A romániai turizmus teljesítménye visszatért a járvány előtti szintre

A romániai turizmus már 2023-tól talpra állt, a teljesítménye elérte a járvány előtti, 2019-es szintet – jelentette ki Florin Jianu, a Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának elnöke a romániai turizmus fehér könyve negyedik kiadásának hétfői bemutatóján. hirdetés hirdetés A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora elmondta, hogy a turizmus teljesítménye 2024-ben is növekedett. Az adatok szerint…

Romașcanu több bizonyítékra van szükség az elnökválasztás érvénytelenítéséhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfőn kijelentette: maga is úgy véli, hogy több bizonyítékra kellene támaszkodnia az elnökválasztás érvénytelenítésének, de nem kommentálhatja az alkotmánybíróság határozatát. hirdetés hirdetés Lucian Romașcanut a Velencei Bizottság aznapi állásfoglalására reagáltatták, amely szerint a választások érvénytelenítése csak kivételes körülmények között, konkrét bizonyítékok alapján engedhető meg, minősített titkosszolgálati információkra…

Három napon keresztül lehet szavazni a külképviseleteken

A májusi elnökválasztáson három napon át szavazhatnak a külföldön élő román állampolgárok az összesen 950 külképviseleti szavazóhelyiségben. hirdetés hirdetés Az Állandó Választási Hatóság (AEP) hétfő esti közleménye szerint május 2-án, pénteken, valamint május 3-án, szombaton helyi idő szerint 7 és 21 óra között tartanak nyitva a külföldi szavazóhelyiségek. Az urnazáráskor a szavazóhelyiségben tartózkodó, valamint a…

Lazítják a drogos állapotban vezetők büntethetőségét

A legfelsőbb bíróság hétfői döntése szerint a pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés csak akkor számít bűncselekménynek, ha bizonyított, hogy a tiltott anyagok befolyásolták a sofőr vezetési képességét. hirdetés hirdetés Az intézmény több hazai bíróság kérésére hozott jogegységi határozatot a pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntethetőségének ügyében. Erre azért volt szükség, mert a bíróságok…

Maya Kadosh lesz Izrael magyarországi nagykövete

Az izraeli kormány jóváhagyta Maya Kadosh kinevezését Izrael új magyarországi nagykövetévé. Kadosh eddig a külügyminisztérium koordinációs és tervezési osztályát vezette Jeruzsálemben, valamint Gideon Szaár külügyminiszter politikai stábját irányította. Korábban az előző külügyminiszter, Jiszráel Kac vezető politikai tanácsadója volt. hirdetés hirdetés Maya Kadosh a Jeruzsálemi Héber Egyetemen végzett nemzetközi kapcsolatok és közel-keleti tanulmányok szakon 1997-ben. Karrierdiplomata,…

Velencei Bizottság a választások érvénytelenítéséről: mondtak egy pohár vizet

Csak kivételes körülmények között megengedett a választások érvénytelenítése – állapította meg hétfőn közzétett jelentésében a Velencei Bizottság. Az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve a tavalyi romániai elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban foglalt állást. A jelentés elkészítésére decemberben Theódorosz Ruszópulosz, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke kérte fel a testületet. hirdetés hirdetés A…

Sztrájkkal fenyegetőznek a vasutasok

A vasutasok követelik, hogy a Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) által törölt utasszállító vonatokat 2025. február 1-jétől állítsák újra forgalomba, illetve fizessék ki az alkalmazottaknak a különleges munkakörülményekért járó bérpótlékokat, ellenkező esetben beszüntetik a munkát – jelentette be szombaton a Romániai Vasúti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (FSTFR). hirdetés hirdetés Közleményük szerint a január 24-én, pénteken…

Stabilról negatívra minősítette Románia adósbesorolását az S&P Global

Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő péntek este megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, azonban stabilról negatívra változtatta az adósbesorolás kilátását. hirdetés hirdetés Közleményében az S&P úgy értékelte, hogy a bizonytalan politikai légkör várhatóan késleltetni fogja az új kormány költségvetés-konszolidációs programjának megvalósítását. A hitelminősítő emlékeztetett, hogy a tavalyi választások előtti túlköltekezések miatt a költségvetési hiány…

Crin Antonescu kimondta: a szekusok állnak Georgescu mögött

Vasárnap jóváhagyta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Tanácsa az alakulat volt elnökének, Crin Antonescunak az államfőjelöltségét. Adrian Veștea, a PNL ügyvivő főtitkára bejelentette, hogy a testület jelenlevő 664 delegáltja egyöntetűen szavazta meg Crin Antonescu jelöltségét. hirdetés hirdetés Crin Antonescu megköszönte a bizalmat, és felkérte Ilie Bolojant, a PNL ügyvivő elnökét, hogy álljon a választási…

Dák kincseket loptak el ismeretlenek egy hollandiai kiállításról

Robbantás révén behatoltak ismeretlen tettesek a Dacia! Az arany és ezüst királysága című hollandiai kiállításra, ahonnan több kiállítási tárgyat elloptak. A hírt a drentsi múzeum közölte szombat reggel a román történelmi múzeummal és a román kulturális minisztériummal. hirdetés hirdetés A tájékoztatás szerint ismeretlen tettesek robbantás útján behatoltak a múzeumba, ahol a dák tárgyi örökség értékes…