Remcsukov Putyin hágai elfogatóparancsáról és másról

Remcsukov Konsztantyin Vagyimovics (Ремчуков Константин Вадимович; sz.: 1954) orosz közéleti szereplő, közgazdász, amerikanista, a Nyezaviszimaja Gazeta oroszországi lap tulajdonos-főszerkesztője hosszasan beszélt arról, hogy mit is jelent a gyakorlatban az orosz elnök ellen kiadott nemzetközi körözés, de egyéb témákat is érintett. Izgalmas gondolatok Oroszország jövőjéről, a szemlézésért köszönet illeti az Orosz Tükör munkatársait!

[…] A hágai elfogatóparancsot néhány órával azután hirdették ki, hogy bejelentették Hszi Csin Ping moszkvai utazását. Szerintem nem véletlenül történt így. Kínát ez egyértelmű döntés elé állítja az általa „ukrán krízisnek” nevezett válsággal kapcsolatosan. Ha korábban a világban a Tajvannal kapcsolatos kínai politikát bírálták, most annak az Oroszországgal való viszonyára fókuszálnak az ukrajnai háború tükrében. Az elfogatóparancs első címzettje tehát Kína. A második szerintem Ukrajna, amelynek azt mondják: támogatjuk Önöket, Putyinnal megszakítjuk a kapcsolatot, felégettük az utolsó hidat is az orosz kapcsolatokban, előre, harcoljatok bátran. A harmadik címzett az orosz elit: nincs kompromisszum Putyinnal. Nekünk Putyinnal, nem veletek van problémánk, csakis azokkal, akik a putyini Oroszország haszonélvezői.

Őket is beidézhetjük, mint tanúkat, és később átminősítjük tettestársakká. A Nyugattal való háború hosszantartó és valóságos, a lehető legkeményebb forgatókönyv szerint zajlik, vagyis Putyin után a putyinbarát orosz elitet vesszük elő. Putyinnal nem tárgyalunk, ő már kívül került a törvényeken. Nem tudni, hogy az elfogatóparancs visszavonható-e, főleg miután Biden is megszólalt: bár az USA nem vesz részt a Nemzetközi Bíróság munkájában, az elfogatóparancsot rendben levőnek tartja.

Új valóságban élünk, mivel az elkeseredett harc személyes vonatkozásúvá vált. A háború ideológiai megalapozása orosz részről a következő: egy baráti országot fasiszták támadtak meg, elbitorolták a hatalmat, az emberek tudatát megdolgozták: náci és fasiszta nézetekkel tömték tele a fejüket. Egy testvérnépnek szent kötelessége, hogy az ukrán lakosságot kimenekítse a fasiszta uralom alól, elsősorban a gyermekeket. Senki sem fogja belátni orosz részről az ukrán gyermekek elrablásának törvénytelenségét. Magyarázatokat fogunk hallani a jótéteményről, amiben a gyermekek részesültek. Ők maguk fogják mesélni, hogyan tanították őket Ukrajnában Oroszország gyűlöletére, de most már minden világos nekik, ezután szeretni fogják Oroszországot örökkön-örökké.

Az Oroszország–Nyugat szembenállás napról napra mélyül. Hogyan is lehetne megállapodni olyasvalakivel, vagy annak alárendeltjeivel, aki ellen elfogató parancs van érvényben? Határvonalhoz érkeztünk, ahol a „most és itt” elválik a „tegnap és ott”-tól. A „most és itt” új minőséget jelent.

Ezt hívják erős visszafordíthatatlanságnak, mely évtizedekre meghatározza Oroszország sorsát. Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Egy az ötből, melynek vétójoga van minden határozatot illetően. Putyiné az egyik legnagyobb atomarzenál. Ezen ország vezetőjét vádolták meg. Nem egy Milosevicről van szó! A mostani helyzet alapvetően más, ami történt, példa nélkül álló, s ez példátlan következményekkel fog járni. Olyan útra lépett a világ, amelynek mentén minden lehetséges. Gátak tűntek el, lehetséges tárgyalási, békítési módok.

Oroszország a harmadik világ országaira fog fókuszálni. Például Afrikára. Az orosz főiskolákon elkezdték például a szuahéli nyelv oktatását. Kínával a barátkozás alapja ideológiai. Nálunk is és ott is autokrácia van, ahol egy hatalomba jutó vezető megszegte az írott (oroszországi) és íratlan (kínai) törvényeket. A néhai Teng Hsziao-Ping bevezette ugyanis azt tradíciót, amely szerint 10 évig lehet valaki az ország vezetője, ami után új embernek kell jönnie új csapattal. Ez a változás biztosította a fejlődés dinamikáját. Ezt Hszi Csin-ping felrúgta.

A két ország politikai rendszere igen hasonló: autokrata rezsim uralkodik, az uralkodó elit nem leváltható. Az uralkodó vezető hatalmának megszerzésekor harcba száll az elitekkel, valakit letartóztat, ráteszi a kezét vagyonokra, tulajdonra, ami után már retteg lelépni a színről, mivel fél a bosszútól és a hozzá közel állók árulásától. Ezért marad, ameddig csak tud.

Mindkét ország vezetése Amerika-ellenes.  „Kollektív Nyugatról” beszélnek, „arany milliárdról”. Putyin legutóbbi pekingi látogatása során tudomására adhatta Hszi-nek, hogy 2030-ig készül maradni. Ezért a befektetési-fejlesztési-kereskedelmi szerződést 2030-ig írták alá. Kína ugyanakkor igen nagy mértékben függ az USA-tól. Nem teheti meg, hogy nem működik együtt vele, sőt igyekszik kiszélesíteni az együttműködést, bővítve azon gazdasági ágazatok számát, ahol külföldi, többek közt amerikai tőke korlátlanul bevonható a vállalkozásokba. Tudni kell ugyanakkor, hogy a kínai cégeknél a párbizottságok szava meghatározó. Ugyanakkor bárhogyan is viszonyulsz az ujgurok sorsához, üzletemberként megfontolod, hogy a kínai piac egy milliárd négyszáz millió fős, ahová ha beviszel egy új technológiát és elkezded értékesíteni, hosszú évekre bebiztosítod céged jólétét.

Kína nem tesz meggondolatlan lépéseket. Lám, Tajvanra sem várható, hogy rátámad, csak fenyegetőzik időnként. Megvan a lehetősége annak, hogy 2030 után Tajvan maga veti fel a Kínához való csatlakozás lehetőségét egyszerűen a józan ész alapján. Az Ukrajnában történtek is visszafogottabbá teszik Kínát: a függetlensége mellett erősen elkötelezett, jól felfegyverzett Tajvan sokkal erősebb ellenállást képes kifejteni, mint amire megfigyelők számítanak. A szoros kínai–orosz együttműködés keretében a hatalmas orosz föld a kínai gazdaság számára felvonulási területet nyújt, erőforrásokat, nyersanyagokat és főleg teret. Oroszország kifogyhatatlan beruházási forrásra és technológiákra számít Kínától, többek közt olyan nyugati technológiákra, amelyeket kínai közvetítéssel kap meg. A két gazdaság egybefonódása mellett nehezen lesz követhető a nyugati alkatrészek végfelhasználója, ami túlélésünk záloga.

Orosz mentalitás

[…] Oroszország elmúlt egy éve, mely a „Speciális hadművelet” jegyében telt, azt mutatja számomra, hogy az orosz nép jellemvonásait figyelembe véve – amivel számolnia kell minden hatalomra törekvőnek – nincs esélyünk arra, hogy a közelgő változásokat és átalakulásokat megússzuk polgárháború, elnyomás nélkül. Nincs nálunk empátia, a második legjobb megoldás keresése. Bosszú lesz. Revánsvágy érezhető minden oldalról. Az embereket így nevelték. Egyrészről van az elit, amely I. Péter óta Nyugat-orientált, törekszik a nyugati modernizációs gyakorlatok felé, átveszi a nyugati divatot, nyelveket, Olaszországban, Párizsban, Londonban szeret élni, s van a hatalmas orosz nép, amely nem járt külföldön, és havi tízezer rubelből (kb. ötvenezer forint – a ford.) él.

A nép ügyének demokratikus képviselete nem szokott sikerülni nálunk: a hruscsovi, jelcini, gorbacsovi kísérletek – amelyek során az egyes emberek érdekeit, fejlődését tűzték ki célul –, sikertelennek lettek elkönyvelve. Gyönge emberekként emlékezik rájuk a nép. Egyet lehet tenni nálunk: diktátori kemény kézzel vezetni az országot, félelmet kelteni, erőt mutatni. Ez működik. Sztálinra szívesen emlékezik a társadalom. Megnyerte a háborút, lám, igaza volt. Manapság lényegében cáfolják rémtetteit. Egymást érik a filmek és tévésorozatok, melyekben a csekisták igaz, jó emberek.

Hszi Csin-Ping moszkvai látogatása

A kínai elnök látogatása nem a szokásos módon zajlott, azzal közel egyidőben más vezetők is érkeztek Moszkvába, ami egy jól előkészített látogatás esetén kizárt. Hszi kérte az orosz miniszterelnök Misusztyint, hogy mihamarabb látogasson Pekingbe. Putyint arra kérte, hogy egy éven belül jelenjen meg Pekingben. Az, hogy Misusztyint mihamarabb Pekingbe várják, arra mutat, hogy a mostani találkozó során nem kerültek aláírásra konkrét dokumentumok, mivel nem voltak ilyenek előkészítve. Misusztyinnnak most kell nekifognia a munkához.

A béketeremtés igen nehéz dolog. Nagy tapasztalat, rugalmas ész, képzettség, a második legjobb megoldás keresésére való képesség kell hozzá. Korábban Erdogan próbált meg közvetíteni Oroszország és Ukrajna között – sikertelenül, mivel nem rendelkezett az ehhez szükséges képességekkel sem ő, sem a külügyminisztere. Most Hszi próbálkozik közvetítéssel új elnöki időszaka elején, így pozicionálva magát nemzetközi téren.

Kínának sikerült elérnie, hogy a nyolc évvel ezelőtt bezárt nagykövetségeiket megnyissák egymás fővárosaiban Szaúd-Arábia és Irán. A mi esetünkben azonban Hszi Putyinban egy olyan emberre talált, aki nála összehasonlíthatatlanul ravaszabb, tapasztaltabb, „dörzsöltebb” a nemzetközi tárgyalások terén, ami azt jelenti, hogy Putyin érveire legalább 10 ellenérvvel kell készülnie.

Például azt mondja Hszi, hogy bele kell egyezni béketervük azon pontjába, amelyben az országok területi sérthetetlenségéről van szó. Erre Putyin azt válaszolja, hogy igen, ez fontos, de a NATO közeledik Oroszország határaihoz, az oroszokat elnyomják Ukrajnában, ezért megváltoztattuk az alkotmányunkat és bizonyos, korábban Ukrajnához tartozó területeket befogadtunk.

Nem, mondja Hszi, az országok egysége fontosabb. Putyin: mikori határokat ért ez alatt? A ’91-évieket, vagy már a Krím félsziget és a Donyec-medence nélküli Ukrajna határait? Ez valószínűleg zavarba ejti Hszí-t. Erre Putyin ráerősít: az ún. „speciális hadművelet nem valamiért, hanem valami miatt indult. Azért, mert amikor majd Ukrajna belép a NATO-ba, az egész NATO fog a Krím-félszigetre támadni, s el akarják majd szakítani Oroszországtól. Ez minden probléma magja. (Mellesleg, vajon 2014 óta az orosz vezetés miért nem próbálta megoldani a félsziget kérdését? Valamire elcserélni, vagy közösen birtokolni 100 évig (mint Hong Kong), ígérni befektetéseket, demilitarizálást, hatalmas fejlődést stb.)

Szerintem mindezen érvekkel Putyin lehengerelte Hszi-t. Az első jelentések arról szóltak, hogy a tárgyalások igen nyílt légkörben folytak, ami a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy azokon nem volt egyetértés: a szuverenitás kérdésében – a kölcsönös tisztelet és partneri viszony ellenére – a kínaiak nem képesek hatni ránk. Putyinnal ezekben a kérdésekben lehetetlen vitatkozni. Ezért nem gondolom, hogy Hszi látogatása nagy sikerként lenne értékelhető. Kína nem akarja elfogadni az ukrán konfliktussal kapcsolatos érveinket. Vang Ji kinai külügyminiszter nyugati útjain nem erőltette az orosz álláspont elfogadását, ami a határok kérdését illeti. Szerintem Kínának nem lesznek nagy sikerei a béketervével. Zelenszkij kijelentette, hogy a kínai béketerv nem igazán sikeres, ellenben javasolja Kínának elfogadni az ő béketervét. Ezután nem valószínű, hogy Hszi felhívja Zelenszkijt.

Útelágazás

A világ útelágazáshoz érkezett: az utak kétfelé: az autokrácia és a demokrácia felé vezetnek. Másik nagy ellentét: a gazdag Észak és a szegény Dél között van. Demokrácia nélkül a Dél problémáit nem lehet megoldani. Ki fog győzedelmeskedni? A demokrata Nyugat, vagy Kína Oroszországgal az oldalán? A trumpi időktől eltérően megfigyelhető, hogy Amerika újból a Nyugat élére állt.

Korábban a publikációk nagy része arról szólt, hogy Kína hamarosan megelőzi Amerikát, amit az egy főre jutó GDP értékéből lehet majd látni. Amerika a korábbi években a Kínával és Oroszországgal való szembenállás ideológiai, eszmei szervező, vezető erejévé vált. Oroszország gazdasága kicsi, ezért megteheti, hogy felveszi a nyugati kesztyűt, Kína gazdasága azonban óriási, szüksége van a nyugati piacokra és technológiákra.

Kína kijelentette, hogy nyitott a nyugati befektetések előtt, mint megbízható partner, mindent megtesz a Nyugattal való együttműködésért. Oroszország kapcsolata a Nyugattal ugyanakkor megszakadt, totális szembenállásban vagyunk vele, kompromisszumok nem lehetségesek, a gazdasági viszony újraéledése jelenleg kizárt. Mi azzal magyarázzuk a történteket, hogy provokáltak bennünket. Egy felnőtt ember nem hagyja magát provokálni, mint egy kamasz, nem viselkedik a provokáló terveinek megfelelően, nem sétál bele a csapdába.

Oroszország belesétált a Nyugat csapdájába, ahonnan eszük ágában sincs kiengedni bennünket. Minél inkább belesüppedünk a mocsárba, annál nehezebb lesz fejlett ipari eszközöket gyártanunk, vagyis annál inkább lemaradunk a világtól.

Én következetesen liberális emberként azt gondolom, hogy a legfőbb érték az ember, aki összehasonlíthatatlanul nagyobb értéket képes létrehozni, mint mondjuk a kőolajjal vagy földgázzal való kereskedés. Az emberi agy kivételes alkotó képességgel rendelkezik. Egy ország annál erősebb, minél több sikeres, magát a bőrében jól érző, jól élő ember él benne.

Mesélik, hogy amikor Sztálin vezér egyszer meglátogatta a faluját, összefutottak az emberek. Csak nem ez a mi falubelink áll a hatalmas Szovjetunió élén? Látták, hogy nem változott: kistermetű, ragyás, satnya. Megkérdezték tőle: Hogyan tudsz te egy ilyen gigantikus, erős országot vezetni, amely tele tagbaszakadt, vasvillával rohangászó oroszokkal? Erre azt mondta: „hozzatok egy csirkét”. Odahozták. „Tépjétek meg”. Megtépték. „Ezt nézzétek!” A csirke Sztálin csizmájához húzódott, mivel Sztálin árnyékában fázott. Mikor Sztálin elállt a nap elől, a csirkének melege lett, és Sztálin csizmájának másik oldalához tapadt. „Látjátok? Így kell vezetni az országot!”

Vagyis az autokráciához sok szegény, kiszolgáltatott emberre van szükség.

Sztálin állama erős volt, de tele szegény emberekkel. Ezt már ismerjük. Ilyenekké tett bennünket a szovjet kísérlet. Az emberek azonban szeretik, ha van méltóságuk, ha önállóan elégségesek, szabadok, gazdagok és sikeresek. És azt, hogy sikeres vagy-e vagy sem, nem „valakik” döntik el.

Ezt a demokrácia tudja megadni, ezért győzni fog. Ezen kívül a demokrácia biztosítani tudja, hogy kompetens emberek kerüljenek a megfelelő posztokra, hogy minden szinten hozzáértő emberek vezessenek. Ezt csakis a hatalom folyamatos cserélődése képes biztosítani, demokratikus mechanizmusok működése által. Amikor a választásokon indulók előadják elképzeléseiket, én, a választó döntöm el, melyik szimpatikusabb számomra.

Ma nálunk az által kerülnek kiválasztásra emberek, hogy a legfőbb vezető ismerősei: gyerekkori barátai, osztálytársai, rokonai stb. Arra az országra, ahol nem tartják be a demokratikus normákat, autarkia, sőt végső soron totalitárius államberendezkedés vár. […]

(Nethuszár)