EBESZ: Nem volt kellően átlátható a román elnökválasztás lebonyolítása
2025. 05. 06. 11:12:37
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint a román hatóságok ugyan javították a választási folyamatokat, de a kampány több fontos részét nem ellenőrizték megfelelően – derült ki az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) hétfői sajtótájékoztatóján.
A megfigyelők előzetes jelentése szerint a választás technikai lebonyolítása hatékony volt, de a kampány átláthatósága és az online térben terjedő félrevezető tartalmak kezelése hiányos maradt. Lucie Potůčková, az EBESZ parlamenti küldöttségének vezetője elmondta, hogy bár Románia rendelkezik megfelelő jogi háttérrel az álhírek ellen, az utóbbi időszak jogszabály-módosításai nem tudták hatékonyan helyreállítani a közbizalmat. Szerinte a közmédia kiegyensúlyozottan tudósított, de más sajtóorgánumok politikailag részrehajlóak voltak. Potůčková szerint szükség lenne nagyobb átláthatóságra és jogbiztonságra, hogy mind a választók, mind a jelöltek jobban eligazodhassanak a szabályok között.
Eoghan Murphy, az ODIHR választási megfigyelő missziójának vezetője hangsúlyozta: az ő feladatuk nem az volt, hogy átfogóan ellenőrizzék az online teret, hanem az, hogy megvizsgálják, a román hatóságok képesek-e felismerni és kezelni az online manipulációs kísérleteket. Elmondása szerint a kampány idején a belügyminisztérium több mint 450, az ANCOM (távközlési hatóság) 240, míg a Központi Választási Iroda (BEC) 200 fiókot figyelt meg vagy jelentett az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) hamis tartalmak miatt. Azonban kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy ezek után milyen intézkedések történtek, és előfordult, hogy törölt tartalmak később újra megjelentek. Murphy szerint a kampány során botokat, trollfarmokat és mesterséges intelligenciát is bevetettek a jelöltek népszerűsítésére vagy éppen lejáratására. Hozzátette: az online befolyásolás kérdésében végső soron a román hatóságok hozták meg a döntéseket. A média szerepéről azt mondta: bizonyos sajtóorgánumokat átláthatatlanul finanszíroztak politikai pártok, így a választók nem tudhatták, hogy amit láttak, az fizetett politikai hirdetés volt-e vagy sem – ez pedig aláásta a választások tisztaságát.
Az EBESZ küldöttsége május 25-ig marad Romániában, végleges jelentésüket a második forduló után, május 18-át követően teszik közzé.
(Nethuszár)