Városok a választáson: Nagyvárad és Szatmárnémeti

Nyakunkon egy újabb választás, ismét számba vesszük, hogy mit ígértek négy évvel ezelőtt, szomorúan konstatáljuk a semmit, de ehhez hozzászoktunk, mint szarhoz az orr, evvan, haladjunk kérem, nincs itt semmi szagolni való.

Érdeklődve vártam, hogy a PNRR-s fejlesztési pénzek – irgalmatlan összegekről beszélünk! – a kohéziós alapok lehívásának újabb korszakában hogyan áll az erdélyi magyar képviseletet nagyobb városainkban, így hát körbenéztem, telefoníroztam helyi cimborákkal, kapcsolatokkal és egyéb üzletfelekkel, mint Nyuszi a Micimackóból. Kép nem túl lesújtó, de mosolyogni sem volt kedvem.

Kezdjük Nyugatról: Nagyvárad

Erdély kapuja, szokták mondani, és nem is tévednek. Szeretem ezt a várost, sok benne a zöld, legalábbis kolozsvári szememnek és az ottani emberkékkel is mindig jóban voltam, így aztán személyes kötődésem is alakult a szecesszió erdélyi fővárosa iránt. (Kedves vásárhelyiek, kéretik nem köhögni!). Nos, Váradon a magyarság aránya csökkenőben, a többség csak archaikus emlék, ehhez nem kevéssé járult hozzá a város harminc százalékát kitevő magyar ajkú zsidóság deportálása. Ilyen körülmények között az ember azt hinné, hogy a magyarok megtanultak összefogni, de hát, magyarok vagyunk tartsunk szét, ahogy azt Albi barátom örökzöld mondása tartja, nem kevés szomorúsággal fűszerezve.

Váradon vagyon RMDSZ és vagyon Erdélyi Magyar Szövetség is. A két magyar párt vezetősége nemrégiben lepacsizottt egymással, de ezt a végeken nem akarták meghallani, hiába na, a kapuban mindig huzat van, elviszi a hangokat a Sebes-Körös, így hát hosszú virtuális bokszok után mindkét alakulat úgy döntött, hogy elindul a választáson., mert a 24,5 százalékkal bíró helyi magyarságnak más sem hiányzott.

Nem célom ebben a cikkben kifejteni, hogy ki a hibás mindezért, de azért ide tartozik az, hogy az EMSZ a maga részéről koalíciót ajánlott az RMDSZ-nek, amelyet a Szövetség nem fogadott el. Érdekes hozzáállás ez részükről, mert Erdély többi nagyvárosaiban sem fogadták el a koalíciós javaslatokat, holott ennek lehetőségében megegyezett a két pártelnök, viszont Temes megyében az USR-vel léptek koalícióra, ott nem volt ennek akadálya.

Az EMSZ hozzáállása sem túl dicséretre méltó, 2020-ban, mindössze 37,39 százalékos részvétel mellett 3,74 százalékot értek el, míg az RMDSZ 11,45 százalékot. Így aztán a Szövetségnek, a visszaosztásokkal együtt lett három helyi képviselője, míg az EMSZ-nek (akkor még Erdélyi Magyar Néppárt néven) egy sem.

Azt azért szögezzük le, az EMSZ-EMNP részéről ez kifejezetten szép eredménynek számít, akkor is, ha vélhetően nekik kedvezett az alacsony részvétel is. Ugyanakkor a szép eredmény hatalom nélkül csak a kocsmai emlékezésnek kedvez, más haszna nincs. Tekintve, hogy az idén jóval magasabb részvétel várható, így a korábban hiányzó 1,5 százalékhoz jóval több szavazó kellene, az EMSZ stratégiái igazán jobban is átgondolhatták volna a Szövetség azon ajánlatát, hogy egyik jelöltjük befutó helyre kerüljön az RMDSZ listáján – ugyanis egy képviselő is több mint a nulla, és több mint tíz évnyi partvonalon kívüli pártlétezés után elkezdhették volna megmutatni szavazóiknak, hogy miként képzelik ezt az erdélyi magyar alternatívát. Ez a kritikám majdhogynem a teljes EMSZ stratégiájára vonatkozik, nemcsak kifejezetten a nagyváradira.

A végeredmény borítékolható: idén sem lesz képviselője az EMSZ-nek a helyi tanácsban, de a várható magas részvétel miatt az RMDSZ is veszíthet a jelenlegi három mandátumából, egészen extrém esetben pedig akár az öt százalék alá is beeshetnek, így Várad magyarsága képviselő nélkül marad – persze ez utóbbi egészen extrém esetnek számítana.

Szatmárnémeti

A megyeszékely, amely mai napig nem foglalta el méltó helyét a magyarság mentális térképén, pedig az erdélyi magyar kultúrának oly’ sokat adott, hogy azt felsorolni is nehéz, és nem, nem kifejezetten a szatmári szilvapálinkára gondolok. Itt Kereskényi Gábor a város első embere, RMDSZ színeiben nyert 2020-ban, ami azért érdekes, mert a szavazatok több mint 50 százalékát vitte el egy olyan városban, ahol a magyarság aránya 31 százalék. Idén is ő indul a városvezetői tisztségért, és – hacsak nagyobb meglepetés nem történik, akkor idén is elnyeri a polgármesteri széket, mivel a jelek szerint sok román is rá szavaz. Számára kedvezőtlen előjel lehet azonban, hogy maga az AUR elnöke szólította fel a helyi románságot a magyar vezető megbuktatására, a PNL pedig nyíltan összebútorozott az AUR-al, céljuk egy és az sem nemes, megbuktatni Kereskényit és a magyarokat Az RMDSZ listája 2020-ban első helyen fordult, 45.9 százalékkal, ami 12 mandátumra volt elég, ez pedig eggyel több mint a többi bejutó összesen, így lazán alkothattak egymaguk is többséget.

Kereskényi ezen eredményei nem születtek volna meg, ha nem lenne jó polgármester – állítják egybehangzóan szatmári forrásaim, mi több, helyi román cimboráim is rá szavaznak, mert, idézem „látszik, hogy az ember dolgozik, a város fejlődik”. Nem akarok itt bősz felsorolásba kezdeni, de azt azért megemlíteném, hogy Kereskényiék két hidat is építettek, és nem átallom ideírni a szomorú párhuzamot: egy ugyanilyen beruházást Marosvásárhelyen viszont leszavazott a Soós Zoltán mögött álló RMDSZ-es tanácsosi csapat.

Akárhogy is, Szatmárnémetiben nagy esélye van az újrázásra Kereskényinek, ennél is fontosabb, hogy személyében talán megszülethet végre az a „rocksztár-polgármester”, akit annyit hiányolunk az erdélyi magyar politikai térből, és akikből annyit látunk Romániában. Hacsak az AUR és a PNL héjanásza nem bizonyul termőnek, akkor Kereskényi behúzza Szatmárt. Sőt, az is lehet, hogy a sovén összefogás még őt erősíti: a város fejlődésének megtorpanásától tartó helyi románság tekintélyes része akár az AUR-tól való félelmében is Kereskényire szavazhat.

Felcser V. Örs

(Nethuszár)