Mociuné, a román demokrácia nemzeti sportja

Hétfő délután, három óra előtt néhány perccel, a Parlament épületének vaskos kapuja előtt egy árnyék sétált fel-alá. Nem volt különösebben jelentős árnyék, de a jelentőségteljes dolgok ritkán azok, aminek látszanak.

Az órák, mint mindig, pontosan jelezték az időt: 15:00. A törvény előírta, hogy ebben az órában a bizalmatlanság kimondatik, vagy visszanyeli önmagát, mint a múlt hét poros emléke. Mégsem történt semmi. Vagyis pontosabban: történt valami – a semmi.

Jegyzetek egy elhalasztott ítéletről

A napirendre vett igazság 45 perccel el lett halasztva. Egy frakció kérte, az AUR nevű. Az ok: homály. A forma: teljesen törvényes.

Bent a falak között a légkör nem volt különösebb, inkább nyomott, mint szertartásos. Az ülés, amelyet inkább ítéletnek tekintettek volna a vádlók, nem kezdődött el, de jelen volt a kísértete. Az indítvány címe hosszú volt, mint egy vádirat, amit sosem olvasnak végig: „Tönkretették az országot, most pedig a románokkal akarják megfizettetni a számlát – kifelé a képmutató kormánnyal.” Már csak az hiányzott, hogy valaki vörös tintával aláhúzza a végén a szót: „Kifelé.”

Az ellenzékiek, mint Petrișor Peiu, lassan és megfontoltan olvasták fel a szavakat, amelyek már napok óta vártak rájuk. A szavak nem voltak újabbak, mint maga a csarnok, amelyben elhangzottak, de az újraolvasás mindig megkísérli az újjászületést. A vád: az Ilie Bolojan vezette kormány bitorolta a hatalmat, elárulta a népet, és megszégyenítette a köztársaságot. A mondatok úgy hullottak a padlóra, mint régi hivatalos levelek, amelyeket senki sem olvas el, de mindenki fél tőlük.

A kormánykoalíció pártjai – PSD, PNL, USR, UDMR – jelen lesznek, de mint a statiszták az elfeledett darabban. Ott lesznek, hogy biztosítsák a kvórumot, de nem szavaznak – ez a megállapodás. Sorin Grindeanu, az ideiglenes pártvezér, úgy fogalmazott, mint egy gép: „Jelen leszünk, nem szavazunk.” Mintha az egész életük egy protokolláris algoritmusban íródott volna, ahol az egyetlen döntés az, hogy nem döntenek.

A titkos szavazás, mint minden titkos dolog, csak azokat izgatja, akiknek nincs hozzáférésük. Golyók lesznek – apró, jelentéktelen tárgyak, amelyek mögé hatalom, félelem, vagy épp közöny bújik. Ha 233 ilyen golyó a „kormány bukására” esik, akkor Bolojan miniszterelnök megy. Ha nem, akkor marad, és az ország tovább görgeti maga előtt a fiskális sziklát, amely alatt már alig van levegő.

És így haladunk tovább. Nem szavazunk, de jelen vagyunk. Nem mondunk igazat, de igazságot követelünk. Nem történik semmi, de minden megváltozhat egyetlen csendes golyó útján.

Talán ez a modern demokrácia legőszintébb pillanata: amikor mindenki tudja, mi fog történni, de mégis végig kell játszani a rituálét, mintha nem lenne előre megírva. A döntés késik, a szavazás közeleg, és közben az ország – mint Gregor Samsa reggel – egy ismeretlen állapotban ébred, aminek nevét még nem írta le senki pontosan.

És talán nem is fogja.

(Nethuszár)