Méra Világzenei Fesztivál: csűrből álmodni egy boldog világot

Nehéz írni Méráról, a nemrég véget ért világzenei csűrfesztiválról – egyébiránt hol hallottál még csűrfesztiválról? – na, ugye? Hogyan lehetne elmagyarázni azt írásban, egy képernyő előtt ülő olvasónak, hogy Erdély talán legjobb (ízlések vitathatóak), de mindenképp legautentikusabb (az értékítélet állandó, nem vitatható!) nyári programjáról beszélünk.

Méra, ez kis Kolozsvár melletti falu ilyenkor a világ közepévé válik, és nemcsak azért, mert itt zenélnek együtt a mexikóiak a helyi cigányprímással, vagy az odesszai klezmerbanda az erdélyi fúvósokkal, és nyugodtan néptáncolsz az afrikai kongásokra (nem röhögsz, nekem sikerült!) hanem azért is, mert a Méra World Music immár baráti társaságok éves fix találkozója, a munkahelyi szabadságok leszögezett időpontja – az életünk szerves része.

Pedig nem arról a fesztiválról beszélünk, amely százezreket mozgatna meg, sőt, még csak tízezrek sem tolonganak a Szarka-telek kapujánál, hiányoznak is a beszámolókból az „X ezer ember vett részt az Y koncertjén” típusú mennyiségi mutatókkal dobálózó hőskommunikációsok közhelyei. Mármint, hiányzik, akinek hiányzik, nekem, nekünk, biztos, hogy nem. Jó hír, hogy a szervezőknek sem, nem tervezik bővíteni a fesztivált, és ebben teljességgel igazuk is van.

Méra varázsa elsőként és legpontosabban talán a családias fogalom tartalmának mély megélésében köszön vissza. Nem is akármilyen család ez: mindenki aszerint viselkedik, amit a nagyvilágtól szeretne visszakapni, így aztán mindenki kedves, segítőkész, mosolyog és az egész rendezvényt belengi a szeretetteljes béke hangulata. Nyálasnak tűnik? Lehet, de attól még igaz!

Kicsit olyan, mintha a békebeli hippik több ésszel, de ugyanolyan remek zenei ízléssel születtek volna újra – Mérában! – ugyanis írva vagyon:

Ahhoz, hogy béke legyen a világban, először békét kell biztosítani a falvakban.

Talán Méra lenne az a világ, amit megálmodtunk magunknak?

Eléggé valószínű, mert ki ne szeretne úgy élni a hétköznapokban, ahogy Mérán tesszük azt négy napig? Ki ne szeretne úgy élni, hogy ne számítson az, hogy honnan jöttél, milyen színű a bőröd, a vallásod és a többi maradi blabla – miközben mindez mégis te vagy, hiszen identitásod az alapja annak a kulturális terméknek, ami a színpadról köszön vissza.

A mai világ kétségkívül nem kedvez az álmoknak, holott egy kínai bölcs pár száz évvel (van az ezer is) egyszer már fején találta a szöget:

Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedő pillangó, boldog és egészséges és
azt se tudta, hogy ki az a Csuang-ce. Amikor felébredt, ismét igazi és valóságos
Csuang-ce lett. Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó, vagy a
pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce és a pillangó között bizonyosan
van különbség. A dolgok így meg tudnak változni.

(Kiemelés tőlem, idézet forrása: Kung mester beszélgetései, Hamvas Béla gyűjtéséből)

Hát igen, eme két idézettel megközelítőleg érzékeltetni lehet Méra varázsát, megélni viszont csak a helyszínen tudod.

Jövőre ne hagyd ki!

Felcser V. Örs

P.S.: Köszönet illeti a szervezőket, a mindig kedves pultos csajokat, a fellépőket és a közönséget – így együtt alkotják azt az egészet, amit Méra varázsának hívunk!

A Méra Világzenei Csűrfesztivál honlapját ITT TALÁLOD, Facebook-oldalukat, rajta sok fényképpel és videóval pedig ITT ÉRHETED el.

(Nethuszár)