Szlovénia kiutasított egy orosz diplomatát

A szlovén külügyminisztérium csütörtökön értesítette a ljubljanai orosz nagykövetséget arról, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény alapján kiutasít egy orosz diplomatát. A tárca közleménye szerint a diplomatának március 28–ig el kell hagynia Szlovéniát. A Siol hírportál arról számolt be, hogy a szóban forgó diplomata Szergej Lemesev alezredes, a katonai attasé helyettese. A diplomáciai kapcsolatokról…

V4–külügyminiszterek: az orosz invázió sérti a nemzetközi jogot

A visegrádi csoportot alkotó négy ország külügyminisztere csütörtökön Prágában egyetértett abban, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja a nemzetközi jog megsértését jelenti – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón. „Őszinte és nyílt megbeszélést folytattunk, s ma éppen erre van szükség. A cseh (V4–)elnökség úgy véli, hogy a visegrádi csoportban fontos a párbeszéd fenntartása,…

Hivatalos végeredmény: 87,28 százalékkal győzött Vlagyimir Putyin

A leadott szavazatok 87,28 százalékával nyerte meg Vlagyimir Putyin hivatalban államfő a múlt héten rendezett orosz elnökválasztást – jelentette Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke a testület csütörtöki ülésén kihirdetve a hivatalos végeredményt. A március 15–17. között megtartott választáson Pamfilova szerint 76 277 708–an szavaztak Putyinra. A részvétel 77,49 százalékkal történelmi rekord volt:…

Háború Ukrajnában, március 20., a 756. nap hírei

Háború Ukrajnában, 756. nap összefoglaló a nap legfontosabb eseményeiről. Franciaország újgenerációs, ballisztikus rakéták hordozására képes tengeralattjáró építésébe kezdett. Az az első tengeralattjáró lesz abból a négyből, amelyet Franciaország 2035-től kezdődően a tengeri nukleáris elrettentés céljából épít majd be védelmébe. A cél az, hogy a (SNLE) Le Triomphant osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjáróikat, amelyek mai is szolgálnak,…

Folytatódik a razzia a gázai kórházban

A főként palesztinok lakta Gázai övezet északi részén, Gázavárosban fekvő Sifa kórházban zajló izraeli razzia során szerdáig legalább kilencven palesztin fegyverest öltek meg, és elfogtak mintegy háromszáz, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint, akik közül százhatvanat Izraelbe vittek további kihallgatásra – közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Mint mondta, a műveletet várhatóan még több napig folytatják az iszlamista Hamász…

A legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása Ukrajnának

A legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnának – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozóra szóló, a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében kedden. hirdetés hirdetés A kétnaposra tervezett brüsszeli csúcsra szóló, az interneten is közzétett meghívólevelében Michel az Ukrajnának szánt katonai…

Putyin: a hazaárulás nem évül el

Nem évülhetnek el az ukrán diverzáns– és felderítőcsoportokhoz csatlakozott orosz állampolgárságú hazaárulók által elkövetett bűnök – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatótanácsának kibővített ülésén. hirdetés hirdetés „Azt kérem, ahogy ez mindig is volt a történelmünk során, ne felejtsük el, kik ők, azonosítsuk őket név szerint. Elévülés nélkül fogjuk…

Az EU–nak nyilvánvaló irányvonalat kell kijelölnie a háborúval kapcsolatban

Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió nyilvánvaló politikai irányvonalat jelölne meg az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban, és kiszámíthatóvá tenné mind saját maga, mind Ukrajna számára, hogy milyen eseményekre milyen jellegű reakció várható – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Brüsszelben. hirdetés hirdetés Az EU–tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően…

Ruszijá: felfüggesztettel úszhatják meg a gyilkosok, ha a frontra mennek

Harmadik, végleges olvasatában szavazta meg kedden az orosz parlament alsóháza azt a törvénymódosítás–tervezetet, amely felfüggesztettre változtatja a tényleges büntetést azon bűnelkövetők esetében, akik katonai szolgálatra szerződnek a „különleges hadművelet” során. A törvénymódosítás egyik kezdeményezője, Pavel Krasenyinnyikov, a ház államépítési és jogalkotási bizottságának elnöke a sajtónak elmondta, hogy a tavaly elfogadott, a „különleges hadműveletben” részt vevő…

Jövő héten egyeztetnek a rafahi támadásról

Az izraeli kormány nemzetbiztonsági tanácsadója is Washingtonba utazik, hogy az izraeli haderő Rafahba tervezett offenzívájával kapcsolatos tervekről és az amerikai aggályokról egyeztessen várhatóan a jövő héten – közölték kedden amerikai és izraeli részről. A Fehér Ház szóvivője annyit mondott, hogy az egyeztetés előreláthatóan a jövő hét elején lesz, míg az izraeli kormány keddi közleménye ismertette,…