’89: kik lőhették le Tóth Sándor magyarországi sofőrt Aradon?

A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.

1989 végén Romániában az elviselhetetlen létviszonyokat teremtő Ceauşescu-diktatúra ellen kitört forradalom hírére Magyarország-szerte, így Hódmezővásárhelyen is szolidaritási tüntetést és gyűjtést szerveztek a temesváriak megsegítésére. A december 22-i, a Magyar Demokrata Fórum által szervezett gyűlésen több ezren vettek részt a Kossuth téren, ahol – a szemtanúk elmondása szerint – a dobozban összegyűjtött pénzből azonnal élelmiszert vásároltak az akkori Pesti Csemege főtéri üzletében és azt azonnal el kívánták juttatni Temesvárra.

Az ott jelenlévő gépkocsivezetők közül Tóth Sándorra esett a választás, hogy teherautójával a segélyszállítmányt – és a bánáti várost testvérvárossá fogadó nyilatkozatot Ágoston Lajossal együtt – Romániába vigye. Aradot elhagyva azonban visszafordították őket, és a helyi kórházhoz kellett volna beállniuk. Míg Ágoston gyalog indult el, addig Tóth Sándor a város felé kanyarodott. A fegyveres harcok sebesültjeit és áldozatait folyamatosan szállították be az aradi kórházba – mondta el az Emlékpontnak egy interjújában Ágoston Lajos (1945-2019), akire hajnalban az a szomorú feladat várt, hogy azonosítsa a nyaki ütőér-találatot kapott Tóth Sándor holttestét.

A vásárhelyi gépkocsivezető teherautóját az aradi Maros-híd felhajtójánál találták meg három golyónyommal – ezekből az egyik volt a szélvédőn áthatolt halálos lövés -, de érintetlen rakománnyal. A járművet még aznap hazahozták Vásárhelyre, mementóként kiállítva a Kossuth téren, majd 1990. január 3-án ezen szállították Tóth Sándor koporsóját ravatalától sírjáig. Tóth Sándor emlékezete testvérvárossá kapcsolta Aradot és Hódmezővásárhelyt.

A Vincze Gyula teherfuvarozó-vállalkozó által felújított és felajánlott Avia teherautó a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató kiállítóhely Lehel utcai udvarára került, ahol már korábban kihelyezett molinókkal szabadtéri emlékhely létesült. A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának emlékét a nevét viselő utca, valamint a Zrínyi utcai parókiaudvaron álló kopjafa mellett immár az Emlékpontban kiállított teherkocsija is őrzi Hódmezővásárhelyen.

Tóth Sándor tragikus halálának körülményeit, annak kontextusait Mészáros Tamás vizsgálta a Belvedere Meridionale folyóirat hasábjain, ez egyike a témával foglalkozó legjobb munkáknak – ebből idézzük most Ágoston Lajos szemtanú beszámolóját, azzal a kikötéssel, hogy ti is felkeresitek a linket, és elolvassátok az egész anyagot

Megrendítő sorok következnek:

„Érdekes módon például, Svédországból, svéd rendszámú teherautókkal is találkoztunk. Így jutottunk át Romániába, különösebb gond és incidens nélkül, békesség és csend honolt Romániában, ez olyan este kilenc körül lehetett. Elhagytuk Aradot, merthogy Temesvárra tartottunk, de nem engedték tovább a segélyszállító konvojt, mondván a szekusok körülzárták Temesvárt. Hallatszottak is a távoli lövések és robbanások hangjai. Visszafordítottak bennünket, azzal, hogy az aradi nagy kórház előtt álljunk meg, és aki tovább akar menni Temesvárra, majd tovább indulhat, ha változik a helyzet. Nagyon sok teherautó állt ott, nagyon sokan lepakolták ott a rakományukat, és indulhattak vissza Magyarországra. De hangsúlyozom, hogy amikor oda beálltunk, akkor még semmilyen fegyveres konfliktus nem volt. Voltak nálam különböző nevek, akiket megkereshettem, akkor, ha valami segítségre lett volna szükség. Egy sebész főorvost kerestem, de – miközben kerestem – kitört a lövöldözés. Hogy kik lőttek, hogy lőttek… az épületek tetejéről, meg a főtérről, minden felől hallatszottak a lövések. Lényeg az, hogy a főorvos úr azt mondta, hogy álljunk be az udvarba, és mutatott egy helyet, ahová beállhattunk. Mi még változatlanul Temesvárra szerettünk volna tovább menni. Odamentem Tóth Sándorhoz, aki ott ült kint az autójában az út túloldalán, hogy forduljon vissza és jöjjön be a kórházba – följebb volt a teherbejárat – én meg gyalog mentem a járdán – tulajdonképpen nem ültem be az autóba –, hogy mutassam, hol van a teherbejárat, és hová kell megállni. De nem kanyarodott be a kórház udvarára, hanem elindult tovább a belváros irányába. Sokféle mendemonda kering arról, hogy miért nem, én magam egyiket sem tudom megerősíteni. Megmondom őszintén: nem tudom, hogy miért nem kanyarodott be. A dolog lényege, hogy nem kanyarodott be, és hát akkor, azért abban a hangulatban gyalog én hiába szaladtam volna utána, mert határozottan elindult a belváros felé, és nem is volt senki, aki vállalkozott volna arra, hogy autóval utána menjen. Én bementem a kórházba, és hát olyan hajnali kettő-három óra körül – folyamatosan jöttek egyébként a mentők, és hozták be a sebesülteket vagy a halottakat is –, és hajnaltájban odajött egy ottani dolgozó, valamilyen rendész kinézetű lehetett, és azt mondja: „Most hozták be a sofőrötöket! Ott van a prosecturán. „Ez egy borzasztó dolog. Az ember azt gondolja mindig, hogy mással, meg a filmen történhet ilyen, de vele nem. Lementünk a prosecturára, ami tulajdonképpen nem prosectura volt, inkább egy nyári konyha kinézetű téglaburkolatos helyiség, és akkor már ott volt tizenegynéhány halott és Tóth Sándor. Mellette pedig egy fiatal katona, aki fejlövést kapott, hogy most ez pusztán véletlen, hogy együtt hozták be őket, vagy valahol együtt történt a dolog, ezt nem sikerült kideríteni. A lényeg az, hogy sajnos azonosítanom kellett Tóth Sándort, akinek hátul találta el a golyó a nyaki ütőerét. Még akkor úgy tűnt, hogy nem is lövés végzett vele, hanem mindenféle mendemondák keringtek, hogy itt vannak az arabok Ceaucescu meghívására. Hozzá kell tennem, hogy Ceaucescu akkor ért haza Iránból. Később kiderült, hogy golyó vagy lövés. Reggel öt-hat óra körül bejött egy ottani fuvarozó cégnek a vezetője, egy terepjáróval. Azt mondta, hogy a mi teherautónk – sárgaponyvás, kék teherautónk – ott áll a Temesvár felé vezető Maros-híd feljárójában, ha gondolom, akkor ő elvisz oda, és visszahozhatom a teherautót. Így is történt. Hozzá kell tennem, hogy akkor az a hír járta, hogy az egyébként a híd bal oldalán lévő Park szállóban a securitate emberei vannak, és azok lőtték ki Tóth Sándor autóját is, ezért elég félve mentünk el az autóig. De hangsúlyozom, hogy akkor már csönd volt, tehát nem lövöldöztek, és mint ahogy később kiderült teljesen alaptalan híresztelés volt, hogy a Park szállóban secusok lettek volna. Legalábbis akkor reggel, már biztosan nem voltak. Megtaláltam Tóth Sándornak az autóját, ami szabályosan állt a hídfeljáróban, behúzott kézifékkel, és nem lefulladt, hanem leállított motorral, tehát nem menetközben lőtték ki biztos. Egy, mintha derékból leadott géppisztolysorozat szemből találta volna el, hiszen három találat érte az autót: egy lent az irányító karon, egy valahol a hűtőmaszk környékén, egy pedig fenn a szélvédőn, és ez volt az a bizonyos halálos lövés, amely Sándor életébe került, és ott vérzett el az autóban. Sokszor elmeséltem már, de most is borzasztó élmény arra gondolni, hogy Tóth Sándornak a vérébe kellett bele ülni ahhoz, hogy az autót haza hozhassam, illetve a hídról levezessem. A rakomány érintetlenül rajta volt az autón. Akkor már világosodott, és fiatalok vettek körbe bennünket, akik fölkelőnek mondták magukat, a nyakukba ott volt a géppisztoly. Fölhajtottuk a ponyvának a hátulját, én arra voltam kíváncsi, hogy megvan-e a rakomány, hogy esetleg a rakomány miatt lőtték-e le, de nem, érintetlen volt. Hátul éppen egy narancsos láda volt, és csodálkozva nézték, és kérdezték, hogy milyen gyümölcs az, tehát akkor láttak először ezek a gyerekek narancsot. … Később hivatalosan is hazahozták Tóth Sándor holttestét, és itthon illő tisztelettel eltemettük.”

Hódmezővásárhelyen december 23-án, szombaton egy „rendőrségi autó hangszórója háromnegyed 12-kor kezdte el mondani a tragikus történetet, és az adománygyűjtést. A járdára lerakott urnába három-ötéves gyerekek ugyanúgy dugdosták pénzüket, mint a 70-80 éves nénikék; csörgős fémpénzt.

Késő délután a kiküldetésből visszatérők a Kossuth téren állították ki Tóth Sándor golyó lyuggatta teherautóját. Később a visszapillantó-tükrökre, egy vásárhelyi asszony által sebtében megvarrt román nemzeti színű szalagok kerültek. A vásárhelyi emberek egy-egy szál gyertyával a kezükben gyülekeztek, szemük könnyben úszott. Potyogtak a könnyeik az áldozatért, családjáért. Dányi József református lelkész, valamint a jezsuita Valentin atya tartott istentiszteletet, próbált vigaszt nyújtani a gyászolók részére.

Nethuszár kiegészítés:

a Nethuszár blog indulásától fogva kiemelt feladatának tartja a romániai forradalom, majd szabadságharc, végül államcsíny feldolgozását, annak minél szélesebb körű bemutatását. Külön dossziénk is van az ezzel kapcsolatos anyagainknak, elérhető itt.

Tóth Sándor halála, és az Ágoston Lajos által elmondottakhoz néhány adalék, amely válaszokat nem ad, de annál több kérdést hagy maga után.

Constantin Nuta, a temesvári vérengzés egyik szekusvezetője azokban a napokban – állítólag – Aradon tartózkodik, onnan vezeti az ellenforradalmi (terrorista) akciókat. Az állítólag itt nagyon fontos kifejezés, ugyanis az aradi eseményeket kutató két fontos személy közül egyik állítja, hogy igen, a másik határozottan, hogy nem, és mindkét álláspont mellett szólnak érvek, bizonyítékok, de ebbe most nem mennék bele.

Lényeg, hogy a korabeli eseményeket kutató román nyelvű forrásokat átböngészve nagyjából a következő kép alakult ki. Ugyanakkor, amikor Tóth Sándor autójával a Decebal-híd környékére ér, akkor kelnek át a hídon azok a forradalmárok oldalán harcoló katonák, szintén egy teherautóval, akik a városháza védőinek vittek fegyvert.

Az ő beszámolóik alapján tudjuk, hogy valóban irtó nagy lövöldözés tört ki az említett hídon, a katonai teherautó sofőrjét, Ciumedean Danut szintén lelövik, ahogy az autóban elbújó, majd pánikhangulata miatt érthetetlen módon négykézláb az ülésre felmászó Andrei Safaleru kiskatonát pedig összesen 17 golyó járja át.

Ugyancsak megsérül egy orvos, és rálőnek egy mentőautóra – mindez azon az éjszakán, azokban az órákban és azon a helyszínen történik, ahol és amikor Tóth Sándort is halálos lövés éri.

Nagy valószínűséggel kijelenthetjük,

hogy Tóth Sándor véletlenül keveredett bele egy olyan tűzharcba, amiből ráadásul akkoriban sok volt: senki nem tudta, hogy ki kivel van, senki nem tudta, hogy kik a „terroristák” (ezt ma sem tudjuk), és nagyon sok civilnél volt fegyver, hogy „védje” vele a forradalmat, ahogy a hadsereg nagyon sokszor egymásra lőtt, mert azt hitték a másikról, hogy az a „terrorista”.

Tudjuk biztosan, hogy a Securitaténak létezett egy terve, egész pontosan egy forgatókönyve arra az estere, ha Ceasusescu nem tudná irányítani az országot, mert az katonai megszállás alá kerül – a terv 1987 óta létezett, ahogy azt is tudjuk már, hogy a Scanteia Tineretului-on keresztül üzente meg a Szeku a kádereknek, hogy ez a forgatókönyv életbe lépett.

Ez pedig tartalmazta azt az utasítást is, hogy az új hatalomba be kell épülni és össze kell őket zavarni – Nicolae Militaru, azóta elhunyt tábornokról (őrá emlékszünk a legtöbben a tévéből, ahogy adja a parancsokat a hadseregnek), az a fekete-fehéren kiderült, hogy az egymásnak ellentmondó parancsok kiadásával aktívan hozzájárult ahhoz, hogy az Otopeni-repülőteret védő kiskatonák, és a segítségükre küldött katonai egységek egymást lövik le…

Ahogy azt is biztosan tudjuk, hogy a Szekuritáté akkori főparancsonak, a Központi Bizottság székházában (ahonnan Ceausescu elmenekült) tartózkodó, a forradalmárokkal látszólag szimpatizáló Iulian Vlad kódolt üzeneteket küldött rejtélyes egységeknek.

Ugyanazon éjszaka, amikor Tóth Sándort lelövik, az aradi városházán meghal egy forradalmár, aki az ingatlan védelméért tartózkodott ott. Szintén magyar: Gruber Géza.

Szemtanúk állítják, hogy már akkor sem hittek a hivatalos magyarázatnak, hogy az épületén kívülről, infravörös távcsővel rendelkező mesterlövész puskával lőtték volna le, mi több, megtalálták a golyókat, amelyek nem egyeztek azzal, amit az épületen kívülről lövöldöző terroristák használtak, az ablakon levő golyónyomból egyértelműen kiderült, hogy belülről kifelé halad stb.

Gruber Géza dossziéja végül „elveszett” a ’90-es évek nagy FSN-Iliescu féle „eredeti demokráciájában”.

Tóth Sándor, Gruber Géza – és a Dacia-hídon meghalt kiskatonák – túl nagy lövöldözés, sok szereplő, így vélhetően, alapos kutatómunkával ki lehetne deríteni, hogy végül mi is történt pontosan azon a végzetes éjszakán.

Ugyanakkor igazságot még szolgáltathatunk: jöjjön már a Forradalom-dosszié lezárása, és a kommunizmust lezáró Nürnbergi-per!

Felcser V. Örs

Források: MTI, CritiqArad, CNSAS, Tragatori si mistificatori – Contrarevolutia securitatitt in decembrie 1989 (Polirom, 2019.)

(Nethuszár)

Cikk megjelenésének eredeti időpontja: 2021. 04. 12.

Nethuszár