hirdetés
hirdetés
FILM/SZÍNHÁZKORONA

Első magyar karaténdráma-verseny: egyfelvonásos műveket várnak

A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló egyfelvonásos művekkel lehet jelentkezni az Első Magyar Karantén- Színház és a Litera által meghirdetett drámaversenyre; a beküldés határideje április 15.

hirdetés
hirdetés

A szervezők közlése szerint a helyzetre reflektálva felkért kortárs drámaírók írnak egyfelvonásos műveket. A felkérésekkel párhuzamosan a szervezők nyílt pályázatot is hirdettek. A pályázati felhívás szerint az egyfelvonásos drámák szereplőinek száma nem haladhatja meg a 3 főt, az előadás terjedelme maximum 40 perces lehet és csak teljesen új darabbal lehet pályázni.

A beérkezett műveket első körben a szervezők által felkért kuratórium bírálja el. Ezt követően a kiválasztott és bemutatott művekre az utolsó előadás bemutatása után szavazhat a közönség. A drámapályázat győztese 300 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint díjazásban részesül. A kiválasztott művek a Literán jelennek meg, a felolvasószínházi előadásokat pedig az Első Magyar Karantén-Színház közvetíti élőben a TRIP-hajó oldalán, ahol az előadások később visszanézhetők is lesznek.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés