Analógia ’56: a Nyugat magára hagyja Ukrajnát
Ukrajna egyre inkább egy olyan állapot irányába tart, amelyet a mainstream média és a politikai, illetve katonai vezetők eddigi nyilatkozatai –…
Ukrajna egyre inkább egy olyan állapot irányába tart, amelyet a mainstream média és a politikai, illetve katonai vezetők eddigi nyilatkozatai –…
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetésének következtében január elsejétől a…
A Romániai Zsidó Hitközségek Konföderációjának (FCER) szerdán elkezdődött bukaresti kongresszusán a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői szolidaritásukat fejezték ki a zsidó néppel.…
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségből a Nemzeti Liberális Pártba iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – közölte szerdán a PNL Szatmár…
Kísérleti szennyvízkezelő reaktort tervez a Miskolci Egyetem, a marokkói Université Ibnou Zohr egyetemmel és a Kisanalitika Laboratóriumi Szolgáltató Kft.–vel konzorciumi együttműködésben…
Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett…
În cursul nopţii, instanţa belgiană a anulat decizia primarului de interzicere a desfăşurării Conferinţei Conservatorismului Naţional (NatCon), astfel că evenimentul poate…
În ceea ce priveşte Pactul UE privind migraţia şi azilul, cea mai importantă întrebare este dacă cei care doresc să vină…
A Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) egy szimbolikus esemény, amely jól írja le Európa helyzetét – mondta a miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szerdán…
Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak–ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18–an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester,…
Conferinţa Conservatorismului Naţional (NatCon) este un eveniment simbolic care descrie bine situaţia din Europa, a declarat premierul ungar Viktor Orbán, miercuri,…
Mintegy 19 százalékponttal nőtt a júniusi európai parlamenti (EP-) választásokon való szavazási hajlandóság a romániaiak körében 2019-hez képest, elérve a 74…
Összesen 11.611 személy él elektromos áram nélküli lakásban Romániában, 40 százalékuk kiskorú; a probléma felszámolásához 12 millió euróra lenne szükség, azaz…
Az év első három hónapjában a 2023–as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152.912 jármű gördült…
Tavaly január elsejétől idén április 14–ig összesen 12.346 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). Az…
Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024–től részt vehessen a Fekete–tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport…
Amint arról olvashattatok a fősodratú médiában, Brüsszelben nem sikerült minden gond nélkül megtartania konferenciáját a NatCon nevű eseménynek, ez a nemzeti…
Megkezdődtek szerda reggel hét órakor a horvátországi parlamenti választások, amelyeken valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát.…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva