Fejfa helyett: mi is felelősek vagyunk a parajdi sóbányáért

Bevégeztetett. Bárki, aki az ellenkezőjét állítja, nem mond igazat. A parajdi sóbányának vége van. Nemcsak abban a formában, ahogy mi ismertük – úgy általában véve is vége van. Alaposan vége.

Olvasom, hogy mindenki felelősöket keres és talál. Aki keres, az talál. Vajon csak ők a felelősek? Merthogy a politikumnak, politikai vezetőinknek, a helyi kiskirályoknak és a bányavállalat vezetőségének, az egész román kormánynak minden bizonnyal van felelőssége abban, hogy ez a tragédia megtörténhetett.

Évek óta tudjuk, hogy a bányába beszivárog a víz. Olvasom a beszámolókat, hogy két évvel ezelőtt is, tavaly is… Emlékszem, amikor ennyi és ennyi évvel ezelőtt…

Igen, ilyen világ ez: mindenki tudta, és senki nem tett semmit.

Az első számú felelősök természetesen ők: a politika és a helyi vezetés. De vajon nekünk, mint erdélyi magyar társadalomnak, nincs semmi felelősségünk ebben?

Nincs felelősségünk abban, hogy a zöldpolitika képviselőit hagytuk teljesen kiszorítani előbb a politikai közbeszédből, majd a politikaformálásból is? Mi több, ma már a zöldpolitika a gúny tárgya lett a politikai narratívákban.

És végül mi hagytuk.

Mi néztünk félre, amikor tarrá vágták erdős hegyeinket.
Amikor olvasom, hogy ennyi és ennyi köbméter víz zúdult le nagyon rövid idő alatt, és ilyesmire 30 éve nem volt példa, akkor arra gondolok: vajon miért nem tanultunk semmit a 2005-ös székely „cunamiból”? Akkor a Nyikó, szintén ekkora erejű patak, árad meg olyan hirtelenséggel és bőséggel, hogy 29 lakóházat vitt magával – plusz több száz helyi gazdaság odalett.

És most azt olvasom, hogy „ekkora vízre nem lehetett számítani”…

Nem, persze.

Ők nem számítottak – az lehet. De ők sose számítanak semmire.
De vajon mi miért nem számítottunk?
Miért kell mindig egy tragédia ahhoz, hogy transzparenciát kezdjenek követelni a derék parajdiak a bánya előtt?

A parajdi sóbánya végzete többről szól, mint egy természeti katasztrófa.
Arról szól, hogy mit tudunk kezdeni mi, mint erdélyi közösség, saját magunkkal – egy olyan térségben élve, amely erősen összekapcsolódott a természettel, és egy olyan világban, ahol a divatosan tagadott és gúnyolt klímaváltozás miatt a természeti katasztrófák csak sűrűbbek lesznek.

Borítókép: A vízzel feltelt parajdi sóbánya, kép forrása METEOPLUS/SZÉKELYHON

(Nethuszár)