Barátság extrákkal: ismét jön a kőolaj Magyarországra

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat. A belföldi ellátás a néhány napos szünet ellenére nem volt veszélyben, hiszen Magyarország több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a szállításban augusztus negyedikére ütemezték a rendes hónapváltási leállást. Magyar közbenjárásra, a tranzitdíj átvállalásával rövid időn belül sikerült elhárítani az újraindulás technikai, elszámolási jellegű akadályát. Így a szállítás szerdán megkezdődött és az éjjeli óráktól ismét folyamatosan érkezik Oroszország felől, Ukrajnán át kőolaj a Barátság vezetéken Magyarországra is.

A háborús helyzetben előállt, brüsszeli szankciók által súlyosbított energiaválság nemcsak az energiahordozók árát repítette az egekbe, hanem elérhetőségüket is megnehezítette, időről időre korlátozhatja. Magyarországon a biztonságos ellátáshoz több hétre elegendő tartalék áll rendelkezésre kőolajból. A kormány számos intézkedéssel tesz azért, hogy a magyar családok minden nehézség ellenére se szenvedjenek hiányt áramból, gázból és üzemanyagokból – olvasható a minisztérium közleményében.

KONTEXTUS: Most, hogy lejárt a nagy kőolajpara, és rájöttünk, hogy az országban tízmillió petrolszakival élünk együtt, ideje lenne összefoglalni, hogy mi is történt és miért. Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba a kőolaj Ukrajnán keresztül, a Druzsba elnevezésű kőolajvezetéken keresztül érkezik – Oroszországból. Azért, hogy ez zavartalanul működjön, és amiatt, hogy ukrán területet használ az orosz fél, tranzitdíjat fizetnek az ukránoknak. Gondolom ebben semmi meglepetés nincs, ez így szokott történni minden hasonló esetben.

A Druzsba valamikor július végén leállt, ez azért történt, mert ekkor jött el az ideje a szokásos évi karbantartásnak – ez négy-öt napot vesz igénybe, ezt követően kellett volna újrainduljon, és ez nem történt meg. Az orosz fél ugyanis megpróbálta kifizetni a tranzitdíjat az ukrán félnek, csakhogy a szankciók miatt a banki átutalás sikertelennek bizonyult. Itt máris van egy apró gikszer, azaz, az orosz fél kommunikációjából már ekkor látni lehetett, hogy valami nem tiszta, ugyanis ők a Gazprombankot nevezték meg, mint a pénzt elutaló bankot, amely viszont nem áll szankciók alatt, így a pénznek meg kellett volna érkeznie. De adjuk meg az esélyt nekik is, hátha egyszer tényleg igazat szóltak….

A kőolajra vonatkozó uniós szankciók logikája sem áll fent: ezek ugyanis még nem léptek életbe, másrészt nem vonatkoznak a vezetéken érkező kőolajra – ezt a mentességet harcolta ki magának Magyarország – így, jelen helyzetben, ez biztosan nem lehetett oka a szállítások leállításának.

De ki zárta el a csapot?

Nos, az általános hiedelemmel szemben nem az ukránok! Ők ugyan nem kapták meg a szokásos tranzitdíjukat, de különösebben nem izgultak emiatt, vagy nem akartak fölös feszkót a szomszédos országokkal, ráadásul nemcsak Magyarországgal csesztek volna ki, ha ők állítják le, hanem az Ukrajnát katonailag is komolyan támogató csehekkel és szlovákokkal. Az mára már egyértelműen kiderült egyébként, hogy a csapot végül maguk az oroszok zárták el, pontosabban fogalmazva: nem indították újra, ebben különböző megfontolások játszottak szerepet, ezek közül a legnépszerűbb az, hogy az ukrán oldalon „beragadt” volna az olaj, és Zelenszkijék megcsapolják azt. Ez már csak azért is vicces, mert ezt bármikor megtehette volna az ukrán fél, eddig is, ezután is, akármikor, úgyhogy ilyen alapon egyáltalán nem kéne olajat küldjenek a ruszkik.

Hogyan indult újra?

A probléma amúgy bagatell és bürokratikus: mivel a tranzitdíjat egy uniós bank intézi, és a szankciós politika nyomán különböző eljárások alá vonnak mindenfelé orosz utalást, így valamelyik banki alkalmazott túlpörgette magában a finánclelkületet, és nem engedélyezte a Gazprombanknak az utalást, ami, ismételjük meg, szankciók hatálya alá nem eső, teljesen jogos utalás lett volna. A visszaérkező pénz láttán a Gazprombanknál is betojtak, hogy akkor most mi lesz, az ukránok ugyanis jogosan ráfoghatták volna a tranzitdíj elmaradására azt, hogy elzárják a Druzsbát és oda a barátság. Mondjuk ilyen jelzést az ukránok nem adtak, nem úgy tűnik, hogy szándékukban állt volna, de Moszkvában valamiért saját magukból indulnak ki a rokonok, barátok és üzletfelek, ami sok esetben jelenti egy és ugyanazon személyt, de ebbe most nem mélyülök el annyira.

Nos, a MOL, mint szenvedő alany, ugyanis az ő finomítói maradnak nafta nélkül, jelezte azon szándékát, hogy no problem, átutalja ő a tranzitdíjat az ukránoknak, és akkor indulhat a csövön, ami belefér. Miután mind az ukrán, mind az orosz fél biztosította a MOL-t arról, hogy nekik ez az eljárás megfelel, a MOL utalt, az olaj pedig elindult és azóta is jön, jön, szépen csendesen.

Összefoglalva:

A törtnet egy bürokratikus túlbuzgóság eredménye, ugyanakkor jól mutatja az Unió cselekvési korlátait is: miközben egyre másra hozzuk a szankciókat – jogosan, jegyzem meg! – aközben Brüsszel elfelejti kidolgozni az ehhez járó módszertani, eljárási protokollt. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy a mostani Druzsba-leállás inkább ennek a nem tudja a jobb kéz, mit tegyen a bal tanácstalanságnak köszönhető. A történet megoldása ugyanakkor mindannyiunk számára tanulság lehet: ha van akarat és jószándék, akkor a háború árnyékában is megoldhatóak a problémák. Most akkor mondjam azt, ha lenne némi jószándék a ruszki fél részéről a háború befejezését illetően, akkor ezt az eszeveszett gyilkolást talán el sem kezdték volna?

P.S.: A MOL kezdeményezőkészségét, cselekvőképességét és jóindulatát látva, azon azért elgondolkozom, hogy cseh meg szlovák részről egy apró köszi, magyarok jól esett volna.

(Nethuszár)