Jön a román ársapka? Ciolacu az élelmiszerárakról tárgyalt a kiskereskedők képviselőivel

Az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó mechanizmus kidolgozásáról tárgyalt kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel – tájékoztatott a kormány. hirdetés hirdetés A találkozót követően Marcel Ciolacu rámutatott, az üzleti szféra nyitott arra, hogy párbeszéd útján létrehozzanak egy „életképes, egyszerű és világos mechanizmust”, amely a kormány többi ez irányú intézkedése mellett hozzájárul majd az…

A lengyelek döntsenek arról, kit fogadnak be országukba

Napirendre tűzi a lengyel parlament a migránsok Európán belüli áthelyezéséről szóló népszavazás megvitatását, mert varsói megítélés szerint a lengyeleknek, nem pedig uniós hivatalnokoknak kell eldönteniük, hogy kit fogad be Lengyelország – jelentette be kedden Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal nemzetközi irodájának főnöke. hirdetés hirdetés Az államtitkár annak kapcsán nyilatkozott a lengyel közszolgálati rádiónak,…

Globális konfliktus lehetőségeire figyelmeztetnek a cseh politikusok

Csehországnak fel kell készülnie egy nagyméretű konfliktus kockázataira, s ennek veszélyeit nem szabad elhallgatni a lakosság előtt – hangsúlyozták vezető cseh politikusok kedden a Biztonságunk nem magától értetődő elnevezésű konferencián Prágában. hirdetés hirdetés A biztonságpolitikai tanácskozásra már egy évtizede évente a Jagello 2000 nevű civil szervezet hívja meg Prágába a vezető cseh politikusokat és szakértőket.…

Felmentette Ciolacu az RMDSZ–es államtitkárokat

Kérésükre felmentette tisztségükből hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök az RMDSZ államtitkárait. E szerint távozott hivatalából Vass Levente (egészségügyi minisztérium), Matuz Zsolt (fejlesztés), Hegedüs Csilla (európai projektek), Barabási Antal Szabolcs (mezőgazdaság), Szép Róbert és Fülöp Lóránd (környezetvédelem), Sándor Gábor (szállításügy), Kacsó–Doboly Izabella (családügy), Makkai Péter (munkaügy) és Demeter András (kultúra). hirdetés hirdetés A felmentette tisztségéből a kormányfő…

Nagy szavak: az uniós pénzek lehívása prioritás

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden kijelentette, hogy kormányfői mandátuma alatt a közlekedési infrastruktúra terén az EU helyreállítási alapjából és a következő többéves pénzügyi keretből lehívható források felhasználását tekinti prioritásnak. A kormányfő a párttársát, Sorin Grindeanu szállításügyi minisztert kereste fel a hivatalában. Találkozójuk után a sajtónak elmondta, eddig az összes közül a szállításügyi tárca használta fel a…

Izraeli tanársztrájk: évzárás nélkül jön a vakáció

Bizonyítvány és évzáró ünnepség nélkül fejezte be a tanévet Izraelben 818 ezer középiskolás kedden a fizetésemelést követelő középiskolai pedagógusok tiltakozó akciója miatt. A végzősöknél törölték az érettségi bizonyítványok kiosztását és az érettségihez kapcsolódó ünnepségeket is – számolt be a helyi sajtó. hirdetés hirdetés A pedagógusok a szakszervezetüket vezető Ran Ereznek útmutatását követve, követeléseik kikényszerítése érdekében…

Vádat emelt a DIICOT a Tate–tesók ellen

Emberkereskedelem és egyéb bűncselekmények miatt vádat emelt kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) négy személy ellen, akik közül ketten brit–amerikai állampolgárságúak. Ügyészségi források szerint Andrew és Tristan Tate–ről van szó. hirdetés hirdetés A DIICOT közleménye értelmében négy személyt küldtek bíróság elé az ügyben bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, két rendbeli nemi erőszak, informatikai…

EU-állapot: csökkent az építőipari termelés áprilisban

Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése áprilisban havi összevetésben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden. Az euróövezetben áprilisban szezonális kiigazítással 0,4 százalék volt az építőipari termelés zsugorodása márciushoz képest, amikor nagyobb, 1,7 százalékos csökkenést mértek. hirdetés hirdetés Éves szinten az euróövezet építőipari termelése 0,2 százalékkal nőtt, miután márciusban…

A hozzánk menekült ukrán gyerekek negyedét iskolázták be

A Romániában lévő ukrán gyermekek mindössze 16 százalékát íratták be a romániai oktatási rendszerbe – derül ki a World Vision romániai szervezetének kedden közzétett adataiból. Az ok a szülők vonakodásában, a nyelvi akadályokban, illetve a tanulmányok elismeréséről szóló jogszabályokra vonatkozó ismeretek hiányában keresendő. hirdetés hirdetés A World Vision a menekültek világnapja alkalmából mérte fel a…

Lakosságarányosan Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben

Az Európai Unió (EU) országaiban közúti balesetben elhunytak száma 6 százalékkal nőtt 2021–ben 2020–hoz képest, és lakosságarányosan Romániában haltak meg a legtöbben közlekedési balesetben, 93 haláleset jutott egymillió lakosra – derül ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden közzétett adataiból. hirdetés hirdetés Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a közúti balesetben elhunyt személyek aránya 2021–ben Máltán…