Arany János imádta a ponyvát – Egyed Emese irodalomtörténész mesél

A kolozsvári Egyed Emese irodalomtudósként, középiskolai és egyetemi tanárként, az egykori Utunk, majd Helikon folyóirat szerkesztőjeként és költőként is jól ismeri az irodalmat. Milyen volt az a régi Kolozsvár, ahol gyülekezni sem lehetett büntetlenül, miért vonzotta a fiatalokat Dsida Jenő sírja, volt-e francia kém, milyen volt a szerkesztőségi élet a pártbizottság szomszédságában, miért téves a képünk Arany Jánosról – többek között erről beszélgetett vele a Főtér.ro.

A régi kolozsvári polgárság ma már csak nyomokban létezik. Te talán még beleláttál ebbe a letűnő világba, hiszen itt születtél, és itt is éltél. Mit jelent számodra Kolozsvár?

Kolozsvári vagyok olyan értelemben, hogy itt is születtem, de meg kell jegyeznem, hogy a szüleim csak egyetemre jöttek ide, és itt, hogy úgy mondjam, megkapaszkodtak. Így a kolozsvárisághoz hozzá kell tenni, hogy falura visszajárogattam nyaralni még évekig, amíg a nagyszüleim éltek, olyan 13 éves koromig. Egyébként itt éltem az óvodát és az egyetemet is beleértve, itt születtek a lányaim is. A szüleim társasága édesapám sepsiszentgyörgyi, Székely Mikó Kollégiumbéli volt osztálytársaiból és az ő családjaikból származott, nekünk Kolozsváron nem voltak olyan régi ismerőseink, akikhez járhattunk volna, hogy érzékeljem, mi is az a kolozsvári polgárság, amire utaltál. Nagyon ritkán volt alkalmam gyermekkoromban ilyen helyekre látogatni, viszont azok nagy élmények voltak. Egyszer voltam például Lám Béla lányánál, Jeney Lám Erzsébetnél, majd felnőtt koromban a másik lányánál, Hantz Lám Irénnél, és azokban a lakásokban, az ott érzékelt viselkedésben éreztem valamit abból a bizonyos régi kolozsvári polgárságból. Mi 4 éves koromig, a bátyám 7 éves koráig egyetlen bérelt szobában laktunk négyen az evangélikus püspökség épületében, a központban – arról a szobáról nincsenek is emlékeim –, azután pedig tömbházlakó lettem. De ennek a tömbházlakásnak az volt az előnye, hogy a Szamos partján volt található, az úgynevezett Garibaldi-híd mellett a Sétatér végében – ott laktam 22 éves koromig. Tehát az én számomra Kolozsvárnak sokkal erőteljesebb eleme az az eleven folyóvíz, mint esetleg másoknak.

De azért Kolozsvárt meg lehetett szeretni így is, hogy nem voltak olyan régi kolozsvári ismerőseink, akik magukhoz hívogassanak, mert egy területét bejárhatta a gyermek, és az a terület otthonosabb volt nekem, mint másoknak: például

A teljes cikkért KATT IDE!

(Nethuszár)