A háborúba sodródástól félnek a leginkább Romániában

Romániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben – mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérésében. A News.ro hírportál által megrendelt, április 10. és 20. között készült országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól…

A lakosság közel egyharmada fogyaszt húst naponta

A romániaiak közel egyharmada (31 százalék) fogyaszt húst naponta, de egy év alatt jelentősen nőtt a növényi alapú élelmiszereket gyakran fogyasztók aránya Romániában – derül ki egy hétfőn közzétett kutatásból. A Danone Románia felmérése szerint a megkérdezettek 42 százaléka azt válaszolta, hogy heti 2-4 alkalommal eszik húst, ugyanakkor azonban jelentősen – 30 százalékról 39 százalékra…

Lassan és nem biztosan, de nő a közúthálózat hossza

A romániai autópályák hossza 2023 végére 48 kilométerrel nőtt, a közúthálózat hossza pedig összesen 86.388 kilométert tett ki, amelyből 17.677 kilométer (20,4 százalék) országút, 35.046 kilométer (40,6 százalék) megyei út és 33.665 kilométer (39 százalék) községi út – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) hétfőn közzétett adataiból. A burkolat típusát tekintve a közúthálózat szerkezete…

„Az igazi liberálisok a Jobboldal Erejében vannak”

Bár a párt neve nem tartalmazza a liberális szót, az igazi liberálisok a Jobboldal Erejében vannak – jelentette ki az alakulat szombati kongresszusán Ludovic Orban pártelnök. A párt első kongresszusán mondott beszédében Orban hangsúlyozta, a Jobboldal Ereje „politikai szükségszerűségből” jött létre, mert a liberális irányultságú polgárok politikai képviselet nélkül maradtak, miután „Iohannis és a PNL-re…

Több mint 18 százakkal nőtt a földgázimportunk

Idén januárban és februárban 207.200 tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 18,2 százalékkal (31.900 toe) többet, mint az előző év azonos hónapjaiban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közölt adataiból. A hazai földgázkitermelés ebben az időszakban 1,283 millió toe volt, 2 százalékkal (24.900 toe) nagyobb, mint 2023 januárjában és februárjában. Az Országos…

Semjén Zsolt: szükséges és fontos az erdélyi magyarok EP–képviselete

Ahhoz, hogy a magyar kisebbségi szempontokat érvényesíteni lehessen az Európai Parlamentben (EP), szükséges, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az uniós testületben – mondta a miniszterelnök–helyettes a Romániai Magyar Nyugdíjas Szervezetek IV. Fóruma keretében megtartott rendezvényen pénteken a Bihar megyei Borsban. Semjén Zsolt arról beszélt, hogy fontos választások előtt áll egész Európa, Magyarország és Románia is,…

RMDSZ a választásokon: 280 polgármesterjelölt, 525 tanácsosjelölt

Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtöki ülésén – tájékoztatott a szövetség. A közlemény szerint az elmúlt egy hónapban több mint 5250 személy méretkezett meg az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. hirdetés hirdetés Kelemen Hunor azt nyilatkozta, megyeitanácselnök-jelöltje tizenkét megyében – Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs, Arad, Máramaros, Hunyad, Brassó…

Nem lesz binomkodás Marosvásárhelyen, külön indulnak a liberálisok

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marosvásárhelyen, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) „nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez” – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke. Dobre közölte, a PNL külön jelöltet támogat mind a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségre, mind a Maros megyei tanács elnöki tisztségére:…

Jelöltcsere az AUR-nál: Dan Tanasă indul Brassó polgármesteri székéért

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében. A törvényhozó a párt brassói szervezetének kommunikációs osztályát vezető Gabriela Urse helyét veszi át a polgármesteri székért folyó versenyben. Az AUR brassói szervezetének elnöke, Loredana Predescu szerint a döntést az elmúlt időszakban végzett két közvélemény-kutatás eredményei alapján hozták meg, amelyekből Dan…

Megérkeztek Erdélybe az első F–16–os harci repülők

Megérkezett az erdélyi Aranyosgyéresre (Campia Turzii) az első három, Norvégiától beszerzett F–16–os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN). A Portugáliától korábban beszerzett, 17 gépből álló repülőrajjal és a Norvégia által tavaly ősszel átadott, Románia dél–keleti részén szolgálatot teljesítő harci repülőkkel együtt a román légierő F–16–osainak számra így húszra emelkedett. hirdetés hirdetés…