Klímaváltozás

Klímaváltozás – az emberiség által elindított folyamat, amelynek nemcsak a végét, hanem komplex hatásait sem ismerjük egyelőre, Az viszont biztos, hogy ennek köszönhetően életünk gyökeresen megváltozik majd, kérdés csak az, hogy milyen irányba – hiszen a veszély árnyékában akár a Teremtés örök törvényeihez is visszafordulhatnánk.

2023 döntése: csőcselék vagy értelem?

A már-már álmosító döngicsélésnek tűnő téli politikai szünet után felpörgőben vannak az események, mintha a politikai osztály rákészült volna az idei esztendőre, ami semmilyen szempontból nem lesz egyszerű. Ha úgy tetszik, az idei…

Tovább

Amerikai tárgyalásmaraton a szövetségesekkel

Az amerikai alelnök és a külügyminiszter elsősorban az ukrajnai háborúról, Iránról, Kínáról és energetikai kérdésekről tárgyalt az Egyesült Államok partnereivel tartott kétoldalú megbeszéléseken pénteken és szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum (MSC) keretében. Szombaton…

Tovább

Napelemparkkal biztosítja energiaellátását az erdélyi Brassó

Harmincöt hektáron épít napelemparkot a közintézmények és közterek energiaellátásának biztosításához az erdélyi Brassó önkormányzata – jelentette kedden Allen Coliban polgármester. A romániai nagyváros elöljárója a közösségi oldalán számolt be, hogy az önkormányzat megnyerte…

Tovább

Guterres, ENSZ-főtitkár: tömeges migráció jöhet

Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása – figyelmeztetett kedden New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkára, akit a The Guardian című brit lap idézett. A klímaválság miatt a tengerek…

Tovább

Klímasemleges távhővel fogják ellátni Bécset

Várhatóan az év végén üzembe állnak Bécsben azok a hőszivattyúk, amelyek segítségével a szennyvízből távhőt tudnak előállítani; az új eljárással kezdetben 56 ezer, 2027-re pedig több mint 110 ezer bécsi háztartást látnak majd…

Tovább

Megszavazta a szlovén parlament az új minisztereket

A szlovén parlament 55 igen szavazattal 29 ellenében kedden megszavazta a Robert Golob kormányfő által javasolt kilenc miniszterjelöltet a kormányátalakítás keretében, amely 19 minisztert, egy tárca nélküli minisztert, valamint három teljesen új minisztériumot…

Tovább
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A kínai autók megelőzték az európaiakat

2025-ben először fordult elő az EU történetében, hogy Kínából több autóipari termék érkezett Európába, mint amennyit az EU odaexportált. Az EY tanácsadó cég friss elemzése szerint ez nem egyik napról a másikra történt:…

Tovább
hirdetés
hirdetés

A Lukoil elveszítette külföldi birodalmát

Az orosz Lukoil olajvállalat 2025-ben 12,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el – ez egy éve még 10 milliárd dolláros nyereség volt. A drámai fordulat mögött az áll, hogy az Egyesült Államok 2025 októberében…

Tovább

A ChatGPT törlése 295%-kal ugrott meg a Pentagon-deal után

Komoly hullámokat vert az, hogy az OpenAI megállapodást kötött az amerikai védelmi minisztériummal. A Sensor Tower piackutató cég adatai szerint február 28-án, szombaton a ChatGPT mobilalkalmazás törlése 295%-kal emelkedett az Egyesült Államokban. Ez…

Tovább

Kína finomítói leállnak a Hormuzi-szoros blokádja miatt

Az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) bejelentette a Hormuzi-szoros lezárását – ez pedig olyan, mintha valaki hirtelen lakatot tenne a világ egyik legfontosabb „olajcsapjára”. Az eredmény: meredeken emelkedő olajárak, kapacitáscsökkentő kínai finomítók, és biztosítók,…

Tovább
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hússzoros vagyoni szakadék Európában

Svájcban az egy felnőttre jutó átlagos vagyon 634 584 eurót tesz ki, míg Törökországban ez a szám alig éri el a 29 923 eurót. Ez az adat, amely az UBS 2025-ös Globális Vagyonjelentéséből…

Tovább

Európában tízszer gyakoribb lett a szélsőséges hőség

A szélsőséges hőség Európa-szerte nagyjából tízszeresére nőtt az elmúlt évtizedekben az emberi okozta éghajlatváltozás következtében – áll a Grazi Egyetem kutatóinak tanulmányában, amelyet a Weather and Climate Extremes szaklapban publikáltak. Az ezen a…

Tovább

Levegőből ivóvíz? Igen, lehetséges

Omar Yaghi, a UC Berkeley kémikusa olyan technológiát fejlesztett ki, amely napi akár 1000 liter tiszta ivóvizet képes kinyerni a levegő nedvességéből – áram és kimerülő édesvízkészletek nélkül – az Atoco nevű cégén…

Tovább

A nagy orosz „offline” gomb

Vlagyimir Putyin február 20-án aláírt egy törvényt, amely felhatalmazást ad a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) arra, hogy bírósági jóváhagyás nélkül elrendelje személyek lekapcsolását a mobiltelefon-szolgáltatásokról és a vezetékes internetről. A digitális korszak újítása…

Tovább
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Poncsós AI: Chile nekiment a Szilícium-völgynek

Latin-Amerika saját mesterséges intelligenciát épít, hogy ne mindig az Andok előtt álló, poncsót viselő férfi legyen a „tipikus chilei”. A Latam-GPT nem a méretében, hanem az identitásában akar versenyezni. hirdetés hirdetés Miközben a…

Tovább

© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva