A kérdés: lesz-e még Oroszország 2023-ban?

2022. 09. 25. 14:49:31

Hogyan is indult a háború, és hova jutott Oroszország? Rácz Árpád információgazdag és logikus érvelésen alapuló írása talán többeknek segíthet megvilágítani, hogy a ruszkik számára a helyzet korántsem szívderítő, és akkor még finoman fogalmaztunk.

hirdetés

Szeretjük az okosan érvelő, információgazdag véleményeket, írásokat, így, amint erre lehetőségünk nyílik, közzé is tesszük őket. Alább Rácz Árpád, a Tiborublog zárt Facebook-csoportban megjelent írását közöljük, természetesen a szerző engedélyével, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!

A probléma neve: Oroszország túlélése

Az ukrán háború úgy indult, hogy Ukrajna túlélése a tét, de véleményem szerint már egyre inkább Oroszország túléléséről szól a játszma. Az oroszok problémái egyenként is kritikus szinteket kezdenek elérni:

A hadseregről nem akarok különösebben írni, napjában több posztban láthatjuk a haláltusát.

A harctéri fiaskók egyre hosszabb listája, több látványos pofon, a döbbenetes ellátás és morál mind azt mutatja, hogy a hadsereg apokaliptikus stádiumban van, a harcértéke annyira alacsony, hogy azt a legmerészebb álmainkban se hittük volna. (Február 24-én még ezt írtam a hadseregükről amellett érvelve, hogy Oroszország nem világhatalom: „A mai orosz szint arra jó, hogy a posztszovjet térségben (mínusz Baltikum) ők az első számú „világhatalom”, azon kívül meg szinte cselekvésképtelenek katonailag.”)

Nos, a posztszovjet térségben is elfogyott (nem is volt?) a szufla. A kezdeti harctéri sikereket úgy érték el, hogy hónapok alatt felvonultak, és amíg tartott a felhalmozott cucc, addig az első napokban mentek előre. Azóta inkább csak hátra.

Kicsit vicces, hogy itt kollektíve (és persze nem teljesen alaptalanul!) basztatjuk az európai kormányokat, mennyire le vannak pukkanva a seregek, de szemmel láthatóan az oroszok messze jobban le vannak rohadva, mint Európában bármi.

Természetesen az atomerő még ott van az ingujjban, kérdéses állapotban. De ha egyetlen ICBM is célba ér, már rég rossz, és azért jópár robbanófej célba fog érni a papíron meglévő 5000-ből. Ha csak minden századik, még az is 50 atomvillanás.

A gazdaságról is sokat írtunk, magam is. Rojtos a billentyűzetem a „szankciók működnek” témában. 2022 már elment az oroszoknak, jelentős gazdasági visszaesés, erősödő költségvetési problémák, növekvő munkanélküliség (hivatalosan is közelíti a 10%-ot), utóbbi ellen a mozgósítás egyébként hasznos.

Az elemzők nagyon megengedőek a 2023-as évre, pedig szerintem akkor jön a tánc. A várt 2-3%-os visszaesés helyett szerintem több jön, és a költségvetésük is el fog szállni. Tudvalevő, hogy az orosz bevételek jó részét adja az olaj, kevésbé fontos (de még mindig jelentős!) a gáz. Nos, az olaj ára eddig is normális szinten volt, az oroszok pedig csak jelentős kedvezményekkel tudtak értékesíteni. És az olajra a szankció még csak az év végén fog indulni.

A gáz ára, ha Európa túléli a telet, és jelenleg úgy néz ki, hogy túl fogja, akkor ugyan relatíve magas, de elfogadható szinten fog stabilizálódni jövőre, de ebből az oroszok már extrém keveset fognak tudni eladni. Jelen állás szerint a magyarok és a bolgárok lesznek kiszolgáltatott helyzetben, a ma még szintén sokat vásárló csehek és szlovákok lengyel segítséggel tudnak LNG-hez jutni, ha jól értem, hamarosan. Mindenesetre a gázpiacon is durván fog csökkenni a bevétel.

A nem szénhidrogén-alapú része a gazdaságnak továbbra is romokban lesz, újra kell építeni az ellátási láncokat, technológiai partnereket kéne keresni, miközben továbbra sem tudnak kényelmesen importálni. Azt, hogy mekkora ütést kapnak jövőre az oroszok, a két irgalmatlan szamaritánus, a kínaiak és az indiaiak szankciók kijátszása iránti hajlama határozza majd meg. Az én tippjeim a „nagy ütést” és a „nagyon nagy ütést” közt szórnak.

A geopolitikai helyzet megint csak katasztrofális. A kínai létfontosságú irány billeg, konkrétan Közép-Ázsiában már hadban állnak (nem katonailag) a felek, más területeken még kooperálnak, úgy-ahogy. A posztszovjet térség elúszni látszik, a kazahok deklaráltan cuccolnak át a kínai védernyő alá, tőlük délebbre is egyre érdekesebbek, és nagyon nem kedvezőek a fejlemények. Amikor a kirgiz elnök várat meg, annál lejjebb valószínűleg már nem nagyon van.

A Kaukázus, ha lehet, még ennél is rosszabb. Az azeriek és a grúzok eddig se voltak túl barátiak. Az azeriek teljesen nyíltan tesztelték, meddig mehetnek el, az oroszok pedig nem tudtak látható reakciót adni. Az örmények meg az USA-val kokettálnak, kérdés, hogy mi lesz itt, nem merek tippelni, az örmények mindig alul tudják múlni önmagukat (szerintem tuti rokon nép).

Pillanatnyilag úgy néz ki az ábra, hogy Belaruszban és Moldáviában maradt meg „stabilan” az orosz befolyás, ami egy hajszálnyit sovány érdekszféra egy wannabe szuperhatalomnak. A „stabil” jelzőt persze úgy kell érteni, hogy Belaruszban bármikor újra meginoghat a rendszer, Moldávia meg csatlakozni akar az EU-hoz.

A posztszovjet térségen túl eddig sem volt érdemi befolyás, a lepattanókat tudták begyűjteni, akik kihullanak a Nyugattal való együttműködésből, és akiket Kína nem tud/akar megvenni. És ezen országok egyike sem tud semmilyen érdemi hasznot hozni, max. az ENSZ-ben az oroszok mellett szavaznak némi apróért cserébe. A Wagner észak-afrikai nyomulása egyébként érdekes expanzió, értelmét ugyan nem látom, de tény, hogy nagyhatalmi működésre utaló jel. Persze a haldokló/halott testben is vannak rángások, ez is simán lehet az.

A kicsit hosszúra nyúlt bevezetőből látszik, hogy a rendszernek semmilyen pozitív túlélési esélyét nem látom. Függetlenül ettől persze a rendszer meg fog próbálni túlélni, akár egy harctéri vereség után is, Putyler lemondani nem fog. A kérdés a haláltusa hossza, rossz esetben évtizedekről beszélünk (ez esetben nyilván sikeres utódlással számolok, nem Putyler 100. szülinapjával), jó esetben meg 2023-ról.

1) Az orosz jövő szempontjából legkedvezőbb kimenetel az, ha ma este élő adásban Lavrov fejbe lövi Putylert, elmondja, hogy minden Putyler bűne volt. Oroszország azonnal visszavonja csapatait, lemond a nemzetközileg zárolt vagyonáról, és azt Ukrajna újjáépítésére ajánlja fel. Ekkor Oroszország javarészt kikerülhetne a szankciók alól, és korlátozottan együtt tudna működni a világ többi részével. Az energiapiacon elvesztett pozícióját nem tudja rövidtávon visszaszerezni, de lesz valami jövőkép, fejlődés. A katonai-geopolitikai vonalon benyelik a veszteséget, és valami németes modellben élnek tovább, ami az erejét nem kihasználó középsúlyú országot jelentené. E szcenárió természetesen nem valósul meg. (Mert Lavrov helyett Sojgu kezében lesz a Makarov ma este, ehhehhe.)

2) A reális alternatíva az, hogy a rendszer tovább tolja fullba a kretént, égeti el és le Oroszországot. Az egyre komolyabb gazdasági problémák (ha a csökkenő szénhidrogén-bevételek miatt a költségvetés kifingik, és elkezd akadozni a nyugdíj, meg az állami alkalmazottak fizetése, ha emelni kell a benya árát, adókat, satöbbit), az evidens módon emelni fogja a rendszerrel elégedetlenkedők táborát. És a harctéren elmaradó sikerek, esetleges újabb pofonok, no meg a százszámra hazaérkező koporsók sem fogják feldobni a hangulatot. Jövő tavaszra rendkívül feszült lesz otthon a helyzet. Ez egy lefelé tartó spirálnak tűnik jelenleg az oroszok számára, a ma gyanítható folyamatokat extrapolálva nincs kiszállási pont.

Ahhoz, hogy a rendszer jól jöjjön ki az egészből, kell valami deus ex-machina:

– atom. Szigorúan Ukrán területen, szigorúan taktikai, és az is szigorúan nem atomerőmű ellen. Minden más (további) külföldi beavatkozást implikál, az meg a Putyler-rendszer végét. A taktikai atom veszélyei is beláthatatlanok az oroszokra nézve, az amcsik, ha minden igaz, a Fekete-tengeri flotta elsüllyesztését lengették be erre az esetre, de onnantól Ukrajna minden fegyvert meg fog kapni, amit kér. Egy ezer kilométeres frontot meg nem lehet minden másnap végigatomozni taktikaival sem, és azért otthon is magyarázni kell, hogy a szláv tesókat miért atomozzuk folyamatosan. Szóval szerintem kicsi, de azért nem zéró az esélye. Putyler a sarokba szorított patkány, a kedvenc példabeszédéből. Ha idáig fajulna a dolog, nagy eséllyel katonai puccs jön, nem atom. És persze az is kérdés, mi érhető el atommal, időt tudnak nyerni, mást nem.

– elképesztő hideg, hosszú tél, Európa letérdel. Lesz valami háttéralku az orosz gázért cserébe. Ennek is elég kicsi, de megint nem zéró az esélye. Ez egy határozottan pozitív lehetőség az oroszok számára, hiszen ajándékba kapnák, zéró költséggel nagy haszon.

– Kína „valamely” okból beáll teljes mellszélességgel az oroszok mögé. Ez nettó öngyilkosság Kína részéről (ha a Malacca szorost lezárja akárcsak az ausztrál flotta, a kínaiak energia nélkül maradnak). Gyakorlatilag zéró az esély, hacsak nem pont most akarják Tajvant megtámadni. És persze kérdés, hogy a kínai all-in esetén miben állna a konkrét támogatás? Talán annyi, hogy taktikai atomot tudna bevetni Putyler büntetlenül, de azért itt már az atom-világháború vagy világ-atomháború (hogy mondják ezt? ) előszobájában vagy nappalijában vagyunk. Ez már vastagon vesztes-vesztes helyzet.

– megtáltosodik az orosz sereg. Jó, nem iszok többet Talán a belarusz erők általi támadás mozdíthatna ezen irányba, de számomra kérdéses, hogy a hadsereg mekkora része tagadná meg a parancsot, és a lakosság hogy reagálna. Nem véletlenül nincs sok harcoló belarusz alakulat Ukrajnában.

Amint látható, ezek a deus ex-machinák elég gyenge lábakon állnak, így valószínű, hogy Oroszország megy egy darabig a dezintegráció útján, melynek következményei:

a) csak a Jelcini-korszak masszív pangása-rohadása tér vissza,

b) kisebb darabok szakadhatnak ki, de marad Nagy-Oroszország

c) egy durva polgárháború lesz, és darabokra szakad az egész ország.

Nyilván az a) a legsanszosabb, a c) meg a legkevésbé (szinte zéró a valószínűség).

A következő hónapok eseményeit leginkább az határozza meg, hogy „otthon”, a gazdasági problémák kezdik megenni az országot hamarabb, vagy a fronton lesz egyre rosszabb a helyzet.

A) a gazdasági helyzet hatására elsősorban a városi lakosság elégedetlenkedni kezd, ehhez oligarchák és a legkülönfélébb, saját pecsenyéjüket sütögető politikusok, pl. regionális kormányzók csatlakozhatnak. Nyilván 1000 tüntetőt be lehet gyűjteni, lehet tömegbe lőni, de ha a rendőrség a tüntetőket kergeti, akkor nem a katonaszökevényeket kergeti. A rendszer erőforrásai fogynak, a nyomás nő.

B) a fronton a helyzet nemhogy nem javul, de inkább romlik. A háttérbe/sarokba szorított (mert egyrészt a cár átlép rajtuk, másrészt ütik őket a fronton) hadsereg összefoghat a Putyler mögötti másodvonallal, és puccsot kísérelhet meg.

A fenti két opció bármelyike csúnyán eszkalálódhat (meg jöhet bármilyen harmadik vagy negyedik is), érzésre 1989 Romániája is valószínű lehet. Ne feledjük, hogy Jelcin is volt tank tetején, nem kell 100 évet visszamenjünk az utolsó polgárháborúig. Csak a résztvevők józansága (khm, igen, az) és elszántsága fogja a határokat kijelölni. És persze ne felejtsük el a Wagner fegyvereseit (egyáltalán ki rendelkezik a Wagner felett?), vagy a frontról hazatérő fegyvereseket. Ott van Csecsenföld, az esetleg bekattanó burjátok, meg mindazok, akik egyelőre csak csendben figyelik az eseményeket. Millió-egy különféle motiváció fog ütközni. Meglepne, ha ezt minden esetben békében tennék.

Egyre több a változó, ahogy megyünk előre az időben. De egy dolog változatlan: itt Oroszország sorsáról, túléléséről van szó, nem pedig arról, hogy Oroszország valaha lehet-e még bármilyen hatalom. Orosz Birodalom belátható időn belül már nem lesz, vajon Oroszország lesz-e még? 2023-ban sem fogunk unatkozni.

Rácz Árpád

(Nethuszár)