Az ICC-nek nem tetszenek az ellene hozott amerikai szankciók
2025. 02. 09. 16:48:11
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) mély sajnálattal veszi tudomásul és elítéli, hogy Donald Trump amerikai elnök rendeletben szankciókkal sújtotta a törvényszéket, ez sérti a bíróság függetlenségét és pártatlanságát, valamint ártatlan áldozatok millióit fosztja meg az igazságszolgáltatás reményétől – jelentette ki Tomoko Akane, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke.
Tomoko Akane közleményében hangsúlyozta: az ICC olyan igazságszolgáltatási testület, amely a nemzetközi közösség érdekeivel összhangban álló feladatokat lát el azáltal, hogy érvényesíti és előmozdítja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, beleértve a fegyveres konfliktusok során alkalmazni szükséges jogot és az emberi jogokat. A folytatódó atrocitások ártatlan emberek millióinak életét érintik, a bíróság ezért nélkülözhetetlenné vált – húzta alá. Szavai szerint a bejelentett amerikai határozat csak egy a „példátlan és eszkaláló” hatású támadások sorozatában, amelyeknek a célja – véleménye szerint –, hogy aláássák a bíróság azon képességét, hogy igazságot szolgáltasson. Az ilyen fenyegetések és kényszerintézkedések súlyos támadásokat jelentenek a bíróság részes államai, a jogállamiságon alapuló nemzetközi rend és áldozatok millióival szemben – mondta.
„Határozottan elutasítunk minden olyan kísérletet, amely a bíróság függetlenségének és pártatlanságának befolyásolására vagy az igazságszolgáltatást célzó tevékenységünk átpolitizálására irányul. Mindig csak a törvényeket tartottuk be és fogjuk betartani, minden körülmények között” – fogalmazott közleményében a Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke. A büntetőbíróság az X közösségi oldalán pénteken korábban közzétett bejegyzésében azt írta, az amerikai elnöki rendelet, amely szankciók kiszabását írja elő a bíróság tisztségviselőivel szemben, sérti a független és pártatlan, az igazságszolgáltatás érdekében kifejtett munkát. Közölték: a bíróság, bármilyen helyzetbe is kerüljön, szilárdan kitart személyzete mellett, és ígéretet tesz arra, hogy továbbra is igazságot és reményt ad az atrocitások ártatlan áldozatai millióinak világszerte. A bíróság végezetül felszólította a működését biztosító Római Statútum 125 részes államát, a civil társadalmat és a világ összes nemzetét, hogy egységesen álljanak ki az igazságosság és az alapvető emberi jogok mellett. A bíróságot 2002–ben hozták létre háborús, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és agressziós bűncselekmények üldözésére abban az esetben, ha a tagállamok nem hajlandók vagy nem képesek erre.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)