A puccsista Ciucă delirál ugyan, de miért hazudik?
Nicolae Ciucă fénysebességgel távolodik katonai énjétől, ezzel párhuzamosan pedig ugyanilyen tempóban közeledik a politikusi énhez. Most például azt találta mondani, hogy…
Nicolae Ciucă fénysebességgel távolodik katonai énjétől, ezzel párhuzamosan pedig ugyanilyen tempóban közeledik a politikusi énhez. Most például azt találta mondani, hogy…
A stratégiai feldolgozóipari beruházásokat ösztönző intézkedéseket fogad el a következő időszakban a kormány – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter. hirdetés…
Jóváhagyta a kormány hétfői ülésén az állami költségvetés, a társadalombiztosítási költségvetés, valamint a munkanélküli ellátási rendszer költségvetésének kiigazítását – jelentette be…
Az Európai Bizottság 119,7 millió eurót utal ki mezőgazdasági tartalékalapjából azoknak a bulgáriai, németországi, észtországi, olaszországi és romániai mezőgazdasági termelőknek, akiknek…
A Klaus Iohannis államfőnek a parlamenti választásokon való indulását lehetővé tevő jogszabálytervezet ellen tiltakoztak kedden a szenátus üléstermében a Mentsétek meg…
Megerősítette kedden a Brassó megyei tanfelügyelőség, hogy tavaly büntetőeljárás folyt a brassói Áprily Lajos Főgimnázium több diákja ellen nemi erőszak, szexuális…
A szeptember 16. és 22. közötti héten 2252 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 19,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten –…
Lengyelországnak tiszteletben kell tartania nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit a fehérorosz határon, jelenlegi gyakorlata, a migránsok egyéni vizsgálat nélküli, kollektív visszaküldése ugyanis…
A fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező kitermelése ellen tiltakoztak vasárnap a projekt helyszínén, a Tuzla-Podişor gázvezeték végénél a Greenpeace Románia aktivistái, követelve…
Úgy látszik a PSD megtalálta tökeit, avagy visszavágtak Ciucă tábornok korábbi szószegéséért, így hát hivatalosan is kijelentették, hogy eszük ágában sincs…
A Független Államok Közösségének (FÁK) több tagállama – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán – abban állapodtak meg, hogy elhagyják a cirill…
Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szombaton a Fehér megyei Kudzsiron kijelentette, nem hiszi, hogy a Klaus Iohannis elnök…
A 2024 augusztusában kifizetett gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) összege 1,173 milliárd lejre rúgott – derül ki az Országos Szociális Kifizetési és Ellenőrzési…
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a Transzfogarasi út korszerűsítésére készül, ami lehetővé tenné, hogy évente hosszabb időszakra használhassák az…
Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 371,0295 lejről 2,3241 lejjel (0,63 százalékkal) 373,3536 lejre nőtt az arany ára,…
A centrista és a jobboldali erők részvételével megalakult szombat este az új francia kormány, két héttel azután, hogy Emmanuel Macron államfő…
Megnyíltak a szavazóhelyiségek a korai szavazás keretében a választók előtt az Egyesült Államok Virginia szövetségi államában pénteken, elsőként az országban lehetővé…
Több száz klímaaktivista tüntetett pénteken Brüsszelben, a demonstráció során a párizsi klímaegyezemény és az európai Zöld Megállapodás tiszteletben tartását követelték –…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva