Nicu Covaci – a legenda velünk marad
2024. 08. 05. 11:39:52
Hát, elment…. Nicu Covaci, a Phoenix frontembere, a román rock legendája. Biztos Florian Pittissel tolják odaát a Vinovatii fara vina-t, zúg a mennyekben a Hei tramvai, utána pedig előkerül a hegedű és a Mica Tiganiada, hogy az In umbra marelui urs zárja le az égi koncertet.
Erdélyi magyar világunkban alig-alig van átjárás a mellettünk, velünk párhuzamosan élő román világokba, de a Phoenix és a román rock legendái minden bizonnyal ezen kevés hidak egyikét, és talán a legfontosabbat jelentette.
Nicu Covaci pedig ezen belül is maga volt a rock and roll. A Ceausescu-rezsimből érdekházasság útján lépett le Nyugatra, hogy aztán ne feledje itthon maradt zenésztársait és hazalátogasson.
Látogatása után persze visszatér Nyugatra, koncertszervezés címén viszont magával viszi a hangfalakat. A hangfalakba bezárva a zenésztársai. A szerb határőröknek zenélni kell, így Nicu gitározik nekik egy sort, az ütemet a hangfalon veri. Órákig dekkolnak így a határon, míg végül átjutnak. Ez maga a kelet-európai rock and roll – ahol a szabadságnak az ára nem ritkán követelte meg a legfelsőbb áldozatot, az életet. Apropó ár: Románia minden elfogott „szökevény” után egy vagon sót adott a szerbeknek…
A Phoenix (később Transsylvania Phoenix) majd minden dalát szerettem, de mégis, amelyik talán a leghatásosabb, amelyik legjobban megérintett az In umbra marelui URSS – szójáték, ahol az URSS egyszerre jelent medvét és a Szovjetunió román rövidítését.
Nektek pedig itt hagyom az In umbra marelui URSS-t, a szöveget lefordítottam magyar nyelvre. Remélem így is átjön az a keserűség, ami ezen szabadságharcosok nagy generációját jellemezte a kétezres évek idejére. Szomorú összegzése is egyben az elveszett rendszerváltásoknak, forradalmaknak, előre jelezve a soha el nem múlt veszélyt.
Nicu Covaci – Isten nyugtasson!
Drum lin!
Ülök egyedül, kérdem magamtól
Miért mentem el otthonról?
Ez lenne az átok,
ami századok óta nyomaszt
Mert nem tettem semmi rosszat
De mennyit szenvedtem
Ok nélkül sértettek
Azok, akiket szerettem.
Napnyugta után napnyugta
Milyen gyorsan telik az idő
A hajnalok elmúltak
Milyen hidegen fúj a szél
Remegve vártam,
hogy visszatérjek
Elítéltetek, elítéltetek
De kik is vagytok ti?
Mert az időnk a nagy medve
árnyékában telt el
De a karmai megmaradtak
minden ölelésben
Ma is fáj az arcra adott csók
De adjátok vissza az életem
Amit rátok pazaroltam el
Elfelejtve mindet, két év száműzetést
Mégis maradt ezernyi édes
Lehulltak a levelek
Elfújta őket a szél
Hol vannak a remények?
Nem maradt egy sem.
Egy hirtelen támadt kimondatlan gondolat,
Helyben lefagyok tőle
Amit vártam, amiről álmodtam
Semmit sem változott
Adjátok vissza az életem
Amit rátok pazaroltam el
Titeket és mindent elfeledve
Ivócimborák
Ezerből hányan maradtatok
Mert az időnk a nagy medve
árnyékában telt el
De a karmai megmaradtak
minden ölelésben
Ma is fáj az arcra adott csók
(Nethuszár)
