Forradalom pere: a Legfelsőbb Bíróság lepasszolta az ügyet
2023. 02. 26. 13:30:40
A legfelsőbb bíróság pénteken megállapította, hogy nem illetékes az 1989-es forradalom perének tárgyalására, és átadta az ügyet a bukaresti táblabíróságnak. Ebben a perben Ion Iliescu volt államfőt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.
Ez az ügy már másodszor került a legfelsőbb bíróság elé, de a bírák csak most döntöttek úgy, hogy nem illetékesek a tárgyalására. Arra hivatkoztak, hogy a vádiratban felsorolt bűncselekmények időpontjában, 1989. december 22–30. között Ion Iliescu nem a kormány, hanem csak a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (CFSN) a vezetője volt, és Gelu Voican Voiculescu sem volt még akkor a kormány tagja.
A legfelsőbb bíróság közölte, hogy a büntetőeljárási törvénykönyv előírásainak megfelelően átadta az ügyet a tárgyalására illetékes bukaresti táblabíróságnak.
A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el először a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot. Akkor a bírák nem hivatkoztak arra, hogy ne lennének illetékesek a tárgyalására.
A vádirat tavaly augusztban került visssza a legfelsőbb bíróságra. Akkor sajtótájékoztatóján Gabriela Scutea legfőbb ügyész elmondta, hogy a katonai ügyészségnek sikerült kiküszöbölnie a vádiratból a legfelsőbb bíróság által jelzett hiányosságokat, így most újra bíróság elé állíthatják a vádlottakat.
Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22–30. között 857 személy meghalt és 2382-en megsebesültek – olvasható a vádiratban.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)