Ürül a kassza? 863 millió euróval nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya

Az idei első három hónapban 863,1 millió euróval, 5,327 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet. hirdetés hirdetés A vizsgált időszakban is gyorsabb ütemben nőtt a behozatal, mint a kivitel. Az export 3,9 százalékkal, 17,719 milliárd euróra nőtt, míg az…

A NATO elrettentő szerepének erősítését szorgalmazta a román és a lengyel államfő

A NATO-nak erősítenie kell ellenálló képességét és elrettentő szerepét a keleti szárnyon – hangoztatta hétfőn Bukarestben Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő. hirdetés hirdetés A román elnök közös sajtóértekezletükön elmondta: a két ország tartós barátságát megalapozó lengyel-román védelmi egyezmény századik évfordulója évében látja vendégül hivatali partnerét, akivel egyebek mellett a Három Tenger Kezdeményezés…

Tinder update: Bill Gécc elválik feleségétől

A posztfacebookos világ első évtizedének legütősebb bulvárhíre: Bill Gates, akit sokan csak úgy ismernek, hogy Géc, elválik felségétől, Melindától. hirdetés hirdetés A hivatalos magyarázat olyan amerikaias: „nem tudnak együtt, mint pár, tovább fejlődni” – vagy valami ehhez hasonló. A világ most felcsap matematikaprofesszornak, és mindenki azt fogja számolni, hogy a 130 milliárd dollárra taksált vagyont…

Német külügyminiszter: mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon

Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban. hirdetés hirdetés Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón,…

Gyerekpornót terjesztő online fórumot számolt fel a német rendőrség

Felszámolt egy gyerekpornót terjesztő online fórumot a német rendőrség, és elfogta több üzemeltetőjét – jelentette hétfőn az ARD német országos közszolgálati televízió. hirdetés hirdetés A hatóságok által megerősített beszámoló szerint a Boystown elnevezésű fórum gyermekekről készült pornográf tartalmak cseréjére szolgált. Világszerte 400 ezer tagja volt. Legalább 2019 júniusa óta működött, méghozzá a darkneten, az internet…

Egyre többekre jelentenek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások

Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások – figyelmeztetnek a szakemberek. hirdetés hirdetés Ahogy a bolygó melegszik és a gleccserek visszahúzódnak, az olvadékvíz felgyülemlik és a gátként szolgáló jég vagy morénák révén tavakat alkot. Az elmúlt 30 évben ezeknek a gleccsertavaknak a térfogata, kiterjedése és száma 50 százalékkal…

Az évszázad végére eltűnhetnek az észak-amerikai gleccserek

Az évszázad végére eltűnhetnek az észak-amerikai gleccserek, fogyatkozásuk súlyosan veszélyeztetheti a régió vízellátását. hirdetés hirdetés Az amerikai Oregon állam fővárosában, Salemben temetést is rendeztek a Clark gleccsernek, hogy így szemléltessék, milyen pusztító hatással van a klímakrízis a jégtakaróra. Egy fekete szövettel letakart kis koporsó felett tartottak csendes megemlékezést, a koporsóba egy üvegcsében a Clark gleccser…

Már csak párat kell aludni és jön a gyerekeknek fejlesztett Pfizer-vakcina

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte annak értékelését, hogy a Pfizer és a BioNTech vállalatoknak az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) kifejlesztett vakcinája alkalmazható-e a 12-15 éves korosztály esetében – közölte az uniós ügynökség hétfőn. hirdetés hirdetés Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közölte, a Pfizer és a BioNTech gyógyszer- és biotechnológiai…

Szolidaritás: a lengyel, lett, észt, litván és ukrán elnök az orosz nyomulás ellen

A mai biztonsági veszélyekre a nemzetek szolidaritása jelenti a választ – húzták alá közös hétfői nyilatkozatukban Lengyelország, a három balti ország, valamint Ukrajna elnökei, akik Varsóban megemlékeztek a 230 éve elfogadott lengyel alkotmányról. hirdetés hirdetés Andrzej Duda lengyel, Kersti Kaljulaid észt, Egils Levits lett, Gitanas Nauseda litván, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a nemzeteket…