Végre felhúzza a szemöldökét a NATO
2025. 12. 02. 11:32:00
A NATO vasárnap jelezte, hogy kezd elege lenni abból, hogy Oroszország hibrid támadásokkal pöckölgeti a szövetséget, miközben eddig leginkább csak udvarias, reaktív válaszokat kapott cserébe. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete most komolyabban fontolgatja, hogy a „tűzoltás” helyett ideje volna némi saját szikrát is bevetni.
Giuseppe Cavo Dragone admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a Financial Times-nak adott interjúban arról beszélt, hogy újragondolják, hogyan reagáljanak a folyamatos orosz kiberakciókra, szabotázsokra és légtérbe való „véletlen besurranásokra” – amelyekben Moszkva láthatóan nagy rutint szerzett az utóbbi években.
„Mindent vizsgálunk… A kibertérben túlságosan reaktívak vagyunk. Most azon gondolkodunk, hogy sokkal agresszívebbek és proaktívabbak legyünk” – fogalmazott az olasz admirális. Még a megelőző lépések lehetőségét is felvetette, amit a NATO eddig meglehetősen óvatosan kezelt, de Dragone szerint ezek is tekinthetők védelmi intézkedéseknek. Igaz, azt is hozzátette, hogy ez a logika „kissé távol áll a hagyományos működésmódtól”.
Magyarán: a NATO lehet, hogy kezd ráébredni, hogy az orosz hibrid hadviselés ellen nem elég a vállvonogatás és a jegyzékváltás. Ideje lenne keményebben odacsapni – mert Moszkva láthatóan csak azt érti, ha visszakézből kap egy taslit.







