Witkoff nyugtat: „Putyin nem akarja EGÉSZ Európát”
2025. 03. 24. 10:08:21
Steve Witkoff, az amerikai elnök Ukrajnával foglakozó különmegbízottja adott interjút a FoxNews hírcsatornának, ebben úgy fogalmazott: nem hinné, hogy Putyin „egész Európát akarja”.
A Fox News riporterének arra a kérdésre, hogy Putyin megáll-e majd Ukrajnánál, amennyiben megkapja áhított koncesszióit, Witkoff úgy válaszolt: „csakhogy
nem látom azt, hogy át akarná venni egész Európát”, majd hozzátette: „a jelenlegi helyzet nagyon különbözik a második világháborús helyzettől”, amikor a szovjet hadsereg Berlinig ért el.
Witkoff reális előrelépésekre számít
Az interjúban Witkoff kitért a ma, március 24-én Szaúd-Arábian zajló tárgyalásokra is, amelyektől „valós előrelépéseket” vár. Az elnöki különmegbízott egyébként pár nappal korábban Tucker Carlsonnak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy Ukrajna elfogadta az elnökválasztások megtartására irányuló amerikai kérést. Hogy a jelenlegi háborús környezetben ezt Kijev miként tudná megoldani, arról egyelőre kevesen rendelkeznek elképzelésekkel.
Tegyük hozzá: nem is a választás a fontos, hanem annak eredménye: Amerika és az Orosz Föderáció minden jel szerint egyetért abban,. Hogy Volodimir Zelenszkij elnöknek lejárt az ideje, távoznia kell, mert személye csak akadálya annak, amit a két nagyhatalom békének nevez. A Nethuszáron már írtunk arról, hogy a népszerű román publicista, Cristian Tudor Popescu szerint az orosz titkosszolgálat, akár némi amerikai segítséggel meggyilkolná Zelenszkij elnököt. Ha elnökválasztásokat tartanak Ukrajnában, akkor viszont erre a gyilkosságra már semmi szükség: úgy az amerikai, mint az orosz források, támogatások, politikák és propaganda gondoskodni fog arról, hogy bárki is győzzön, az ne Zelenszkij legyen.
FORRÁS: Adevarul
(Nethuszár)