Babona 9. – Malina és Méda

A idő nagy folyam és nem kegyelmez senkinek. Generációk jönnek és mennek. A csecsemőből gyermek lesz, a fiatalból öreg, majd csontjai visszatérnek a földbe. Az elmúlás nem szomorú, mert az út, amit eközben járunk be tele van örömteli pillanatokkal is. Pont ilyen pillanat, amikor a gyermekek végre felnőtté válnak…

A tisztás melletti patakban két kislány játszott. Köveket dobtak a habokba, fröcskölték egymást, nevetgéltek. A tisztáson egy kunyhó állt a maga rejtelmességével és zsuppfedelével. Bár szerény volt, mégis a rendezettség látszatát hordozta. A tisztást alacsony kerítés vette körbe, amely a porta határát jelölte, ugyanilyen méretű kiskapu is volt rajta. A portán virágok és mindenféle gyógynövények voltak, jelezve, hogy valaki alaposan gondozza és célzottan ültette őket.

• Anyánk mikor tér vissza, Malina?
• Estére itt lesz, Méda. Hajnalban indult útnak, azt mondta, hogy mire a Nap alábukik, ő is megérkezik. Még magasan jár, vagyis semmi okunk aggódni, azzal megrázta égővörös tincseit, majd kézen fogta testvéré és elindultak a kunyhó fele. A tisztásra belépve a kertkapu magától kinyílt, majd ahogyan beléptek rajta, ugyanúgy bezáródott.
• Ugye tudod, hogy nem beszélhetünk erről anyánknak, Méda? Nagyon dühös lenne, ha tudná, hogy kimentünk a tisztásról.
• Ígérem, hogy közöttünk marad, csicseregte huncut mosollyal Méda.

A nap további része a fűben való heverészéssel telt el. Az idő mintha megállt volna. A gyermekkor boldogsága töltötte meg a teret, amely a gondtalanságról az önfeledt nevetgélésről és a végtelen játszásról kell, hogy szóljon. Nem aggasztotta őket semmi. Anyjuk gondoskodott róluk, piciny házikó belülről sokkal nagyobb volt, éléskamrája mindig tele, a tisztás határán álló kerítést bűbáj védte, amely eltüntette az egész portát a kíváncsi szemek elől, de még a vadállatok sem tudták háborgatni a nyugalmat. Azért is merte anyjuk, Terrara magukra hagyni a lányokat, hiszen biztonságban tudta őket. Persze a lányok néha kiosontak, de ez a gyerekcsínyek számlájára írandó, még ha nagy baj is lehetett volna az ilyen kirándulásokból.

Az este az udvaron találta Malinát és Médát. Éppen tele hassal szemlélték a lemenő napsugarak foszlányait, amikor a kertkapu csattanására lettek figyelmesek:

• Anya, anya – kiáltotta egyszerre mindkét lányka és szélsebesen elkezdtek szaladni anyjuk fele, aki lehajolva tárta szét karjait.
• Jó kislányok voltatok?
• Igen…- válaszolták kurtán-furcsán…
• Biztosan? – mosolygott hamiskásan Terrara
• Igen, biztosan – hangsúlyozta Méda
• Rendben lányok, bár nem ezt terveztem ma estére, most mégis úgy állnak a dolgok, hogy elmegyünk mi hármasban egyet kirándulni.
• Kirándulni? Mégis hová? – kérdezte Malina kíváncsian
• Már elég nagy boszorkányok vagytok, hogy előhozzuk képességeiteket, amelyet majd csiszolgatni fogunk az évek során..
• Juhééééé, én majd biztosan gondolatolvasó leszek – kiáltott fel Méda
• Én meg fogok tudni az időben utazni – lelkendezett Malina
• Lányok, már sokszor mondtam nektek, hogy ez nem így működik. Az, hogy milyen képességek birtokába kerültök, az függ a felmenő őseitek képességeitől is. Csak nagyon ritka esetben lesznek a kis boszorkányoknak egyedi képességei, vagy jutnak egyszerre több képesség birtokába. A boszorkánylét lényege, hogy az erőnket egységbe tartsuk, segítsük, kiegészítsük egymást. Persze ezen felül minden boszorkány birtokol néhány alapképességet, ráolvasást és bűbájt, amelyet a hétköznapokban is használnak, viszont az más lapra tartozik. Most öltözzetek át, úgy néztek ki az egész napos játszás után, mint egy-egy kismalac.

A két lányka sietve szaladt be a kunyhóba, ugyanilyen szélsebesen öltöztek át és álltak útra készen. Addig anyjuk elemózsiát pakolt egy kis kosárba, majd kézen fogta a lányokat és kiléptek a piciny kis tisztás kapuján.

A sűrű erdő egyszeriben szétnyílt, utat biztosítva mindhármuknak és a keskeny ösvényen haladthatott a kiscsapat, mintha csak nekik készült volna.

• Meddig megyünk még, anyám? – kérdezte Malina
• Még egy keveset, válaszolta türelmesen az anyjuk, közben szaporábbra vette lépteit, arra késztetve a lányokat, hogy ők is igyekezzenek.

Az erdő sűrűsödött, majd egyszerében az út eltűnt, és előttük egy öreg tölgyfa hatalmasodott.

• Megérkeztünk? – csacsogta Méda
• Mindjárt, lányok…mindjárt

Terrara elővett egy kis gyöngyöt a köpenye belső feléből, majd szembeállt a tölgyfával kinyújtotta kezét és fennhangon harsogta

• te fa! Légy most nekem kapu, amelyen beléphetek!

Az gyöngy zölden kezdett fényleni, majd elhagyta a nő kezét és lebegve kezdett haladni az óriási fa irányába. A két lány szájtátva figyelte. Mihelyt a gyöngy hozzáért a fához, nyomban olyan formát öltött, mint eső után a pocsolya és akkora lett, hogy egy megtermett ember is könnyűszerrel átléphetett rajta.

• Mozgás lányok! – azzal felvette a földről a kosarat és karjára tette, kézen fogta a lányokat, elindult majd belépett a misztikus kapuba. Mindhárman eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket, a pocsolyaszerű képződmény újra gyöngy formáját vette fel, lehullott a föld fele, de a becsapódás már nem történt meg, mert út közben porrá vált, amit odébb vitt a lenge szellő.

 

Az átjáró túlsó felén Malina és Méda kábán porolták le ruhájukat, látszott rajtuk, hogy nem volt sima az érkezés, Malina éppen Méda arcáról törölgetett egy jó nagy sárfoltot

• Az első utazás mindig ilyen, majd megszokjátok. – nevetett Terrara

Azzal elindult, már nem fogta kézen a lányokat. Amazok sietve tápászkodtak fel és futva eredtek anyjuk nyomába. A hely, ahová érkeztek nem volt sem zöld, sem semmilyen. Fekete, elpusztult fák sokasága díszítette a környezetet, növényzet pedig kimerült egy-egy kiszáradt bokor képében. A távolból dob hangját lehetett hallani és fáklyák fényei pislákoltak a láthatáron.

• Mi ez a hely, anyám? Lihegte Malina, amint utolérte a boszorkányt, nyomában Méda tartotta a lépést úgy, hogy majdnem hasra esett.
• Ennek a helynek igen magas az energiája, minden varázslatunk erősebb, hatékonyabb lesz. Sajnos ez az energia nincs valami jótékony hatással a növényzetre, sem pedig az élővilágra, mint azt láthatjátok.

Valóban, a kiszáradt fák és bokrok látványa elterelte a lányok figyelmét arról, hogy a szél sem rebben, madár nem énekel, de még a kiszáradt fák levelei sem mozdulnak. A vidék élettelen volt, mintha a halál nemrég járta volna el legszebb táncát a kőrisfák árnyékában.

Közeledtek a fények forrásához, már-már beszédet is lehetett hallani és kirajzolódott egy hatalmas tisztás, tele kövekkel, csontokkal, meggyújtott fáklyákkal és temérdek boszorkánnyal. Malina és Méda legnagyobb meglepődésére más gyerekek is voltak ott, mindenki az anyja mellett állt és várakozott.

A lányok már türelmetlenek voltak, de társaság miatt nem mertek szólni, csak figyelték a táborhely közepén lobogó tüzet, rajta a hatalmas üstöt, amiben valamilyen zöld folyadék kavargott.

Néha meg-meg rezzent a kiszáradt bokor, rőzsék ropogása törte meg a csendet, ilyenkor még érkezett egy-egy vendék, szintén a csemetéjével az oldalán.

• Úgy látom mindenki megérkezett! – harsogta egy hang, majd egy köpenyes, alacsony boszorkány lépett ki a tömegből, arcát csuklya borította és a csak a szemei villantak ki vészjóslóan.
• Maradjatok itt lányok! – mondta ellentmondást nem tűrő hangnemben Terrara és ő is belépett középre.
• Üdvözöllek Narcissa – biccentett az alacsony boszorkány fele
• Üdv neked is Terrara, látom elhoztad te is a lányokat. Már éppen itt volt az ideje, eléggé nagyok.

Terrara csak mosolygott és biccentett feléje egyet.

Narcissa ismét fennhangon szólalt meg:

• Hozzátok Babagát!

A körbe egyszeribe egy ősöreg boszorkány lépett be, nem is lépett, hanem inkább vezették ketten. Tekintete üres volt, bőre aszott, mintha egy darab tuskót vezetnének. Odavitték a tűz fölött rotyogó üst mellé és leültették.

A lángok egyszeribe magasabbra csaptak, több kis boszorkány reflexből lépett egyet hátra, volt aki megmarkolta anyja köpenyét és odabújt.

• Ne féljetek! – folytatta Narcissa. A mai nap ünnep számotokra. Most fog kiderülni, hogy kinek milyen képesség lapul a birtokában. Kik azok, akik általános képességekkel rendelkeznek, és talán lesz köztetek egy-két különlegesebb kis boszorkány.
• Gyere lányom, te leszel az első – fordult a kör széléhez Narcissa. Egy vézna, sápadt arcú kislány, kócos, fekete hajjal megindult feléje.
• Nyújtsd a kezet, édesem. – a kislány szótlanul kinyújtotta a kezét az anyja fele, amaz megfogja a csuklójánál, másik kezével meg egy tűt vett elő, amivel óvatosan megszúrta az egyik ujját, hogy éppen csak kiserkenjen a vér, majd azt a zsebéből sebtében elővett gyűszűnyi edénybe fogta fel, majdnem el is ejtve.
• Áll a tűz mellé Melissa! – a kislány engedelmeskedett. Az edény tartalmát odavitte Narcissa az ősöreg boszorkányhoz és feléje nyújtotta. Amaz lassan, gépiesen kinyújtotta egyik kezét és belemártotta üszkös ujját az edénybe. Szemei nyomban elkezdtek zölden világítani, a tűz erősebben kezdett égni az üst alatt, amiben a folyadék egyre inkább kavargott, majd egy halk pöffenéssel egy sűrű, zöld gőzgombóc emelkedett ki belőle és beterítette a kis Melissát. Egy pillanatnyi feszültség lett úrrá a várakozó kislányokon, de meg is nyugodtak azzal, hogy a gőz odébb is szállt nyomban Melissáról.

Ugyanebben a pillanatban Babaga búgó hangon megszólalt:

• Fű, fa, erdő és mező…mind letérdel előtted.

Melissa araszolva ment vissza a helyére ledöbbenve.

• Narcissa odaszólt Terrara fele: – nem is gondoltam, hogy egy kis méregkeverőt nevelgetek…Kincogta.
• A méregkeverésnél azért némivel több, hogy parancsol a növényeknek…Gratulálok, jó képesség
• Köszönöm, biccentett Narcissa, majd folytatta: – Haladjunk szép sorjában. Mindenki láthatta, hogy nincs mitől tartani, nagyon egyszerű az egész.

Ruhájából elővett egy pergamen tekercset, majd azt kibontva elkezdte olvasni a neveket:

• Heléne!

Kis szőke boszorkánylány tipegett oda, szintén kinyújtott a kezét, ugyanúgy vércsepp került a kis edénybe, majd Babagához. Az üst újra pöfékelt, majd lenyugodott

• Víz és jég, hó és fagy…téged fog szolgálni…

Narcissa monoton hangon olvasta tovább a névsort, egyre-másra léptek ki a boszorkánylányok, mindenki nagyon izgatott volt, de belül Terrara izgult a legjobban.

Hosszú évszázadok óta a vérvonala egyik vezetője volt a boszorkányoknak, nagy dolgokat vittek véghez. A lányai nem szabad kártyavetők legyenek egy kis faluban…Bár tudta valahol, hogy ez nem fog megtörténni, mégis izgult. Szorongatta a lányok kezeit, mosolygott rájuk, bátorította őket.

Aztán egyszer feléjük fordult Narcissa

• Méda!

Elengedte anyja kezét és odatipegett. Magabiztosan adta oda kis kezeit, hogy vért vegyenek tőle. Az edény gőzt adott, ami hamar el is oszlott, s már hallatszott is Babaga hangja:

• Szelek szárnyán utazol, ahol lenni akarsz, ott teremsz!

Tapsvihar futott végig a tisztáson. Terrara szemét örömkönnyek lepték el.

• Nocsak, nocsak – jegyezte meg Narcissa, máris van egy különleges képességű kis boszorkánk. Már száz éve nem született utazó közöttünk. Ha megerősödik, nagy szolgálatot fog tenni a közösségünknek.

Terrara nem tudta visszatartani érzelmeit. Átölelte Médát, csókolgatta és fülébe suttogta, hogy mennyire büszke rá.

A névsor folytatódott, fogytak a kis boszorkák, többen már útra is keltek, hiszen hosszú idő eltelt azóta, hogy beléptek a tisztásra.

Már csak Malina volt hátra, mikor nevét olvasták, már el volt indulva Narcissa fele és izgatottan nyújtotta kezét. A vércsepp ismét az edényben, majd Babagához…az belenyúlt…Jóval hosszabban, mint az előzőkbe, majd kivette és nyújtva tartotta karját

• Még!

Malina értetlenül nézett anyjára, majd Narcissára. Terrara sietve odament a lányához és lehajolt hozzá.

• Semmi baj kedvesem, még egy cseppre lesz szükség, biztosan mellé csöppent.

Eközben mélyen belenézett Narcissa szemébe, akinek a tekintetében ugyanazt a megdöbbenést vélte felfedezni, mint ami a saját ábrázatára kiült. Tudták mindketten, hogy szó sincs tévedésről, hibáról, sem félrecsöppenő vérről.

A második adagot mereven odatolta a még mindig nyújtott karú Babagának, az türelmetlenül nyúlt az edénybe. Mintha kicsit vissza is nyerte volna önálló akaratát és az izgalom jelei ültek ki rajta.

A tűz még erősebben lobogott a lángok is zöldre váltak…Az üst tartalma vészjóslóan tekergőzött, egyre gyorsabban…Hosszú másodpercek teltek el, a maradék résztvevő lélegzetét is visszatartotta, várva a fejleményeket.

Egyszerébe kiemelkedett az üst teljes tartalma és gőzzé válva beterítette az egész tisztást…Bár viszonylag gyorsan illant el, itt is, ott is köhécselések hallatszottak.

Az eltűnő zöld ködből kirajzolódott Babaga álló alakja, amint egyenesen Malina fele mutat, zölden fénylő szemeivel ránéz és harsogja, tőle szokatlanul éber hangon.

• Teeeeee, teeeee leszel az…-azzal elvesztette eszméletét és szeneszsákként csuklott össze

Morajlás futott végig a még jelen levők között. Malina zokogva bújt anyja ruhájához, amaz meg kérdően nézett Narcissaára.

• Mi legyen most?
• Semmi, a rítus sikeres volt…Malina képességei előjönnek. Hosszú volt a rítus és Babaga is elfáradhatott. A képek, amelyek a fejében születnek egy foszlányok a jövőből, semmi többek. Babaga csak közvetít. Lehet, hogy nem látta tisztán, hogy milyen varázslatot hajtott végre Malina…Vagy nem tudta szavakba önteni. Semmiképpen se keseregjetek, az is lehet, hogy egy teljesen új képesség birtokába került és azért okozott nehézséget ezt közölni.
• Térjünk mindnyájan haza! A kis boszorkányokat majd egyenként meglátogatjuk és tanácsokkal látjuk el.
• Ti is menjetek haza…Hamarosan találkozunk – fordul oda Terrarához. Amaz biccentett, kézen fogta az ijedt lányokat és elindultak abba az irányba, ahonnan jöttek.
• A gyöngy, szólt utánuk Narcissa

Terrara visszalépett és elvett egy pont ugyanolyan gyöngyöt, mint amivel idejöttek.

• Köszönöm

Némán bandukolta abba az irányba, ahonnan jöttek. Malina erőt vett magán és kicsikarta a kérdést, ami már ott volt egy ideje a fejében

• Miért nem tudta megmondani, hogy milyen boszorkány leszek?
• Ez nem ilyen egyszerű, Malina. A közvetítő lát egy vékony foszlányt a jövőből, ami nem feltétlenül fog ugyanabban a formában megtörténni. Látja, amint egy boszorkány tüzet bűvöl, vagy a növényeket készteti cselekvésre…Egyszerűen nem ismerte fel, hogy milyen varázslatot vittél végbe vagy csak egyszerűen nem látta jól…Ne aggódj ez miatt…Narcissa eljön pár nap múlva és akkor mindkettőtök képességei megmutatkoznak.

Közben elérték a helyet, ahol kiléptek az átjáróból. Terrara kinyújtotta a kezét, a gyöngy szétnyílt, ők meg átléptek rajta.

 

Narcissa és pár boszorkány felemelte Babagát a földről és visszaültette az immáron kialudt tűzhely és az üres üst mellé. Babaga újra távolodott ebből a világból, ismét zuhanni kezdett vissza abba a lebegő állapotba, ahová taszították a nagy hadjárat alkalmával. Még lágyan rebegett pár szót…a gyermek, rítus, nem szabad… – de ezt már csak a kis Melissa hallotta, amint épp porolta le Babaga ruháit.

Dantés

(Nethuszár)