Hunor szerint, ha le kell lőni az orosz drónt, akkor ki kell adni a parancsot

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben – mondta kedden a News.ro beszámolója szerint a politikus. hirdetés hirdetés Az RMDSZ államfőjelöltje a Digi24 hírtelevízió meghívottjaként úgy nyilatkozott, a jogi szabályozást a kormánynak és a…

Óriási méretű hadgyakorlatot jelentett be Putyin

A most kezdődő Okean–2024 lesz Oroszország számára az elmúlt harminc év legnagyobb flottagyakorlata – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a manőverek keddi megnyitóján. „Ma kezdődik a gyakorlat aktív szakasza, amelynek során a legösszetettebb, a harcihoz a lehető legközelebb álló feladatokat fognak elvégezni. (…) Az elmúlt három évtized folyamán először tartunk tengeren ilyen nagyszabású gyakorlatot” -…

Vucic szerint Koszovó elűzné a helyi szerbeket

Teljesen egyértelmű, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök el akarja űzni a koszovói szerbeket – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedden Belgrádban, miután a koszovói rendőrök három szerb férfit megvertek, majd az ezt videóra vevő társukkal együtt előállítottak. hirdetés hirdetés A szerb elnök rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy 72 órán belül közli, milyen követelései…

Finn elnök: a békének győznie kell

Nem szabad megengedni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megnyerje az ukrajnai háborút, a békének győznie kell – jelentette ki Alexander Stubb finn elnök kedden Varsóban, a lengyel nagykövetek éves értekezletén. hirdetés hirdetés A finn elnök tiszteletbeli vendégként vett részt a kedden megkezdődött, szeptember 19-ig tartó diplomáciai rendezvényen. Az értekezlet hivatalos megnyitóján mondott beszédében Alexander Stubb…

Kína megerősíti kapcsolatát Észak-Koreával

Hszi Csin-ping kínai elnök Észak-Korea megalapításának 76. évfordulója alkalmából küldött gratuláló üzenetet Kim Dzsongünnek, akinek a kínai-észak-koreai stratégiai kapcsolatok és kommunikáció megerősítését és elmélyítését ígérte – jelentette a kínai állami média hétfőn. „Kínát és Észak-Koreát hegyek és folyók kötik össze, a két ország közötti barátság idővel egyre erősebbé válik” – fogalmazott Hszi üzenetében, hozzátéve, hogy…

Ismét tűz ütött ki a csernobili zárt övezetben

Ismét tűz ütött ki a kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat – hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegramon az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat. „A kijevi régióban folytatódik a nyílt területen keletkezett tűz elhárítása, jelenleg az ország különböző részeiből érkezett 399 tűzoltó 103 berendezéssel dolgozik a lángok megfékezésén”…

Börtönbe dugták a csecsen terroristát a belgák

Terrortámadás előkészítésének vádjával a belgiumi Brugge (Bruges) bírósága egy csecsen férfit 15, feleségét pedig nyolc év börtönbüntetésre ítélt. A 26 éves, Nyugat-Flandriában élő Abubakar S. és a 35 éves Liza M. a vád szerint Antwerpen zsidónegyedében, illetve a városban működő egyik melegbár ellen tervezett – az ügyészség szerint „jól előkészített” – terrortámadásokat, valamint rajtaütést terveztek…

Orosz és belarusz hírszerzés által irányított sejteket számoltak fel a lengyelek

A lengyel elhárítási és kibervédelmi szolgálatok az utóbbi napokban felszámoltak egy, az orosz és fehérorosz szolgálatok által irányított, Lengyelország destabilizálására törekvő szabotőrcsoportot – közölte hétfői sajtóértekezletén Krzysztof Gawkowski, a digitalizációért felelős lengyel miniszter. A Tomasz Siemoniak belügyminiszterrel közös sajtókonferencián Gawkowski elmondta: a szolgálatok által felfedett csoportnak „meghatározott céljai voltak”, és „meghatározott helyről irányították”. Hozzátette: adott esetben…

Albánul beszélő férfi rúgta hátba Szerbia madridi nagykövetét

Hátba rúgta Szerbia madridi nagykövetét egy albán akcentussal beszélő férfi a spanyol fővárosban vasárnap, Marko Djuric szerb külügyminiszter felháborítónak nevezte az esetet, és teljes körű kivizsgálást követel – közölte internetes oldalán a Politika című belgrádi napilap. hirdetés hirdetés Irina Sarac nagykövet vasárnap Madridban sétált és anyanyelvén telefonált, amikor hozzálépett egy férfi, és albán akcentussal beszélve…

Az EU érvénytelennek tekinti az ukrán területen rendezett orosz választások eredményét

Érvénytelennek nevezte hétfőn az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, köztük a Szevasztopol városában rendezett helyi választásokat, kiemelve, hogy a voksolást „ukrán területen rendezték”. Az EU külügyi szolgálata szóvivője, Peter Stano által arra reagált, hogy a múlt héten különböző szintű választásokat tartottak több tucat orosz régióban, köztük a 2014-ben annektált Krím…