AUR: Facebook-tömeg, valóságban néhány tucat ember
2025. 09. 08. 13:44:19
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megint nagyot álmodott: bejelentették, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány újabb deficitcsökkentő csomagját. A dolog jól hangzik a Facebookon, ahol az orosz botok szorgosan lájkolják és osztogatják a párt bejegyzéseit – csak épp a valóságban a „népharag” vasárnap délután összesen néhány tucat emberben manifesztálódott.
A párt minden alkalommal világossá teszi: kormányozni nem tud, csak lázítani. Az „alternatív programjuk” nagyjából kimerül abban, hogy mindenért a magyarokat hibáztatják, minden kormányzati döntést „hazaárulásnak” bélyegeznek, és minden alkalmat megragadnak, hogy a közösségi médiában felfújják magukat. A terepen viszont látványosan kevés követőjük akad – mert a like-gyárak által felpumpált virtuális népszerűség nem egyenlő hús-vér emberekkel.
A mostani alkotmánybírósági támadás sem más, mint a szokásos AUR-recept: hangos kirohanások, magyar- és rendszerellenes lózungok, egy kis oroszbarát háttérzaj, majd néhány tucat unatkozó szimpatizáns a téren. A kormány persze maga sem szent: a felelősségvállalás mögé bújtatott törvénykezés elég kényelmes módja annak, hogy ne kelljen igazi vitákat folytatni. De az, hogy az AUR ebből akar politikai tőkét kovácsolni, leginkább arra emlékeztet, amikor a színpad mögött füstgépet pöfögtetnek, de a közönség észreveszi, hogy a zenekar valójában nincs is ott.
Az AUR szokása szerint most is forradalmat vizionál, de a valóság kijózanító: a Facebookon százezrek, a téren legfeljebb ötvenen. Az „ellenállás” így inkább paródiába fullad, mintsem rendszerváltásba.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)