Békeajánlat Moszkvából: biztosak vagyunk abban, hogy blöffölt Putyin?

Putyin is megtettre ajánlatát, miközben a világ civilizált része a béketárgyalásokról folytatott tárgyalásokat Svájcban – az Orosz Föderáció nélkül.

Ha békét akarsz, készülj a háborúra, tartja az ősi közhely, és mintha ebbe az irányba mozdulna el az orosz–ukrán háború is. Persze, nem kell most rögtön békegalambokkal kivonulni és hangot adni örömünknek, addig még sok víz lefolyik a Dnyeperen és közel sem biztos, hogy valamiféle tűzszünetbe, béketárgyalásokba torkollnak majd a fejlemények. De az is igaz, hogy idén júniusban hirtelen két különböző békeajánlat is megjelent a képzeletbeli terepasztalon: Svájcban kilencven állam ült össze, hogy megvitassák az Ukrajna által megfogalmazott békeképletet, miközben Vlagyimir Putyin az orosz külügyminisztériumban tartott előadást arról, hogy mit kell tennie az ukránoknak azért, hogy kitörjön a béke. Nézzük meg egy kicsit közelebbről az orosz diktátor ajánlatát, amelyről én azt gondolom – szemben a mainstream nyugati sajtóval –, hogy most tényleg komoly szándékot takar, más kérdés, hogy ez nem kőbe vésett Vlagyimirovics részéről sem, aki a diplomácia alapeszközévvé tette a mindenről IS folyatott hazudozást.

Putyin ajánlata: mennyit engedsz a feléből

A maisntream nyugati sajtó szinte egyöntetűen azon a véleményen van, hogy Putyin legutóbbi békeajánlata csak blöff, amit nem kell komolyan venni. A Nyugat nem miden alap nélkül kételkedik a Kreml szavaiban, elvégre a háború megindítása előtt két nappal még mindig tagadták háborús szándékaikat, hogy aztán elkezdődjön a hadtörténelem legvéresebb és leghosszabb ideig tartó spécoperáciája.

Ugyanakkor azok közé tartozom, akik azt mondják: Putyin jelenlegi ajánlatát érdemes úgy kezelni, mint Moszkva első, valamiféle tárgyalások megkezdésére irányuló erőfeszítését.

Az ugyanis igaz, hogy elképesztő butaságokat követelt az orosz elnök, úgy mint Herszon és Zaporizzsja régiók teljes feladását, mellé persze Donyeck és Luhanszk régiókat is vinné az orosz medve, ezekből a régiókból vonuljon ki az ukrán haderő, pluszba Kijevnek vállalnia kéne, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz és elismeri, hogy a Krím, Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja az Orosz Föderáció részét képezik.

Ez eddig nem békeajánlat, hanem ultimátum!

Azonban van még két pont ebben a putyini ajánlatban: mindezeket nemzetközi szerződésekben kell rögzíteni, és fel kell oldani a Nyugat által Oroszországgal szemben kivetett szankciókat. Ez utóbbi kettő alapján mondom azt, hogy Putyin kért egy jó nagy szeletet, valószínűleg felével is beérné, az ajánlat komolyan vehetőségét az adja, hogy a Kreml őrült ura a szankciók feloldását is követeli.

Moszkva a háború kitörése óta váltig állítja, hogy a szankciók nem hatnak, nem okoznak károkat az orosz gazdaságnak stb. Az tény, hogy a Nyugatnak is el kellene gondolkoznia a szankciók hatékonyságán, mert az biztos, hogy még több mint két év után sem hozta meg a várva várt eredményt, ez viszont nem jelenti azt, hogy nem hatnak – olyan ez, mint a lassú méreg. Nem fekszel meg tőle másnapra, de hosszú távon biztos a sírba tesz.

A gabona gostratégiai problémája

Az Orosz Föderációnak viszont van egy másik problémája: idén májusban elfagyott a gabona- és a gyümölcstermés jelentős része. Nem azt mondom, hogy emiatt kitör az éhezés a tajgán, de Moszkvának nem csak a saját polgárainak kell kenyeret tenni az asztalára, ha nem akar lázadást, hanem az afrikai országoknak megígért gabonaszállítmányokat is teljesíteni kell – ez az ára ugyanis annak, hogy megvessék a gostratégiai lábukat a fekete kontinensen, természetesen az egyik legfőbb orosz exportcikknek számító zsoldoshadsereg mellett.

A gazdaság, az élelemzés a hadviselés kulcskérdése: lehet bárnemnyi katonád, ha nem tudod őket etetni, akkor nagy baj lesz. Moszkvának pedig döntenie kell, hogy eteti a sajátjait, vagy Afrikába küldi a várhatóan sokkal alacsonyabb mértékű idei termését. A helyzet egyelőre nem súlyos, de nagyon könnyen azzá válhat Moszkva számára, ha az általa eltartott afrikai hadurak már nem érzik Moszkva támogatását – ezek ugyanis bármire képesek, akár arra is, hogy Amerika mellé sodródjanak egy számukra bizonytalan időszakban.

Olyant követelni, amit a Vörös Hadsereg nem tud megszerezni

Ami a Herszon, Zaporizsja, Donyeck és Luhanszk régiókat illeti: az orosz hadsereg ezek egyikét sem tartja teljes mértékben ellenőrzése alatt. A Meduza kiszámolta, hogy az orosz offenzíva jelenlegi üteme mellett nagyjából 14 évbe telne, amíg Putyin katonailag realizálni tudná ezen céljait, és ezt a számítást nyilván az orosz hadsereg vezérkara is megtette, ahogy Putyin sem hülye annyira, hogy ezt ne látná. Így aztán arra a következetesre jutottam, hogy az említett rágóik képezik az ajánlat azon részét, amiből az oroszok majd szívesen engednek, míg az ajánlat lényegi részét pedig a nyugati szankciók feloldása jelentené.

Utóbbihoz tartozik az is, hogy miközben egyre több európai ország vált és válik le az orosz gázról, az idén lejár az Ukrajnán áthaladó gáztranzitot biztosító szerződés, Kijev pedig már bejelentette, hogy ezt nem kívánja meghosszabbítani – ez pedig az orosz gazdaságot szintén érzékenyen érintő lépés, a Gazprom pedig nem tudta teljesen pótolni a kieső európai szállításokat a kínai piacra történő exportálással. Helyzetüket nehezíti az is, hogy Putyin nem egyszer nyúlt a gázzsarolás fegyveréhez, ebből pedig Kína annyit minimum levont, mint tanulság, hogy az oroszoktól függeni nem jó dolog. Így aztán nem is pörgetik fel az orosz gáz- és kőolajimportjukat, pontosabban, nem pörgetik fel annyira, amennyire arra Moszkvának szüksége lenne – ez pedig komoly bevételkieséseket eredményez, nem véletlen, hogy 20 év óta először lett veszteséges az idén a Gazprom.

Köhög az orosz gazdaság

Míg egyes nyugati hasznos idiótának is tekinthető „szakértők” az orosz gazdaság szárnyalásáról cikkeznek, a valóság ennél sokkal borúsabb: a hadiiparra átállt orosz gazdaság azt is jelenti, hogy szinte semmi más nem készül az orosz gyárakban, üzemekben, csak az Ukrajna területén elveszítendő hadianyag: tank, lőszer stb. Ez pedig ideig-óráig szépítheti a gazdasági mutatókat, de a valós életben ritkán szokott jól végződni, egész pontosan: soha. A fogyasztási cikkek legnagyobb beszállítója Kína, aki Oroszország meggyengülése révén az addig sem elhanyagolható piaci részesedését elképesztő méretűre növelte – Putyinnak, vagy annak, aki utána következik a cári trónon pedig azzal kell majd szembenéznie, hogy a kiskereskedelem, az autógyártás, a kitermelés jelentős része kínai kézben van, ők pedig nem szokták kiengedni a markukból azt, amit már megszereztek. Írtam már korábban a Nethuszár blogon arról, hogy eljöhet az a pillanat, amikor Moszkva a NATO segítségét kéri, hogy kiverhesse a kínaiakat Szibériából, mi pedig menni fogunk.

Összegezve:

Putyin nem gondolta túl komolyan ezt a békeajánlatot, de a hangsúly itt a „túl” kifejezésen van. Valószínűleg elfogadta volna, ha erre a Nyugat rábólint, és azt mondja, akkor kezdjünk el beszélgetni. Nyilván, a négy nagy régió bekebelezési szándékának kinyilvánítása ezt már alapból megakadályozta, de ezzel együtt simán fogalmazhatunk úgy: az eddigi putyini ajánlatok közül ez volt az első, amikor érezhető valamiféle komolyan vehető szándék is – bár erre csak a fentebb vázolt erősen közvetett bizonyítékaink vannak.

Úgyhogy: készüljünk a békére és tartsuk szárazon a puskaport!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)