Ukrajnát támogató határozatot fogadott el a román parlament

Ukrajnát támogató nyilatkozatot fogadott el a parlament együttes plénuma az Orosz Föderáció által Ukrajna ellen indított háború kitörésének évfordulója alkalmából. A két ház keddi együttes ülésén 285 támogató, 5 ellenszavazattal, két tartózkodás mellett fogadták el az állásfoglalást. hirdetés hirdetés A dokumentumban leszögezik, hogy Oroszország egyoldalúan és ki nem provokált módon támadta meg Ukrajnát, és tovább…

Olaf Scholz: Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját

A következő néhány évben Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját – jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn. A szociáldemokrata (SPD) politikus a Berlin melletti Meseberg kastélyban – a szövetségi kormány vendégházában – az energiaellátás, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazásával összefüggő kérdésekről tartott kétnapos kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón kiemelte, hogy az SPD, a…

Habeck: Németország függetlenné vált az orosz földgáztól!

Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter hétfőn. A Zöldek politikusa a Berlin melletti Meseberg kastélyban – a szövetségi kormány vendégházában – tartott kétnapos kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón felidézte, hogy 2022 elején Németország még 55 százalékban orosz forrásból fedezte a földgázszükségletét. hirdetés…

Stoltenberg: a bővítési folyamat befejezése kiemelten fontos a NATO számára

A NATO-bővítés folyamatának befejezése kiemelten fontos a katonai szövetség számára; Finnország és Svédország meghívása a szövetség tagjai közé azt üzeni, hogy a NATO szerint minden nemzetnek joga van megválasztania, milyen úton kíván haladni – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Bajram Begaj albán államfővel tartott sajtótájékoztatóján kedden. hirdetés hirdetés Jens Stoltenberg emlékeztetett: a tagállamok mindegyike,…

Így vitázott a magyar parlament a háborúról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásával vette kezdetét az Országgyűlés hétfői ülése. Emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni – jelentette ki az orosz–ukrán konfliktus kapcsán a tárcavezető, akinek szavaira reagálva az ellenzéki frakciók is a béke mellett foglaltak állást, de úgy értékelték, ennek feltétele, hogy Oroszország kivonul Ukrajnából. hirdetés hirdetés…

Csehországban ellopták Kadirov lovát :D

Csehországban elloptak egy angol telivért, a versenyló értéke mintegy 16 600 euró (mintegy 6,3 millió forint) – közölte kedden a cseh rendőrség, amely egyben a lakosság segítségét kérte az ügy kivizsgálásában. hirdetés hirdetés A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz…

Meghosszabbítaná atomrektorainak üzemidejét a belga kormány

A belga kormány, miután tavaly tíz évvel meghosszabbította két legújabb atomreaktora üzemidejét, az áramellátás érdekében meghosszabbítaná legrégebbi, még üzemelő rektorai, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejét is – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn. hirdetés hirdetés A beszámoló szerint a belga kormány arra kérte a belgiumi atomerőműveket üzemeltető…

A lengyel költségvetési hiány a tervezettnél alacsonyabb lett tavaly

Lengyelország költségvetési hiánya a tervezettnél sokkal alacsonyabb lett 2022-ben, 997 milliárd forintnak felel meg, az államháztartási hiány pedig a bruttó hazai termék mintegy 3 százalékát tette ki – közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban. hirdetés hirdetés Morawiecki egy, a pénzügyi stabilitásról szóló konferencián ismertette a legfrissebb adatokat. Közlése szerint a tavalyi költségvetési hiány 12,4…

„Inflációellenes negyedévet” hirdetett a francia kormány

A francia kormány megállapodott a nagy áruházláncokkal az élelmiszeráraknak „a lehető legalacsonyabban tartásáról” júniusig; az „inflációellenes negyedév” keretében a szupermarketek szabadon választhatják meg azokat a termékeket, amelyekre ársapkát tesznek – jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn. hirdetés hirdetés Az intézkedés, amelyet a forgalmazók a törvény által meghatározott legalább 10 százalékos árrésükből finanszíroznak,…

Vadászná az oroszellenes szankciók kijátszóit Kövesi európai ügyészsége

Laura Codruţa Kövesi azt szeretné, ha az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörét kiterjesztenék az Oroszország elleni uniós szankciók kijátszásának kivizsgálására. Erről az európai főügyész az „Együtt az igazságért’ című nemzetközi konferenciáján beszélt a nyugat-ukrajnai Lvivben. hirdetés hirdetés Az értekezlet témája az volt, hogyan lehetne Oroszországot felelősségre vonni az Ukrajna elleni agresszió miatt.Az EPPO sokkal több segítséget…