Tanácskozásra ült össze a román védelmi politika vezetése

Tanácskozásra ülnek össze szerda délben a szenátus védelmi bizottságának tagjai és a védelmi minisztérium képviselői – tájékoztatott kedden honlapján a felsőház. hirdetés hirdetés Parlamenti források szerint a tanácskozás egyik témája a Románia légterébe hatoló drónok megsemmisítését lehetővé tevő jogszabálymódosítás lesz. Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn azt mondta Szászsebesen,…

Az álhírgyártás csúcsai: drogpénzekből fizetik a román államfőjelöltet

Egyesek jók, míg mások rosszak – nagyjából így, ennyire fekete-fehéren mutatja be a Romania TV azokat a jelölteket, akik elindulnak az államelnöki választáson. Illetve, jelölt-jelölteket, mert Geoanăról sejteni ugyan lehet, hogy indul, de még mindig nem jelentette ezt be. hirdetés hirdetés Önmagában már az is rejtély, hogy egy Romania TV nevű szennyadó miként és miért…

Elsőfokú árvízvédelmi készültség az erdélyi folyókon

Kedd reggeltől elsőfokú árvízvédelmi készültség lesz érvényben négy folyó vízgyűjtő területén – közölte hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA). hirdetés hirdetés A hidrológusok közlése szerint kedd hajnaltól éjfélig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja az elsőfokú készültségi szintet a következő folyók vízgyűjtő…

Ciucă ígéri: nem lép vissza

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă egy hétfői szászsebesi sajtóeseményen kijelentette, hogy nem áll szándékában visszalépni az államelnök–jelöltségtől. Újságírói kérdésre válaszolva a pártelnök a visszalépéséről szóló sajtóhíreket „a politikai játszmák részének” nevezte, megjegyezve, hogy a közvélemény manipulálása ezúttal „túl messzire ment”. Hangsúlyozta, hogy a PNL soha nem terjesztett hasonló híreket más pártok államfőjelöltjéről.…

Ciolacu: Románia valós időben reagált az orosz drónokra

Marcel Ciolacu kormányfő a román légtérbe vasárnap behatoló orosz drónokról hétfőn kijelentette, hogy Románia valós időben reagált, és F16–os repülőgépekkel figyelte a helyzetet, de megjegyezte, hogy ezeknek a drónoknak nem voltak romániai célpontjaik. A miniszterelnök szerint emiatt nem volt szükség arra, hogy Románia más lépéseket is tegyen. hirdetés hirdetés „Ha a drónoknak romániai célpontjai lettek…

Burduja nekiment a Greenpeacenek

Egyeseknek nem tetszik, hogy Románia erős, energiafüggetlen ország legyen – reagált hétfőn este a Facebook–oldalán az energiaügyi miniszter arra, hogy aznap a Greenpeace Románia a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi engedélyének felfüggesztését kérte a bukaresti törvényszéktől. Bejegyzésében Sebastian Burduja kifejtette, hogy fekete–tengeri gázmező kitermelése az ország egyik legfontosabb beruházása. Emlékeztetett arra, hogy 2027–től a Neptun Deep…

Ugyanazokban a szavazóhelyiségekben tartják az államelnök– és a parlamenti választást

Az idei parlamenti választásokat ugyanazokban a szavazóhelyiségekben bonyolítják le, mint az államelnök–választást – döntötte el hétfő este a Központi Választási Iroda (BEC). hirdetés hirdetés Az intézmény határozata szerint „indokolt esetben” a parlamenti választások lebonyolíthatóak az államelnök–választás első fordulójában használttól eltérő szavazóhelyiségekben is, ha erről szavazás napja előtt legalább három nappal tájékoztatják a választópolgárokat. Az idei…

Már a házakra is átterjedtek a lángok Máramaros megyében

Vegetációtűz pusztít Máramaros megyében. Hét házra és egy gázolajtartályra is átterjedtek a lángok, amelyek megfékezésén több mint 150 tűzoltó dolgozik jelenleg. hirdetés hirdetés A vegetációtűz egy Hagymáslápos (Lăpuşel), Koltó (Coltău) és Erdőaranyos (Arieşu de Pădure) közötti legelőn keletkezett, majd a közeli gazdaságokra és egy gázolajtartályra is átterjedtek a lángok – számolt be a Máramaros megyei…

Munkahelyért, szociális jogokért és lakhatásért felelős biztosi posztot kaphatja meg Roxana Mînzatu

A Politico lap szerint Románia biztosi posztra jelölt politikusa, Roxana Mînzatu a munkahelyekért, szociális jogokért és lakhatásért felelős biztos tárcáját kaphatja meg. A Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács tisztviselőivel, valamint különböző európai fővárosok tisztviselőivel folytatott több tucat beszélgetés alapján a Politico megpróbálta felmérni a leendő Európai Bizottságon belüli pozíciók lehetséges elosztását. hirdetés…

Ciolacu megpróbálja eljátszani Mátyás királyt

Bejelentetlen látogatásokat készül tenni a miniszterelnök az iskolákban a következő napokban. Marcel Ciolacu szombaton beszélt erről, miután meglátogatta a Prahova megyei Cornu község általános iskoláját. A kormányfő azt nyilatkozta, az elkövetkező napokban több tanintézetet is fel fog keresni „bejelentve és bejelentetlenül is”, hogy megnézze, hogyan készültek fel az új tanévre. hirdetés hirdetés A miniszterelnök azt…