Körbeudvarolta egymást az orosz és az iráni elnök

A kétoldalú viszony fejlődését méltatta Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök kettőjük csütörtöki találkozóján a moszkvai Kremlben. „Kapcsolataink nagyon jól fejlődnek. Nagy infrastrukturális projektjeink vannak, amelyekről régóta tárgyalunk, most jutottunk el az észak–déli vasútvonal építésének gyakorlati megvalósításához. Természetesen hagyományos módon együttműködünk az energia területén. Az oktatás területén jelentős számú iráni diák tanul nálunk.…

Svejk nem megy a világűrbe

Csehország nem él az Axiom Space amerikai vállalat ajánlatával, hogy cseh állampolgárt küldjön a világűrbe – közölte a prágai közlekedési minisztérium pénteken. Az Európai Űrügynökség (ESA) tavaly indult speciális felkészülési programjában jelenleg 11 ember készül űrutazásra, köztük Ales Svoboda cseh katonai vadászpilóta is – írja a CTK hírügynökség. Az ESA szakértői összesen több mint 22…

Októberben már az ötödik hónapja csökkent a német ipari termelés

Októberben a vártnál gyengébben alakult és már az ötödik egymást követő hónapban csökkent az előző havihoz képest a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint. Októberben az előző havihoz képest szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban a várt 0,2 százalékos növekedés helyett. Szeptemberben 1,3…

Az EU négymillió euróval segíti az ukrán menekültek egészségügyi ellátását

Az Európai Bizottság négymillió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) finanszírozású programot indított tíz országban, köztük Magyarországon az átmeneti védelmi státuszt élvező ukrán menekültek egészségügyi ellátásának javítására. A testület szerdai brüsszeli közleménye szerint az EU4Health uniós egészségügyi program keretéből Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, a nem EU–tag Moldova, Lengyelország, Románia és Szlovákia egészségügyi rendszerét…

Az utolsó csomag? 175 millió dollár Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb 175 millió dolláros (62 milliárd forint) fegyvercsomagot jelentett be Ukrajna katonai szükségleteinek támogatására szerdán. Antony Blinken külügyminiszter közleménye szerint amennyiben a Kongresszus nem járul hozzá az Ukrajna számára kért költségvetési kerethez, a most bejelentett csomag lesz az egyik utolsó katonai szállítmány. hirdetés hirdetés A külügyminiszter a közleményben létfontosságúnak nevezi, hogy az…

Csak a szokásos: lövöldözés Brüsszelben

Lövöldözés tört ki szerda este Brüsszel belvárosában, négyen megsebesültek, egyikük állapota életveszélyes – közölte a belga főváros Ixelles kerületének rendőrsége. Az eset a városközpontban található Avenue de la Toison d’Or sugárút mentén történt. A rendőrség közölte, nincs arra utaló jel, hogy terrorcselekményről lenne szó. Ugyanígy nyilatkozott Ixelles polgármestere, Christos Doulkeridis is, aki szerda este a…

Orbán Viktor és Macron elnök találkozója: terítéken Ukrajna, a közel-keleti helyzet

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Elysée Palotában – erősítette meg az MTI–nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közben a francia államfő hivatala közzétette a tervezett tárgyalási témaköröket. hirdetés hirdetés Az Elysée–palotának a sajtó számára kiküldött tájékoztatása szerint a két vezető megvitatja a december 14–i és 15–i Európai…

Bővült a kiskereskedelmi forgalom

Romániában a nyers adatok szerint 2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított érték szerint pedig 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS). hirdetés hirdetés A vizsgált időszakban az élelmiszer, ital és dohánytermék forgalmazása nyers adatok szerint 3,4 százalékkal, a nem…

Tovább önti a segélyeket a terroristáknak az EU

Az Európai Unió a Közel–Keleten kialakuló humanitárius válság súlyosbodásának megelőzésére hat további légi járatot indít, és segélyt szállít Egyiptomba – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint az EU decemberben hat repülőgéppel szállít segélyt a gázai rászorulóknak és további 30 humanitárius légjáratot tervez. A decemberi szállításokkal az EU által Gázának biztosított segély teljes…

Megérkeztek az első Bradley harcjárművek Horvátországba

Megérkezett Horvátországba az első 22 M2A2 ODS Bradley gyalogsági harcjármű abból a 89–ből, amelyet Zágráb az Egyesült Államoktól vásárolt – közölte szerdán az Egyesült Államok zágrábi nagykövetsége. Hozzátették: a harcjárművekkel erősödik a horvát hadsereg, de a NATO védelmi pozíciója is a térségben. A Bradley–ket a rijekai kikötőből a Slavonski Brodban található Djuro Djakovic horvát vállalat…