találkozzon az irodalommal és annak a sokszínűségével, szerintem már nem beszélhetünk arról, hogy a fiatalok nem olvasnak. Arról már beszélhetünk, hogy kevésbé hajlandóak elmélyíteni a tudást, mert minden megtalálható az interneten és így könnyen a felszínes tudást választják. Mikor megkérdezték tőlem az egyetemen a diákok, hogy mi kell ahhoz, hogy ennyire kreatív légy, akkor azt mondtam, hogy olyan egyetem nincs, ahol ezt megtanítják, viszont van olyan könyvespolc.

Tételezzük fel akkor, hogy olvasnak a fiatalok, de mindegy, hogy mit olvasnak?

Nyilván nem. Azzal együtt, hogy a könyv elérhetőbbé vált különböző felületeken, ezt nagyon sok műfaj ki is használja. Gondolok itt például az új-hullámú pszichológia hátán született könyvekre, amelyek azt ígérik, hogy megoldják a problémáidat helyetted. Rengeteg a szenny, és a szűrő nehezen alakul ki a fiatalokban, amivel levesznek egy könyvet a polcról. Ha nincs meg az az organikus olvasói fejlődés, ami megvolt a múltban, akkor sokkal nehezebben tudnak maguknak egy olvasói stílust, vagy ízlést kialakítani.

Melyik lenne az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia legalább egyszer és miért?

Azt gondolom, hogy ez egy olyan könyv kell legyen, ami nem kimondottan valamilyen műfajú, nem magasirodalom, vagy éppen lektűr, ugyanakkor eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy utána még kinyiss egy könyvet. Számomra A Gyűrűk Ura az…, de általánosságban véve azt mondanám most, hogy a Zabhegyező (J.D. Salinger), vagy a Szép új világ (Aldous Huxley), de inkább a Szép új világ, mert mégsem egy Asimov, akinek kell ismerned a teljes életművét, vagy egy Orwell akinek megijedhetsz a világától, hanem egy olyan könyv, ami mindenkiről szól, a jelenünkről szól és olyan módon van megírva, amely rávezet arra, hogy kinyiss egy másik könyvet utána.

Az interjút készítette: Fodor Előd

(Nethuszár)