Székelyföld dialektikája: karneválból utópia, majd újjászületés

A Nethuszár blogon nagyon szeretjük az okos írásokat. Olyan megjelent szövegekre értjük ezt, amelyek informatívak, túlmutatnak a hétköznapi híreken, az olvasónak segítenek az (ön)reflexióban, és gondoltai síkokat nyitnak meg előtte. Nem kötelező egyetérteni velük, talán a szerzők sem ezt várják el. Mindenesetre most egy ilyen anyagot szemlézünk.

Az UH.ro székelyudvarhelyi portálon publikáló Borbély Andrástól szemléztünk már korábban is, most egy három részes anyagot ajánlanánk olvasóink figyelmébe, amely szintén kilóg az erdélyi magyar sajtó napi hírtálalással foglakozó szegmenséből, ráadásul egy olyan kérdést, problémakört helyez elénk a szerző, amelyet méltatlanul hanyagoltunk az utóbbi években – hogy azt ne mondjam: évtizedekben.

Borbély András Székelyföld dialektikája írását nem ajánljuk MINDENKINEK, és főleg nem ajánljuk BÁRKINEK – az értő olvasásához szükséges egy bölcsészi műveltség, a szöveg kontextusba helyezéséhez pedig elengedhetetlen Székelyföld történelmének és a székely nép történelmének mélyreható ismerete. Nem, nem arra gondolok itt, hogy gyorsan állítson az olvasó egy kopjafát a madarasi Hargitán, azzal nincs és nem is lesz kipipálva ez a szükség.

Borbély András a feudális viszonyok történeti kontextusa felől közelíti meg a székely problematikát, nem kerülve meg sok kényes kérdést sem. Az írása informatív, az olvasót művelő, annak perspektíváját tágító. Igaz ez akkor is, ha marxi-hegeli-kanti értelmezési mezejéből fakadóan sok olyan pont van, ahol vitába szállnánk vele – talán meg is tesszük, ígértük is már, de egyszemélyes blogunkat lefoglalja siralomvölgyünk napi eseményeinek listázása. Addig is, olvassátok értőn és szeretettel a Székelyföld dialektikája című három részes sajtóopust, íme egy kis ízelítő:

1. rész: A karnevál

„Ha történészek megírják Erdély történetét, akkor meg kell írni külön Székelyföld történetét is, s a két munkának tudományosan azonos súlyúnak kell lennie. Ha Kolozsváron van egyetem, Székelyföldön is lennie kell. A Transtelex meg az Átlátszó Erdély az erdélyi, akiknek még annyi fantáziájuk sem volt, hogy a nevüket ne a pestimagyar liberális lapoktól koppintsák (lásd még: Unicum – Transylvanicum stb.), de a Székelyhon, meg az Udvarhelyi Híradó, az bizony székely. Ha Erdély nemesi, polgári és kozmopolita, akkor Székelyföld plebejus, népi, proli és etnicista, és természetesen meg kell építeni a repülőteret a Székelyföldön is stb.

A revizionista jelszó szerint „Székelyföld nem Románia”, de valójában nem is Erdély, legalábbis egy másik Erdély, vagy Erdély másikja, nem csak a revizionisták, hanem a „pluralisták”, multikulturalisták és minden rendű „modernek” fantáziája szerint is. Ha Kolozsvár a magyarok fantáziájában az urbánus, polgári-kapitalista Erdélyt szimbolizálja, Székelyföld ettől egy olyan szubaltern „keleti” perifériaként különböződik el, amely maga is igényt tart arra, hogy saját maga centruma legyen, s hogy egymagában az egész erdélyi magyarságot szimbolizálja: nem csak Erdély foglalja magába a Székelyföldet, hanem Székelyföld is tartalmazza az „igazi” Erdélyt.

Ez a belső hasadás a romániai magyar kisebbségi identitás számára abszolút konstitutív, és mély történeti gyökerei is vannak.

Szükségünk van rá, hogy megkülönböztessük magunkat – saját magunktól.”

Az első részt elolvashatod az uh.ro portálon, KLIKK IDE!

2. rész: A fordított utópia

„A székelység forradalmi tudata fordult ekkor át ellentétébe, egy múltbeli eszméhez, egy imaginárus képzethez való csökönyös ragaszkodásba. És ennek a ragaszkodásnak a makacs ereje maga is annak a jele, hogy többről van itt szó, mint valamiféle antikvárius múltba merülésről: indulatelfojtás rejlik mögötte. A hagyomány vágya és aközött, ami régen elveszett, rés tátong, s ez ahhoz a kérdéshez vezet: túl minden hagyományon átemelhető-e valami későbbre, a jelenbe abból, ami régen elveszett?

Mindenesetre észre kell vennünk, hogy bár e történeti viszonyulás, a múlt felé fordulás formailag konzervatívnak látszik, a – mára persze jócskán elhomályosult és ábrándossá szelídült – tartalom meglehetősen provokatív és radikálisan jelenszerű, élő: egy önellátó, a vagyon, a hatalom, a rang felhalmozását és központosítását megakadályozó, egyenlőségelvű, lényegében kommunisztikus társadalom akarása. Mindehhez hozzá vehetjük a forradalmi korszak tapasztalatait, az antifeudális ellenállás rendíthetetlen indulatát, amely sem magyar királynak, sem erdélyi fejedelemnek, sem nemesi felsőbbségeknek, sem semmilyen állami tekintélynek nem hajlandó feltétel nélkül alávetni magát, mivel maga fölött urakat nem, csak szövetségeseket ismer el, ugyanakkor igényt formál a maga autonóm társadalmi szervezetére.

Nos, ha valóban ez a „székely konzervativizmus” valódi tartalma,

akkor ebben a jelen számára is érvényes iránymutatás rejlik. Egy ilyen politikai akarat ma is igazolható.”

A második részt elolvashatod az uh.ro portálon, KLIKK IDE!

3. rész: A belső másik

„Álláspontunk szerint a középkori gótikus templomok alapján megkonstruált székelység-fantáziának az égvilágon semmi köze nincsen sem a középkorhoz, sem ahhoz a történelmi-társadalmi valósághoz, amelyet Bretter György 1968-ban a Székelyföldön járva megfigyelhetett (volna). Színtiszta vágyképről, fantáziálásról van szó, ahhoz hasonlóan, ahogyan a gyarmatosítás idején megkonstruálták az „ősi India” képét annak érdekében, hogy ennek a fiktív „ősi másságnak” a szimbolikus elismerésével tegyék elfogadhatóvá és tartsák fenn a lakosság egy részének alávetését, kizsákmányolását, elnyomorodását. Számtalan dokumentumra hivatkozhatnánk annak bizonyításához, hogy Székelyföld már a 19. században, az „impériumváltás” előtt egy ilyen belső gyarmat szerepébe volt kényszerítve. Tehát még ha voltak vagy vannak is „archaikus maradványok” a Székelyföldön (hol nincsenek?), ezek – hogy Bretter szavát használjuk, amellyel a globális kapitalizmust körülírja – az „egyetemesség” kontextusában értelmezendők, mivel annak funkcionális támasztékául szolgálnak.

Nagyon leegyszerűsítő példával: Székelyföld egyik globális funkciója ma az olcsó munkaerő és olcsó természeti erőforrások biztosítása a nyugati országok felé. Ezzel egyrészt alacsonyan tudják tartani a nyugati országok munkásosztályának a bérét, másfelől korlátozni lehet az Európán kívüli munkaerő-migráció mértékét.

Nem véletlenül nincs egy értelmes szava a kérdésről az erdélyi magyar politikának, mivel ahhoz a teljes globális függési rendszerrel kapcsolatban kellene állást foglalniuk, de hát kényelmesebb úgy tenni, mintha a kérdés nem is létezne.

Ugyanakkor a Székelyföldről történik az erdélyi értelmiség és középosztály önreprodukciójának biztosítása is Kolozsvár (s részben Budapest) felé. Hiszen a kolozsvári értelmiségi enklávé egyértelműen Székelyföldről termeli újra saját magát, miközben folytonosan újratermeli a Székelyföldet a fiktív kolozsvári kulturális „centrumtól” (ha-ha-ha) elválasztó kulturális és társadalmi távolságot is. Ez a legtipikusabb kizsákmányoló-gyarmatosító hozzáállás, emellett a „hamis tudat” klasszikus esete – ezt nevezik ma „nyitott liberális értelmiségnek”.”

A teljes írást elolvashatod az uh.ro portálon, KLIKK IDE!

(Nethuszár)