Kreml: Moszkvának fontos elérni a „különleges hadművelet” céljait

Az ukrajnai konfliktus befagyasztása elfogadhatatlan Oroszország számára, Moszkvának fontos, hogy elérje a „különleges hadművelet” céljait – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdán újságíróknak. hirdetés hirdetés Peszkov megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahogy azt korábban maga is többször elmondta, kész Ukrajnával a kapcsolatfelvételre és tárgyalásokra, akárcsak Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel. Elmondta,…

Csekély tíz évvel megúszta a háborús bűnös dzsihadista

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerdán kihirdetett ítéletében tíz év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Al Hassan háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt mali dzsihadistára, aki segítette az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését Timbuktuban. hirdetés hirdetés A hágai székhelyű bíróság 2018 márciusában adott ki elfogatóparancsot Al Hassan Ag Abdoul Aziz Ag Mohamed Ag Mahmoud ellen háborús és…

Mélyponton a születések száma Spanyolországban

Spanyolországban új történelmi minimumot ért el a születésszám tavaly – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán. Az éves jelentés szerint 2023-ban 320 ezer gyerek jött a világra a dél-európai országban, mintegy 8 ezerrel, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. hirdetés hirdetés Az elmúlt egy évtizedben, 2014 kivételével, minden évben csökkent a születések száma…

Marine le Pen megbuktatná a francia kormányt

Marine Le Pen, a francia ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) vezéralakja kilátásba helyezte, hogy támogatni fogja a baloldal bizalmatlansági indítványát a kormány megbuktatására, amennyiben Michel Barnier miniszterelnök és kormánya átviszi a parlamenten a franciák vásárlóerőjét csökkentő költségvetési tervezetet. hirdetés hirdetés A Nemzeti Tömörülés meg fogja szavazni a bizalmatlansági indítványt (amelyet a baloldal tervez benyújtani) a…

Több mint 2200 kiskorú bevándorló tűnt el Belgiumban két év alatt

Több mint 2200 menekültgyerek tűnt el Belgiumban 2021 és 2023 között a Vluchtelingenwerk Vlaanderen nevű, menekülteket segítő flamand szervezet adatai szerint, a szervezet szerdán, a gyermekjogok világnapjának alkalmából a kiskorúak nagyobb védelmét sürgette. hirdetés hirdetés A Belga nevű hírügynökség által szemlézett közleményében a szervezet kiemelte a nevelőszülői gondoskodás fontosságát, valamint rámutatott arra, hogy sürgősen ki…

Belgiumban idén négyszeresére nőtt a kitoloncolt marokkóiak száma

A belga hatóságok idén négyszer annyi, az országban illegálisan tartózkodó marokkói állampolgárt toloncoltak ki, mint tavaly – jelentette be Nicole de Moor belga menekültügyi államtitkár szerdán. hirdetés hirdetés Az államtitkár – akit a La Libre Belgique című lap idézett – elmondta, hogy idén már 203, Belgiumban illegálisan tartózkodó marokkóit toloncoltak vissza hazájába, köztük 113-at azután,…

Nyolcszáz izraeli katona halt meg a terrorizmus elleni háborúban

Nyolcszáz izraeli katona halt meg a gázai és libanoni fegyveres konfliktus kezdete, tavaly október 7-e óta a harcokban érintett térségekben – közölte az izraeli hadsereg szerdán. hirdetés hirdetés Kedd délután elesett a nyolcszázadik izraeli katona, a 21 éves Roi Szasszon tartalékos őrmester egy összecsapásban, amelyet a Hamász palesztin iszamista terrorszervezet fegyvereseivel vívtak a Gázai övezet…

Zelenszkij szerint Donald Trump képes lehet lezárni a háborút

Donald Trump képes lehet lezárni az ukrajnai háborút, ha az Egyesült Államok rendelkezésére álló minden eszközt felhasznál ennek érdekében – mondta Volodimir Zelenszkij a Fox News hírtelevíziónak adott, kedden sugárzott interjúban. Az ukrán elnök a háború ezredik napján sugárzott interjúban úgy vélte, Vlagyimir Putyin akarata révén is befejezhető lenne a háború, ugyanakkor annak kimenetele sokkal…

Bekérették a francia külügyminisztériumba az azeri nagykövetet

Bekérették kedden a francia külügyminisztériumba Azerbajdzsán párizsi nagykövetét, Leyla Abdullayevát a Bakuban jelenleg zajló ENSZ-klímakonferencián tett „elfogadhatatlan megjegyzések” miatt – közölte a tárca. hirdetés hirdetés „Ez az idézés az azerbajdzsáni hatóságoknak a COP29-konferenciával összefüggésben Franciaország és az európaiak ellen tett elfogadhatatlan kijelentései miatt történt, amelyek következtében az ökológiai átmenetért felelős miniszter, Agnes Pannier-Runacher kénytelen volt…

Az EBRD 50 millió eurót hitelez Kijevnek

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 50 millió eurós hitelcsomagot nyújt Kijevnek a háborús károk enyhítésére és a téli felkészülésre. A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – keddi tájékoztatásában közölte, hogy az ukrán főváros számára összeállított hitelcsomagra 25 százalékos veszteségfedezeti garanciát vállalt az Európai…