Mások világában…(Megkésett jelentés egy kiállításról. Becsey Zsuzsa: Baby – ball „babarclenyomatok, avagy Üzenet a Túlpartról)

Felvállalt voyeur vagyok. Lenyűgöző mások világába bepillantani. Színházi turnén, a stockholmi utcák függöny nélküli ablakairól jobb érzésű kollégáim ráncigáltak vissza a földre. ’’ Tudom, tudom. Nem túl európai viselkedés, de hát annyira izgalmas.’’ Gyermekkoromban a nagymamám hatodik emeleti teraszáról egy régi kukkerral nézelődtem. Pedig akkor még nem láttam a híres ’’ Ablak mögött ’’( azt hiszem Hitchcock) filmet. Majdnem minden ablak mögötti titkot ismerni véltem.

Álldogálok a szobában, és nézem a kivilágított ablakokat. Nem sokat segít. Hosszú lesz még az este, elkezdek keresgélni a könyvespolcon valami után, ami feldobhatná ezt a sötétséget, és két könyv kerül a kezembe. Nem véletlenül. Több, mint egy éve vásároltam egy kiállításon. A képzőművész meséi, versei a saját illusztrációival. Fellapozom az egyiket, aztán a másikat, és belefeledkezem ennek a lánynak a különleges világába.

A lány már nem is annyira lány, alig pár évvel fiatalabb nálam. Gyerekkorunkban találkoztunk párszor, szegről – végről rokonok vagyunk. Meg is feledkeztem róla. Hosszú évek után hazaköltöztem. És felfigyeltem a nevére. Ő is itthon, rövid időre. Kiállít és zenél. Ám ez nem ilyen egyszerű… Behívott a világába. Nem csak engem, bárkit. Aztán szabadjára engedett. Mégis betolakodónak éreztem magam ebben a nagyon különös, sokrétű, törékenynek tűnő, ám igenis erős belső létben. Én, a máskor szinte már perverz kíváncsisággal leselkedő lopakodó, zavartan tapogatóztam.

Nagyon mélyre beengedtek, vagy ez csak egy bonyolult létezés első szintje? Selyemlabirintusa egy elvarázsolt lánynak, akinek belső hangjai a legkülönlegesebb kinti zenévé válnak. Akkor és ott. Sokrétűségének, bonyolultságának első, vagy egyszerre összes stációját járhatom be? A ’ legbelült’? Ki ez a lány? Hogy van az, hogy beenged én meg zavarban vagyok, pedig nem kell lopakodnom, szabadon járhatok – kelhetek. Leselkedhetek. Felkavaró barangolás. Felkavar, mint a színpadi létezés, egy zene, egy kép, film, írás. Ami elemel, egyéb dimenzió, más világok létezését sejteti. Pár nap múlva visszamentem. Még egyszer átjárni ezt a lenyűgöző alakokkal teli, lebegő labirintust. Azt hittem, hiányozni fog a jelenléte. Vibráló lényének kivetülő hangjai, a zenéje. Tévedtem. Ott volt. Nagyon is. És ott voltam én is. Talán a – titkokkal teli -’ legbelülben”.

Elemi erővel idéződik fel bennem az a nem mindennapi életérzés. Mintha újra ott állnék, és lenyűgözve, kíváncsian kukucskálnék. Közben teljesen eltűnök a szűnni nem akaró hóhullásban.

Képek: Sepsiszentgyörgy.info, Toró Attila