Ciolacu a szakszervezetekkel tárgyalt a nyugdíjakról
2024. 12. 01. 21:00:42
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken munkamegbeszélést tartott a Victoria–palotában a vasúti, erdészeti, mezőgazdasági, acélipari szakszervezetek, valamint a Zsil–völgyi és olténiai bányászszakszervezetek képviselőivel. A megbeszélésen többek között a bérezéssel és a nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak.
„Együtt meg fogjuk találni a törvényes keretet, amely biztosítja, hogy a jelenlegi és korábbi munkavállalók jogait ezekben az ágazatokban tiszteletben tartsák. Egyetlen nyugdíj sem fog csökkenni. Előkészítettük az intézkedéseket, amelyekről előbb konzultálni fogunk, hogy senkinek ne sérüljön a tisztességes nyugdíjhoz való joga” – idézi a kormány közleménye Marcel Ciolacut.
A megbeszélésen elemezték a kormány azon javaslatát, hogy ideiglenes intézkedésként a korábban folyósított nyugdíjösszeget kapják azok, akiknek az újraszámolás nyomán alacsonyabb lett a nyugdíja. Kiegészítő intézkedésként, amíg a folyósított nyugdíj mértéke el nem éri az újraszámított nyugdíj összegét, a nyugdíj adómentes lesz – magyarázta közleményében a kormány.
A kormány képviselői egyetértettek azzal is, hogy felül kell vizsgálni az illető ágazatok alkalmazottainak nehéz munkakörülményeket jelentő I–es kategóriába való sorolásának megszüntetését. Ugyanakkor ellenőrizni fogják, hogy a nehéz munkakörülmények között dolgozókat foglalkoztató munkáltatók hogyan alkalmazzák a kiegészítő járulékfizetésre vonatkozó jogszabályokat 2024. szeptember 1–jétől.
A kormány és a szakszervezetek képviselői közötti konzultációk folytatódnak az érdekvédelmi szervezetek által felvetett problémák megoldásának érdekében – szögezte még le a kabinet. A kormánypalotában lezajlott konzultáción a kabinet részéről a kormányfőn kívül részt vett még Marian Neacşu kormányfőhelyettes, Marcel Boloş pénzügyminiszter, Mihai Ghigiu, a miniszterelnöki kancellária vezetője, Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke és a munkaügyi tárca több képviselője.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)