Putyin felébresztette az alvó katonai óriást

Vlagyimir Putyin az utóbbi időben egyre dühösebb reakciókat mutat Németország legújabb lépéseire válaszul: az ukrajnai fegyverszállítások további fokozására és arra, hogy ezeket a fegyvereket orosz területen is használhatják. Ez a haragos válasz azonban egy fontos gyengeségre is rávilágít a cár részéről. Talán már kezdi felismerni, hogy viselkedésének milyen súlyos következményei lehetnek – írja Federico Rampini, olasz-amerikai újságíró az Il Corriere della Sera egyik elemzésében, amelyet a Rador Radio România is átvett.

Az ukrajnai agresszió következtében Putyin már két korábban semleges országot – Svédországot és Finnországot – is a NATO karjaiba taszított. Ez a folyamat most folytatódik: bármennyire is ügyetlen volt Donald Trump közvetítői próbálkozása, annak elutasításával Putyin felgyorsítja Németország újrafelfegyverzését. Ez az ország ugyanis az elmúlt 80 évben pacifista volt, és lényegében leszerelt vagy inkább alulfegyverzett állapotban működött. Ha Németország újra komolyan veszi a háborút, annak súlyos következményei lehetnek, hiszen a 20. század története során ez az ország jelentette Moszkva számára a legnagyobb biztonsági fenyegetést. A németek geopolitikai álmukból való felébresztése tehát korántsem volt bölcs döntés.

Hosszú távon ez lehet a Putyin által indított ukrajnai agresszió legpusztítóbb következménye Oroszország számára. Svédország és Finnország csupán az előjátéka volt annak, ami még csak most következik.

„Tartsuk bent az amerikaiakat, a ruszkikat kint, a németeket pedig lent”

Érdemes most felidézni a NATO egyik legbriliánsabb meghatározását, amelyet az Atlanti Szövetség első főtitkára, az angol Lord Ismay fogalmazott meg a szövetség alapításakor. Így írta le a NATO szerepét: „Tartsuk bent az amerikaiakat, a ruszkikat kint, a németeket pedig lent.” Ez 1950-ben hangzott el, alig öt évvel a második világháború befejezése után, és tökéletesen tükrözte a kor szellemét. Adolf Hitler és a Harmadik Birodalom emléke még eleven volt, és Sztálin fenyegetése szintén, miután a Vörös Hadsereg több európai országot megszállt és kommunista diktatúrákat hozott létre.

Ismay megfogalmazása olyan találó volt, hogy az azt követő évtizedekben is sokszor idézték, különböző kontextusokban és értelmezésekben. Valójában azt jelentette, hogy fontos biztosítani az amerikai katonai jelenlétet Európában, hogy ne ismétlődjön meg az első világháború utáni amerikai izolacionizmus hibája, amely tragikus következményekhez vezetett. Ugyanakkor meg kellett akadályozni, hogy a Szovjetunió tovább terjeszkedjen Nyugat-Európa irányába.

A harmadik pont pedig szintén nem volt elhanyagolható: a NATO és az amerikai csapatok európai jelenléte megakadályozta Németország újrafelfegyverzését. Hiszen végső soron Németország volt az, amely elindította mindkét világháborút. A második világháború utáni felosztásból létrejött Német Szövetségi Köztársaság – míg keleti fele, az NDK, a szovjet érdekszférába került – hamarosan gazdasági csodát ért el, ismét ipari és technológiai nagyhatalommá vált, jóval gazdagabb és fejlettebb lett, mint Oroszország. Mégis, amíg Amerika biztosította a védelmét, leszerelt vagy majdnem leszerelt állapotban maradhatott.

Putyin felébresztett egy alvó óriást – és meg fogja fizetni az árát

Németország tulajdonképpen egyfajta „védelmi potyautas” volt, de ez az amerikai akaratnak volt köszönhető. Ebben az értelemben a NATO Moszkva számára is megnyugtató volt. Valójában – a propaganda mögött – sok kommunista vezető is megértette, hogy számukra előnyt jelentett a „németek távoltartása”. A Szovjetunió ugyanis sosem háborúzott közvetlenül az Egyesült Államokkal, viszont kétszer is megszállta országukat a német Wehrmacht. Moszkva számára az igazi veszély a közeli óriásból érkezett, nem a távoli ellenség-szövetségesből.

Most, 75 évvel Ismay híres mondata után, tanúi vagyunk Putyin agresszív expanzionizmusa és Trump Európa iránti elégedetlensége együttes hatásának. Friedrich Merz vezetése alatt Németország nem azért kezd újrafegyverkezésbe, mert újra imperialista hatalom akar lenni, hanem mert bizonytalannak érzi magát. Megijedt Putyin katonai akcióitól, a bombázásoktól, a mészárlásoktól és a szuverenitás megsértésétől.

A NATO stabilitásával kapcsolatban megfogalmazódó kételyek azt mutatják, hogy Amerika már kevésbé van „bent”, Oroszország pedig kevésbé van „kint”. Ezért meggondolatlan lenne, ha Németország továbbra is lehajtott fejjel járna, vagy struccként homokba dugná a fejét. Merz nem militarista, mégis gondolnia kell országa jövőjére, és olyan biztonságot kell építenie, amit már nem delegálhat automatikusan Amerikának.

Putyin így tehát felébresztett egy alvó óriást – és ennek az árát Oroszország meg fogja fizetni. Időbe telik – talán hosszú időbe –, amíg Berlin ismét ütőképes hadsereget és hadipart épít ki. Azonban az erőforrások, amelyeket erre a fegyverkezési vállalkozásra fordíthat, jelentősen nagyobbak, mint Oroszországéi. Németország gazdaságilag jóval erősebb, Oroszország pedig hozzá képest gazdasági törpe. Putyin egy napon még megbánhatja, hogy elutasította Trump közeledését, és ezzel rákényszerítette Merzet a a német hozzáállás megváltoztatására.

Amerika stabilizáló szerepe 75 éve

Hasonló helyzetet látunk a Távol-Keleten is. Még Pekingben is voltak olyan kommunista vezetők, mint Xiao-ping vagy Mao Ce-tung, akik az amerikai-ellenes ideológiai propaganda ellenére előnyt láttak az amerikai katonai jelenlétben az Indo-Csendes-óceáni térségben.

Bár ott nincs NATO-nak helyi megfelelője, az amerikai katonai bázisokat ambivalens módon érzékelik: egyrészt Kína fenyegetéseként tekint rájuk, másrészt viszont garanciaként a japán újrafegyverkezés ellen – Japáné ellen, amely egykor megszállva tartotta és pusztította Kínát.

A japán politikai elit ma hasonló helyzetben van, mint a német. Ha nem tekintheti Washington védelmét öröknek, akkor cselekednie kell. Ugyanez igaz Dél-Koreára is, amely Mao és Deng idejében még szegény, gyenge ország volt. Akárcsak Putyin, Hszi Csin-ping is egy napon majd bánkódhat stratégiai hibás lépések miatt. Az amerikai befolyás csökkenése a Távol-Keleten és az Indo-Csendes-óceáni térségben erősítheti ugyan a kínai nacionalista büszkeséget, de kérdés, mi következik utána. Ki fogja betölteni a biztonsági űrt? Tokióban és Szöulban már nyíltan beszélnek a saját nukleáris arzenálok kialakításáról.

Amerika – hibái és tökéletlenségei ellenére – több mint 75 éven át stabilizáló szerepet játszott, csillapítva azokat a regionális geopolitikai rivalizálásokat, amelyek több millió ember életét követelték a 20. században. Putyin agresszív, háborús akciói miatt ez a stabilizáló erő is meggyengült, ami miatt a világ sokkal kiszámíthatatlanabb, és veszélyesebb hellyé vált.

Forrás: HotNews

(Nethuszár)