A BEC beintett az USR-nek, Ponta kapálódzik, Simion eltűnt
2025. 04. 14. 11:46:14
Ahogy arról írtunk is korábban, a Lasconi-ügyből saga lesz, folytatásos teleregény, amolyan politikai Las Fierbinti, és ezt így is történt. Miután az USR elnöksége megszavazta, hogy Elena Lasconi helyett Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson, Elena jelezte, hogy ezt ő nem fogadja el, továbbra sem lép vissza, majd, amikor azt hittük, hogy mindez csak belső ügy marad, jött az Központi Választási Iroda (BEC) és azt mondta: fogjátok meg a söröm.
A történet hemzseg az antidemokratikus, hogy azt ne mondjam, a jogtalanságot súroló lépésektől. Az USR szűk elnöksége szavazott, ezen eldöntötték, hogy kihátrálnak Elena mögül és Nicușor Dant támogatják. Aztán jött a párt Választmánya, ez egy tágabb elnökség, amiben a megyei elnökök, helyi képviselők is részt vesznek, ott történt egy olyan szavazás, ami minden szempontból megkérdőjelezhető, a hírek szerint maga az ülést levezető elnök személye sem túl jogszerűen lett kijelölve, arról nem is beszélve, hogy Elena jelöléséről a párt kongresszusa döntött, így csak az vonhatja vissza. Elméletileg. De ez Románia, ahol az elmélet és a gyakorlat közötti szakédban uzsonnázik az egész ország, már vagy harminc éve, szóval ne lepődjünk meg az apróságokon. Időközben az USR vezetői megkezdték azt a jogi-gazdasági folyamatot, amivel az Elena Lasconi kampányára gyűjtött pénzeket átirányítanák Nicușorhoz, ez akadozni látszik, már csak azért is, mert Elena bejelentette, hogy perelni fog és nemcsak emiatt.
Az USR elnöksége viszont nem sokat törődött a pártelnök mérgelődésével, el is kezdtek volna kampányolni Nicușor mellett, gondolom ezzel próbálták kész helyzet elé állítani Lasconit, de aztán jött a BEC és hozott egy döntést: az USR nem kampányolhat Nicușor Dan mellett, mert… Mert csak. Formaságok miatt, ugye Lasconit jelölték, akkor tessék vele maradni a végéig, vagy valami hasonló az érvelés, ami akkora rés a halványuló román demokrácia pajzsán, hogy a kamion is megfordulhat benne. Mert, kérdem én, miért nem gondolhatja meg magát egy párt, és miért ne lehetne mérges a cserben hagyott jelölt, de ennél is fontosabb, hogy végül is mi köze van ehhez a BEC-nek?
Egyáltalán…
Jó tudni: a román választási törvények értelmében a visszalépések határideje rég lejárt, ezt a dossziék leadása utáni napokban kellett volna megtenni, annyiban kellemetlen ez az USR-nek, hogy Elena Lasconi neve így is, úgy is ott szerepel majd a szavazólapon. Érdekes módon tavaly ősszel nem volt ennyire finnyás a BEC, simán tűrte, hogy ismeretlenek kampányoljanak illegálisan, választási regisztrációs kódot mellőzve Georgescu mellett, ahogy akkor sem szólalt meg, amikor Ludovic Orban bejelentette, hogy visszalép Elena Lasconi javára. Orban neve ott maradt ugyan a szavazólapon, kapott így is pár ezer szavazatot, de az is tény, hogy alig pár ezerrel kapott többet, mint Ciolacu és lett második helyezett Georgescu után. Azaz, Ludovic tavalyi lépése hozta fel Lasconit az esélyes második fordulóba, amelyről továbbra is az a véleményem, hogy nem Georgescu, hanem Lasconi miatt lett érvénytelenítve – ugyanis egyetlen valóban rendszeren kívülről érkező jelöltként (Georgescu a rendszer embere, kéretik mellőzni az ehhez kapcsolódó hülye dumákat) akár meg is nyerhette volna azt a választást, amit Ciuca és Ciolacu olyan jól elosztott egymás között. Hogy mennyire jól, azt mutatja a mai Románia képe – gyakorlatilag egy félig-meddig exlex állapotban levő országról beszélünk.
És ebbe az állapotba dobott bele egy kősziklát a BEC, amikor azt mondja, hogy az USR nem válthat menet közben. Nem hiszem, hogy ez a döntésük teljesen alkotmányos lenne, de demokratikusnak biztosan nem nevezhető, ugyanakkor ilyen apróságokkal ma már senki sem foglalkozik ebben az országban.
Elena tehát tovább harcol, hogy jelölt maradhasson, Nicușor hallgat, elvégre neki nem feltétlenül szükséges az USR kampánypénze, bár az sem jönne rosszul, de a progresszív párt embereire támaszkodva elég sok nagyvárosban tudna kampányolni, és elég sok szavazókörben lenne embere a szavazatszámláló bizottságokban, úgyhogy az USR belharcai miatt őt már olyan nagy veszteség nem érheti.
A másik, következetesen szuverenistának hazudott oldalon, amelyről jó lenne, ha mindenki megjegyezné és a helyes fogalommal illetné, azaz izolacionista, szóval a Romániát egy tál vízben megfojtani óhajtó politikai oldalon Ponta jött elő a farbával, amikor elmesélte szerb állampolgárságának történetét.
Hogy Belgrádot megmentse az árvíz elől, megnyitotta a Vaskapu zsilipeit, ennek viszont az lett a következménye, hogy román falvak kerültek víz alá. Mindezt egy podcastben vallotta be a 2014-es miniszterelnök, aki most egy Trumpot imitáló piros baseball sapkában járja Romániát, mert a szuverenista ennyit tud, nyalni az idegentől, az idegennek. Ponta maga is érezheti, hogy túllőtt a célon, ezzel az érzéssel párhuzamosan vált egyre zavarodottabbá a kommunikációja. Hol csak pár hektár legelőt árasztott el, hol kisebb falvakat, köztük Mircea Dinescu kúriáját, és nem mi keressük az ellentmondást szavai között, hanem ő mondja ezeket. Lényeges elem, hogy a Realitatea TV-ben (hol máshol?) már úgy fogalmazott, hogy még egyszer megtenné ugyanezt. Magyarán, ha elnök lesz, akkor a kanál vízben megfojtani kifejezés új értelmet nyer a román belpolitikában. Szó szerinti értelmet.
Az izolacionisták másik ikonja, George Simion lemászott a térképről. Lehet készül húsvétra, festi a piros tojásokat, tölti fel a kölnis üvegecskéjét, de az tény, hogy nem annyira aktív, mint szokott lenni. Vagyis: egyáltalán nem aktív, alig van jelen a közösségi médiában, az AUR által megszokott tömegtüntetések, felvonulások elmaradtak, csak nézünk, hogy mi van itt, nem tudok nem arra gondolni, hogy megijedt attól, mi van ha tényleg elnök lesz.
Persze az ő feje felett is gyülekeznek azok a bizonyos felhők: a Moldvai Köztársaság egyik képviselője korábban azt állította, hogy a kisinyovi titkosszolgálatnak tudomása van arról, hogy Simion rendszeresen találkozgatott az orosz FSZB embereivel Cernautiban. Simion akkor még dühösen reagált, be is perelte a moldáv illetőt, aztán a minap jött az ítélet: Simion vesztett, tehát nem tudta bebizonyítani, hogy a moldáv kolléga hazudott volna. Kínos… Nehéz megmagyarázni, különösen egy kampány hevében.
Az sem segíti az úzvölgyi temetőrablót, hogy pártjának második embere, a párt ideológusának tartott Claudiu Tarziu kilépett az AUR-ból és bejelentette: új pártot alapít. Tarziu kilépése már a pártszakadás rémképét is felrajzolhatja Simion lelki szemei előtt, számunkra viszont ez maga lenne a hollywoodi befejezés, amikor tényleg győz a jó és veszít a gonosz. Legalább egy rövid időre…
Közben egyre-másra jelennek meg a felmérések, amelyekről már megírtuk, hogy csakis távolságtartással érdemes őket kezelni, erősen manipulatívak lehetnek, de közös elem bennük, hogy az eddig botránymentes két jelölt, Antonescu és Nicușor közötti különbség továbbra is szoros. Bármelyikük bejuthat a második fordulóba, ebből következően pedig egymást is kiolthatják, szóval a Simion-Ponta második forduló rémálma még mindig valósággá válhat. Az USR szűk vezetése, Lasconival ellentétben ezt ismerte fel. Amennyiben őrajtuk múlna Nicușor második fordulós szereplése, akkor azt a párt nem fogja kiheverni, Elena pedig azt nem tudja kiheverni, hogy nem jött el az ő ideje.
Csúnya történet ez, mert olyan elnökválasztásra készülődünk, amikor már az első körben is taktikai szavazásra lesz szükség, ha azt akarjuk, hogy a nyugatos, demokratikus erőknek esélye is maradjon és ne két izolacionista közül válasszunk majd.
Ebben az esetben én azt hiszem el sem megyek majd szavazni…
-örsh-
(Nethuszár)