Menjetek, és válasszatok!

Amikor e sorokat írom, alig negyvennyolc óra van hátra a romániai elnökválasztás első fordulójáig. Vagy, ha úgy tetszik, a harmadikig. Akárhogy is, a tét most igencsak magas – ez tényleg AZ a választás, amikor túlzás nélkül kijelenthető: a következő öt-tíz évünkről szavazunk. A tét hatalmas, a játék a mi bőrünkre megy, miközben az atomizálódott társadalomban az orosz pszichológiai hadviselés tábornokai keresik – és meg is találják – odaadó híveiket.

A szereplőket ismerjük: Simion, az AUR elnöke, akinek győzelme valóban – és a szó szoros értelmében – életveszélyt jelent az erdélyi magyarok számára. Akinek ezt most, 2025-ben még magyarázni kell, azt elveszett fejsze nyelének tartom. Aki számára fontosabb a rendszer elleni HAMIS lázadás ígérete, mint a valós demokrácia folyamatos javítása és tökéletesítése; aki az ilyen irányú munka és tanulás helyett a teljes rombolást választja – azzal most, alig negyvennyolc órával a választás előtt, nincs miről beszélni.

Simion az oroszpárti tábort is képviseli. Lehet bármilyen nagy Trump-rajongó, ez számára csak ugródeszka. A Trump-adminisztráció kitartott ideológusai – mint Musk, Alex Jones és a többi áldemokrata idióta – ugyan alátolják a lovat, de Simion az maradt, aki volt: az oroszok bábja. Ezt már az úzvölgyi temetőrablás idején bebizonyította ország-világ előtt, amikor a magyaroktól elrabolt emlékhelyet saját politikai céljaira használta fel.

Victor Ponta ugyanaz, mint Simion. A PSD egykori üdvöskéje, volt miniszterelnök, aki büszkén jelentette ki, hogy kormányfősége idején bátran döntött a Vaskapu zsilipjeinek megnyitásáról – tudván, hogy ezzel a Duna vizét ráengedi a romániai falvakra. Meg is tette, meg is kapta érte a szerb állampolgárságot, mert Belgrád védelme román miniszterelnökként számára fontosabb volt, mint a saját országának érdekeivel való bajlódás. Ponta ugyanazt az orosz pszichológiai hadviselés által belénk sulykolt, orosz eredetű „szuverenista” dumát nyomja, mint Simion vagy Sosoaca. Elnökként is pontosan olyan lenne, mint ők. Jó, talán intelligensebb, de ez egyrészt nem nagy teljesítmény, másrészt még veszélyesebbé is teszi őt.

Velük szemben áll a proeurópai tábor: Elena Lasconi, Crin Antonescu és Nicușor Dan. Az elmúlt héten végignézhettük, hogyan futamodnak meg a „szuverenista” bátrak a tévés vitáktól, míg a proeurópai tábor jelöltjei egymást gyepálták a választópolgárok szeme láttára.

Akadnak elemzők és olyan közvélemény-szegmensek, akik ezt gyengeségként értelmezik. Már bocsánat, hölgyeim és uraim, de ez éppen a demokrácia lényege – az, amit eddig csak ők próbáltak megvédeni. Tudom, szép lenne, ha mindenki egy emberre szavazna, mindig csak egy embernek lehetne igaza, és hozzá igazodna az ország – de szeretném hinni, hogy az ein Volk, ein Führer elvén már túlléptünk. Különösen azért, mert ebbe az ein Volk-ba mi, magyarok nem férünk bele. Megmondta Georgescu is: örüljünk, hogy földet kapunk a lábunk alá, meg vizet, amit megihatunk – ha ez nem elég, menjünk a szemünk világába. A szuverenista oroszpárti politikai tábor ennek a Georgescunak a táskahordozója.

Az ország állapota – mi tagadás – siralmas: elszálló költségvetési hiány, emelkedő államadósság, romló nemzetközi környezet, globális veszélyek. Az életszínvonal romlása jelenleg elkerülhetetlennek tűnik, miközben a szomszédban egy olyan háború dúl, amit a vérivó szörnyeteg, Putyin, esze ágában sincs befejezni. Szüksége van rá, hogy hatalmát megőrizze – ezért nem rest segíteni romániai csatlósainak sem, hogy egy kicsit megtolják azt a választási eredményjelző táblát, hadd dőljön jobban Moszkva irányába. (Bővebben lásd a történelemkönyvek „kék cédulás választások” című fejezetét.)

Szó se róla, minden irányból lőnek ránk. Akikről eddig azt hittük, hogy barátok és szövetségesek, azok mára legjobb esetben is semlegesek – de inkább ellenségesek. Azonban Európa – és benne az Európai Unió –, ahová olyan nehezen, olyan sok véráldozat árán jutottunk el, már mutatja az ébredés jeleit. Lassan ébred, ásítozik, nyújtózkodik, de ébred. A vízfej mindig nehezen mozgott – ez most sincs másképp. De mozdulni fog. Mert kell. És Románia számára nemcsak sok, hanem minden múlhat azon, hogy ki és milyen államfő áll majd a Brüsszelbe utazó román delegáció élén.

Ezért tehát egyáltalán nem mindegy, kire szavazunk. És elnézve a proeurópai tábor kínálatát, azt sem lehet mondani, hogy nincs kire. Mind Elena Lasconi, mind Nicușor Dan elfogadható jelölt, de még Crin Antonescut is ide sorolom – dacára annak, hogy erősen és ezer szállal kötődik ahhoz a rendszerhez, amit a románok legszívesebben a pokolba kívánnának. Euroatlanti elkötelezettségében azonban nem kételkedem.

Mivel van választék, így már végképp kötelességünk elmenni szavazni. Mi, magyarok, sokszor néztük partvonalról, ahogy a románok elnököt választanak maguknak – kicsit úgy voltunk vele, hogy ez az ő bajuk, nem a mi dolgunk. Aztán kiderült: valóban az ő bajuk lett – de sajnos ebből a bajból nekünk is dolgunk lett. Elég, ha csak Iohannis magyarellenes kirohanásaira gondolunk.

Az otthonmaradás tehát nem opció, mert a magyarságnak is jeleznie kell: ez az ország a miénk is. Mi is itt élünk. És egyáltalán nem mindegy, hogy egy többé-kevésbé működő jogállam irányába haladunk tovább, vállalva annak folyamatos javítását – vagy szakadékba ugrunk a szimionistákkal együtt.

Mi, magyarok, joggal büszkélkedhetünk azzal, hogy a kommunista diktatúra megdöntésében megkerülhetetlen szerepet játszottunk – egy bizonyos Tőkés Lászlónak köszönhetően. Nem hiszem, hogy ezt az örökséget most Simionra és mindenféle antidemokratikus, magyarellenes jövevényekre kellene elpazarolnunk.

Biztos vagyok benne, hogy ez nem a jó irány számunkra.

Szóval, feleim: menjetek, és válasszatok vasárnap!

-örsh-

(Nethuszár)