Mire van szükségünk az ukrán háborúban? IDŐRE!

Közhely, de igaz: az izraeli háború elterelte a figyelmet az ukrajnai hadszíntérről, márpedig ami ott zajlik, az továbbra is befolyással van mindannyiunk életére. A mainstream sajtó és a szakértők hada által csapott zajban minden fogalmunk felületessé vált, így egy lehetséges tűzszünet kapcsán kialakuló időnyereség ma olyan asszociációkkal párosul, mintha ez a helyzet csak és kizárólag Putyinnak kedvezne. Ez viszont nincs így!. Háború kapcsán használt fogalmak tisztázása következik: az idő!

Talán idén nyártól, talán még korábbról, talán már a háború eleje óta velünk van a gondolat, miszerint a feleknek tűzszünetet kell kötnie, majd a tárgyalóasztalnál oldják meg vitás kérdéseiket. Ez egyrészt fölöttébb kívánatos lenne, hiszen így emberéletek ezreit lehetne megóvni, de a helyzet az, hogy Oroszország katonai agressziójának megindításával a megoldások ezen módszereinek teljes halmazát ellehetetlenítette, és jelen pillanatban sem látszik semmiféle szándék arra nézve, hogy az újraválasztására készülő Putyin, vagy épp a területeinek jelentős részét elvesztő Ukrajna hajlandó lenne bármiről is tárgyalni, ami nem a másik fél teljes vereségét jelentené.

A téves tételből axióma lett

A mainstream médiában és az ukránokkal erősen szimpatizáló körökben, csoportokban azonban felvetődött, és mai napig rendszeresen felvetődik egy másik szempont is – ezt akarom most górcső alá venni, mert úgy látom, hogy ez egy fölöttébb hibás megközelítés, és az asszociációkban megbúvó tévedés akár Ukrajna vereségét is előidézheti.

A népszerűvé vált tétel úgy hangzik, hogy most egy tűzszünet gyakorlatilag annyit jelentene, hogy Oroszország időt nyer, jobban felkészül, és aztán pont ott folytatja, ahol abbahagyta, nota bene: pont ennek köszönhetően nyerhetné meg a háborút – ebből az axiómává vált tézisből aztán arra következtetnek szakértők, de sokszor politikai döntéshozók is, hogy a háborút folytatni kell, illetve Ukrajnát támogatni, hogy folytatni tudja harcát, még pontosabban: nem szabad leállni!

Nem elvitatva a szándékok jogosságát és erkölcsi igazát, az axiómává vált tézis, és az abból levont következtetés alapjaiban hibás. Hibás, mert abból a feltételezésből indul ki, hogy az idő csakis Oroszország viszonylatában realizálódhat nyereségként, mi több, a másodrangú következtetése ennek a tételnek az lenne, hogy az idő ebben az esetben nekünk, nyugatiaknak kifejezetten veszteség.

Tévedés: az idő önmagában ugyanis se nem nyereség, se nem veszteség – értékét az adja, hogy mivel töltjük meg. Ahogy Oroszország arra használná ezt az időt, hogy jobban és erőteljesebben fegyverkezzen, úgy ezt az időt használhatnak mi is pontosan ugyanerre.

És nem hiszem, hogy nekünk nincs szükségünk időre!

Tudjuk, hogy a nyárra beígért ukrán ellenoffenzíva nem úgy zajlott, ahogy Ukrajna, illetve a Nyugat szerette volna, bár azt is tegyük hozzá, hogy közel sem annyira siralmas az eredmény, amennyire azt vatnyik kollégáink láttatni akarják – elvégre egy jóformán hadiflotta nélküli Ukrajna megtisztította a Fekete-tenger nyugati felét az orosz hadihajóktól. Ez ugyan nem gyenge eredmény, de nem is döntő tényező!

Tudjuk továbbá, hogy az Európai Unió által beígért egymillió lőszert nem tudtuk leszállítani – pontos számok, az ügy jellegéből fakadóan ugyan nem tudunk, de az ilyen téren jártas sajtó a beígért mennyiség negyedéről saccolja úgy, hogy az megérkezett Ukrajnába.

És nem tudunk annyi lőszert előállítani, amennyire Ukrajnának szüksége van. Mi több, a hírek szerint Oroszország több lőszert, rakétát állít elő, mint a teljes Nyugat. Igaz, ezek olcsó, pontatlan eszközök, de kérdem én: miért érdekelné Oroszországot a minőség, amikor céljaiknak tökéletesen megfelel a rombolás?

És akkor csak alig néhányat említettem a harctéri indokok közül – és sajnos nem is a harctér az, ami az idő értelmezésében legfontosabb közegünket jelenti, ugyanis:

A baj ennél is nagyobb

Az izraeli háború sok tanulsága közül a minket leginkább érintő és egyúttal legsúlyosabb következmény, hogy rá kellett jönnünk: az Európai Unió és nyugati államok vezetői meghátráltak az utcákon hömpölygő palesztinpárti tömeg láttán. A csőcselék hangja mindent beborított és most „csak” az iszlám hangját láttuk, de mi van akkor, kérdem én, ha nem is olyan sokára oroszpárti tömegek vonulnak fel a nyugat-európai fővárosok utcáin? Annyira elképzelhetetlen mindez?

Tekintve, hogy jövőre EP-választások is lesznek, valamint több uniós tagállamban is inog a rendszer, Romániában például az oroszok bábjaként fungáló AUR és a Kreml román hangjának is beillő Sosoaca együttesen a voksok harminc százalékára számíthatnak, ha most vasárnap rendeznék a választásokat, adódik a kérdés: a jelenlegi globális, illetve szűkebb értelemben kontinensi keretrendszerben kinek is dolgozik az idő?

Merthogy nem nekünk, az biztos!

Időre van szükségünk!

Időt kell nyernünk, mert fel kell pörgetnünk a lőszergyártást. Időt kell nyernünk, mert az ukrán katonák kiképzése időigényes feladat. Az F–16-osok pilótáinak kiképzése nem két hónap, és akkor azt is számításba kell venni, hogy mennyire gyorsan tudjuk megszervezni ezen a téren is az „utánpótlást”. De túl a háborús logikán, ott áll mindannyiunk előtt az a feladat, hogy tegyünk rendet saját portánkon. Egy meggyengült, a szélsőségesek választási nyereségei miatt káoszba, bénultságba süllyedő Európa nem tud segíteni Ukrajnának. Az elit pedig egyszerre két bajt nem tud orvosolni, mert az egyik baj pontosan ő maga.

Reflexióra lenne szükség, ami időigényes feladat.

A másik oldal: ahol az idő visszaüthet

Ugye a tétel szerint az idő Oroszországnak kedvezne. Miért is? Nem úgy látom, hogy Moszkvának érdeke lenne egy harcmentes időszak. Közeledik az elnökválasztás, Putyin számára pedig kiemelt fontosságú, hogy a háborúra hivatkozva különböző korlátozásokat tudjon bevezetni, illetve a jelenlegieket fenntartani. Az egyszerű orosz polgárt is lefoglalja a háborús hírek követése, emiatt aligha fog kérdéseket feltenni. Amennyiben harcmentes időszak jönne, akkor elviekben számolhatunk azzal is, hogy az orosz társadalmi fegyelem fellazulna.

Viszont mindezen túl ott van a kiinduláshoz szükséges alappont: miért érdekelne minket, hogy Oroszország mire használná idejét, amikor tudjuk, hogy nekünk kell az idő, és tudjuk azt is, hogy mire?

Összegezve: ne sétáljunk bele azokba a logikai csapdába, amely abból a téves értelmezésből születik, miszerint valami (jelen esetben az idő) csakis egyik félnek szolgálhat, ráadásul ez alapján levonunk olyan következtetéseket, miszerint ugyanez a valami a másik félnek kifejezetten ártalmas. A fogalmi rendszerek komplexitásán túl ott van a tipikus nyugati gondolkodásmódunk, amelynek erőssége az atipikus perspektívák létjogosultságnak biztosítása – ne dobjuk ezt el magunktól!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)