Európa új védelmi ébredése? A NATO, az EU és Ukrajna sorsa egy közös térképen

Az elmúlt napokban Brüsszelben megtartott Rose-Roth Szeminárium csendes, mégis figyelemre méltó elmozdulást jelez az európai biztonságpolitika szövetében. A NATO és az Európai Unió egyre szorosabbra fűzi együttműködését – nem csak papíron, hanem gyártósorokon, vasúti csomópontokon és politikai döntőasztalok mellett is. Ukrajna ebben a képletben már nem csupán egy támogatott ország – hanem az európai biztonság próbája.

Radmila Šekerinska, a NATO főtitkárhelyettese nem kertelt: a védelmi ipar Európában túl széttagolt, túl lassú, túl kicsi. A háború nem várja meg a tendereljárások végét – és ezt ma már a nyugat-európai kormányok is kezdik belátni. Šekerinska szerint a NATO célja nem egy párhuzamos hadigépezet kiépítése, hanem egy olyan európai védelem megteremtése, amely képes gyorsan reagálni, együttműködni és megbízhatóan kiegészíteni a szövetség egészét.

Ukrajna ebben a kontextusban nemcsak kér, hanem közvetve formál is. A NATO és az EU is világossá tette: a támogatás politikai, katonai és pénzügyi síkon is folytatódni fog. Nem idealizált szolidaritás ez, hanem geopolitikai realitás. Ha Ukrajna védelmi vonala elbukna, az nemcsak egy ország tragédiája volna, hanem egy újabb bizonyíték arra, hogy a nyers erő – és annak szövetségei – írják át a kontinens szabályait.

Šekerinska finoman, de határozottan fogalmazott, amikor felhívta a figyelmet Oroszország új, globális szövetségi törekvéseire. Irán, Észak-Korea, Kína – nem feltétlenül katonai blokkot építenek, de egy olyan világképet igen, ahol a demokratikus intézmények gyengének, a jog uralma pedig zavaró tényezőnek számít. A NATO üzenete világos: nem naivitásra van szükség, hanem tudatos, arányos válaszokra – úgy, hogy közben a háború utáni világrend értékei is megmaradjanak.

Az EU részéről Marta Kos bővítési biztos hasonló hangnemben beszélt: szerinte Európának nem elég finanszírozni a védelmét, meg is kell tanulnia önállóan képviselni azt. A NATO-ban való „erőteljesebb európai jelenlét” nem a transzatlanti kapcsolatok gyengítését, hanem azok megerősítését szolgálja – már csak azért is, mert a biztonságpolitikai fenyegetések egyre kevésbé tisztelik az időzónákat vagy az óceánokat.

A szeminárium egyértelmű tanulsága: Ukrajna helyzete már nem elszigetelt konfliktus, hanem integrált része annak a kérdésnek, hogy mit jelent ma európainak lenni. A védelem többé nemcsak rakéták és tankok kérdése – hanem az infrastruktúra védelméé, a politikai koordinációé és az ipari rugalmasságé is. És bár a háború árnyéka még ott vetül minden döntésre, a kontinens most mintha lassan, de határozottan kilépne a régi reflexek és a túl óvatos konszenzusok világából.

A NATO és az EU közös hangja most nem harsány, nem heroikus – de határozott. És talán éppen ez a fajta csendes eltökéltség adhat valódi esélyt arra, hogy Ukrajna ne csak túlélje ezt a háborút, hanem részese lehessen egy olyan új Európának, amely tanult a sebekből – és nem fél időben cselekedni.

FORRÁS: G4Media

(Nethuszár)