Hol vagytok „magyarománok”?

Erdélyi feleim, székelyek és magyarok egyaránt! Beszélnünk kell valamiről, s nem is akármiről – igen, a román miniszterelnök szavaira gondolok, mert igaz ugyan, hogy mutattunk némi felháborodást, főként amiatt, hogy nem akar székely autonómiát ez a bukaresti politikus, viszont mi, magyarok mintha elmennénk szótlanul a többi kijelentése mellett, pedig ezek jelzik csak igazán, hogy milyen jövő vár (vagy nem vár) ránk. Túl azon, hogy ez a jövő nem csillog valami fényesen, elvégre a szomszédunkban háború van, azok a válaszok, amelyeket most kéne kitaláljunk a jövőnket is befolyásolják majd. És mindeközben, mondom ismét, elmegyünk a lényeg mellett.

Mi is a lényeg? Ahogy arról mindannyian értesültünk, Marcel Ciolacu Székelyföldön is tett egy körutat, amolyan kampánykirándulás ez neki, egy olyan vidéken, ahova a román politikusok nem igazán szoktak ellátogatni – még a Hargita vagy a Kovászna megyei románokhoz sem.

Túl azon, hogy Ciolacu elővette a szokásos román tézist a nem létező Székelyföldről – ezek szerint ő egy nem létező régióban tett látogatást, amiből már ki is jönne egy közepes Netflix-thriller forgatókönyve, illetve be is ígérte, hogy autonómia nem lesz, amivel olyan nagy meglepetést – egyezzünk meg – nem okozott, cserébe viszont jól összerántotta a magyarokat, akiknek most ellenkampányeszköz került kezeikbe, élnek is majd vele, lásd Kulcsár Terza válaszát: Székelyföld még mindig lesz, amikor Ciolacut már rég elfelejtjük.

Figyelmeztetés EGY: a román centrális erőtér rohamléptekben alakul!

Na már most, itt térnék rá az első olyan tényre, amit rendre figyelmen kívül hagyunk, holott már a szatmári PSD-rendezvény elhangzott Ciolacu-beszéd idején két cikkben is felhívtam erre a figyelmet.

Arról van szó, hogy korántsem biztos, hogy Ciolacut olyan hamar fogjuk elfelejteni, ugyanis ő, és a Ciucă által vezetett PNL arra készülnek, hogy a következő tíz évben együtt irányítják majd Romániát. Ezért kellett a választásokat is összevonni, de ők maguk sem csinálnak ebből titkot, Ciolacu még a székelyföldi kampánykörútján IS nyíltan utalt erre! Ahogy arról írtam korábban: a PSD és a PNL nagy paktumával kezdetét vette, sőt, azóta immár rohamléptekben alakul ki a román politika centrális erőtere, amelynek közepében a PSD-PNL áll, benne Ciolacu miniszterelnökkel vagy államfővel. (Erről már korábban is írtam, lásd ITT és ITT!)

Ebből pedig rögtön következik valami:

amit MOST mond az az ember, aki a következő tíz évben vagy államfőként, vagy kormányfőként, de mindenképp meghatározza Románia belpolitikáját, azt nem ártana utolsó szóig, az utolsó vesszőig alaposan kielemezni, mert az autonómiatagadó szokásoknak is nevezhető megnyilvánulásokon túl ott bújik meg egy másik üzenet is.

Marcel Ciolacu ugyanis identitást kíván adni nekünk: „magyar etnikumú románok” – ezek lennénk mi, és igazság szerint erre nagyon nehéz ellenajánlatot tenni anélkül, hogy ez az ellenajánlat ne sodorna minket abba a veszélybe, hogy Románia kifejezett ellenségeként lássanak és láttassanak minket Bukarestben és a nagyvilágban.

Székelyföldön még meg is fejelte mindezt Ciolacu azzal, hogy a székelyek és a románok sosem harcoltak egymás ellen, sőt, Mihaiu Viteazul idejében a székely seregek védték a román vajda seggét, nem épp így mondta, de ez volt a lényege. Ami történelmi szempontból igaz is, aprócska folt ezen a ténytérképen, hogy azt követően volt két nagy világháború, amikor nem kifejezetten volt baráti a viszony a két nép között, Tordánál még páncéloscsatát is vívtunk ’44 őszén az egyesült román és szovjet csapatok ellen, Putyin el nevezte ennek emlékére Transylvania-nak egyik páncélosegységét, de példálózni fölösleges, a történelmet mindannyian ismerjük

A helyzet az, hogy Ciolacu – kétségem sincs efelől! – békét akar. Társadalmi békét, stabilitást egy olyan országban, ahol eddig évente cseréltek miniszterelnököt különböző heveny puccsokkból kifolyólag és a centrális erőtér eme békevágyába illeszkedik be az is, hogy a Dâmbovița partjairól nézve a magyarokkal is kell valamit kezdeni. Ciolacu pedig kezdett is, és szavaiból jól kiolvasható víziója: a magyarok legyenek magyar etnikumú románok.

Figyelmeztetés KETTŐ: a fogalom lassan, de biztosan mindent megváltoztat a kisebbség-többség viszonyán belül!

Ezt akár ajánlatként is értelmezhetjük, de akárhogy is, a fogalomban benne van a nemzeti identitásunk megtartásának lehetősége, hiszen magyarok „maradunk”, miközben benne van annak az ígérete is, hogy „románná” válva „egyenlőnek számítunk” többségi nemzet bármely tagjával – legalábbis a fogalom ezt kéne (a feltételes módra külön felhívnám az olvasó figyelmét!) takarja.

Azonban a magyar etnikumú románok kifejezést érdemes még ennél is mélyebben megvizsgálni: ugyanis az, hogy ebben a kontextusban „románok” IS vagyunk, azt is jelenti, hogy bizonyos sztereotípiák kapcsolódnak majd ehhez, ilyen lehet például az, hogy mennyire vagyunk/leszünk lojálisak a román államhoz. És ez máris egy súlyos problémahalmazt hozhat magával, ugyanis ebben a „lojalitásban” benne van az is, hogy miként kell majd viszonyuljunk az anyaországunkhoz, Magyarországhoz, ahol erősen gyanítom, hogy a „kell” tratalmába nem sok beleszólásunk lesz…

Nyilván: nem egyszerre történik majd meg mindez, és nem is rövid idő alatt, de amint mondtam, ez a mostani román elit arra készül, hogy tíz évig legyen hatalmon, így nekik idejük van bőven.

Végezetül: mi az, hogy magyar románok?

Vívtam már pár szócsatát ennek apropóján egy barinőmmel – ugyanis felvetettem egy olyan szempontot, miszerint nem biztos, hogy minket zavarnia kéne ennek, ahogy az sem biztos, hogy nem kéne zavarjon. A kérdés az, hogy mi, magyarok, amikor úgy fogalmazunk, hogy „magyar zsidók” vagy „magyar cigányok”, és mindannyian ugyanazt értjük ezalatt, azaz: azt a zsidó embert, aki a magyar társadalom teljes jogú tagjává vált, azt a cigány embert, aki nemzetünk része, akkor miként fogunk ellenállni a Bukarestből érkező „magyar román” kifejezésnek? Tudom, szörnyen hangzik elsőre, és akárhányszor fogjuk ezt hallani, a mi generációnk már biztos nem fogja magáévá tenni ezt a neoidentitást, viszont a román államnak a következő tíz évben bőven lesz ideje arra, hogy ezen kisebbségpolitikai megközelítését terjessze az iskolákban, egyetemeken, és mire észbe kapunk, felnő egy új generáció, amelyik lesajnálva néz majd ránk, hogy miért is nem tudunk mi magyar etnikumú románok lenni.

Abban viszont gondolom egyetértünk, hogy ezt a jövőbeni helyzetet el kéne kerülni, ahogy abban is, hogy ezért MOST kéne tenni, nem megvárni a tünetek, majd a betegség kiütközését. Akár annyi is elég lenne, hogy Marcel Ciolacu úrral közöljük: szép és értékes gesztus, értékeljük is, de azért ne egy miniszterelnök mondja meg nekünk, hogy kik is vagyunk, legyünk, mert ezt mi magunk is el tudjuk dönteni!

Ha jobban belegondolok, már el is döntöttük…

Felcser V. Örs

(Nethuszár)