Brave New World: disztópia vagy rohamosan a közeledő valóság?

A Peacock csatorna által 2020-ban bemutatott Brave New World című sorozat Aldous Huxley 1932-es klasszikus regényét dolgozza fel – legalábbis formailag. A kilencrészes széria első pillantásra lenyűgözően látványos, steril, mégis elegáns világot tár elénk.

Ugyanakkor, ahogy a díszletek mögé pillantunk, egy sokkal nyugtalanítóbb kép rajzolódik ki: egy társadalom, amely megszállottan kerüli a szenvedést, a konfliktust és az egyéni felelősséget – miközben a saját valóságunk egyre jobban hasonlít rá.

A történet dióhéjban

New London társadalma a tökéletes rend és boldogság illúziójára épül. Az embereket születésüktől fogva kasztokba sorolják (Alpha, Beta, Gamma stb.), ahol mindenki genetikailag és szociálisan előre meghatározott szerepet tölt be. A magánélet, a család, a monogámia – mindez múltbéli maradvány, „barbárság”, ahogy a sorozat szereplői mondják. Az egyéni érzelmeket és konfliktusokat pedig egy szintetikus drog, a soma hivatott elfojtani.

A rendszer központi irányítója az INDRA nevű mesterséges intelligencia, amely „szelíden” irányítja a társadalom tagjait – minden döntésük, viszonyuk, vásárlásuk, örömük és bánatuk mögött ott van. Azonban amikor két szereplő – Bernard Marx és Lenina Crowne – kapcsolatba kerül a „vademberrel”, Johnnal, aki még egy természetes, érzéseken alapuló világban nőtt fel, a rendszer elkezd megrepedni.

A sorozat díszletei, a jövőbeli New London letisztult építészete, a technológiai fejlettség, az emberek kifogástalan külseje és nyugalma elsőre vonzó lehet. De ez csak a felszín. A belső üresség, a valódi emberi kapcsolatok hiánya, a fájdalom elutasítása és az egyéniség elfojtása egy olyan morális válság képét vetíti elénk, amely egyre jobban körvonalazódik saját világunkban is. A sorozatban az emberek nem tudják, mit jelent gyászolni, nem tudják, mit jelent küzdeni valamiért – vagy bármit is igazán érezni. Ez az abszolút komfort, a fájdalommentes élet ára: egy steril, gépies létezés, ahol az erkölcs már nem döntés, hanem programozott viselkedés. És ez különösen aktuális a 21. századi ember számára.

Párhuzamok a jelenkorral

A 2020-as Brave New World nem csupán egy disztópikus látomás – hanem tükör. Ma, amikor a technológia egyre inkább közvetítőként áll közénk és a világ közé, amikor az algoritmusok döntik el, mit látunk, hallunk vagy érzékelünk, a sorozat által felvetett kérdések egyre nyugtalanítóbbá válnak.

• Soma = modern elterelések: A sorozatban minden kényelmetlenségre ott van a soma – egy tabletta, amely megszünteti a kellemetlen érzéseket. Vajon nem ugyanezt teszi ma a közösségi média, az online vásárlás, a streaming platformok és a reklám-alapú boldogságkergetés?
• Genetikai meghatározottság = születési egyenlőtlenségek: A világban, ahol az oktatás, az egészségügy és az anyagi lehetőségek egyre inkább a társadalmi kasztokhoz kötődnek, nem vagyunk-e mi is egyfajta modern „alfa-béta-gamma” világ részei?
• Az érzések elfojtása: A mai társadalmakban egyre kevésbé beszélünk nyíltan a fájdalomról, gyászról, szenvedésről. A „pozitív gondolkodás” mániája sokszor elfojtja azokat az emberi érzéseket, amelyek nélkül nem tudunk valódi, mély kapcsolatokat kialakítani.

Az erkölcs helyzete: szabadság helyett „jólét”?

Az egyik legnagyobb kérdés, amit a Brave New World felvet: mi fontosabb – a szabadság vagy a boldogság? A sorozat világa azt választotta, hogy az embereket inkább „boldognak” (pontosabban kielégítettnek és elnémítottnak) tartja, mintsem szabadnak. Ez a választás azonban nemcsak erkölcsi, hanem spirituális ürességhez is vezet. Ma, amikor a világ számos pontján a társadalmi diskurzus egyre inkább a „kényelmes igazságokra” épül, és egyre kevesebben vállalják a nehéz, de őszinte gondolatokat, Huxley világa hátborzongatóan ismerőssé válik. Erkölcsi döntéseinket gyakran algoritmusokra bízzuk, emberi kapcsolatainkat „like”-okkal mérjük, a fájdalmat pedig szorongáscsökkentőkkel és digitális szórakozással kezeljük.

A Brave New World sorozat nem hibátlan. Több kritika szerint (joggal) elmarad Huxley regényének filozófiai mélységétől, és sokszor csak a felszínt kapargatja. Mégis, van valami, amit nagyon jól csinál: vizualizálja, hogy hová juthatunk, ha nem figyelünk oda. És ez a legfontosabb tanulság, amit ma levonhatunk.

• Ne féljünk az érzésektől: A fájdalom, a veszteség és a kétség ugyanúgy részei az életnek, mint az öröm és az élvezet. Ha mindent megteszünk azért, hogy ezeket kiiktassuk, saját emberségünket is felszámoljuk.
• Őrizzük meg az egyéniségünket: Egy olyan világban, ahol az algoritmusok megmondják, mit akarjunk, mit szeressünk, mit vegyünk meg – az önálló gondolkodás forradalmi cselekedet.
• A szabadság ára a felelősség: Ha szabadok akarunk lenni – gondolkodásban, hitben, erkölcsben – akkor vállalnunk kell a felelősséget is. A fájdalom elkerülése nem lehet prioritás, ha közben eladjuk a lelkiismeretünket.

A Brave New World 2020-as adaptációja hibáival együtt is fontos kulturális alkotás, mert képes reflektálni a jelenkor kihívásaira. Olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel foglalkoznunk kell, ha nem akarunk egy „túl kényelmes”, ám erkölcsileg kiüresedett jövőbe sétálni. A sorozat üzenete egyszerre kritikus és figyelmeztető: a boldogság nem lehet a szabadság árán megvásárolt áru. Ebben az új világban, ahol minden meg van tervezve – az igazi forradalom az, ha nemet mondunk a manipulációra, és igent az emberi méltóságra.

(Nethuszár)