Merz és a CDU győzött, de ez inkább a szétesés kezdete lehet Németországnak
Ma Németországról lesz szó, már csak azért is, mert tegnap tartották az előrehozott szövetségi választásokat, ahol a CDU/CSU szövetség nyert ugyan,…
Ma Németországról lesz szó, már csak azért is, mert tegnap tartották az előrehozott szövetségi választásokat, ahol a CDU/CSU szövetség nyert ugyan,…
Ilie Bolojan ügyvivőelnök ma az elnöki palotában hívta össze egyeztetésre a parlamenti pártok képviselőit, a téma pedig Románia pozíciójának megtárgyalása a…
Ahogy közeledik a megismétlésre kényszerített romániai elnökválasztások napja, úgy emelkedik megint a feszültség ebben az országban, amelyben nem önként tett vállalásunk…
Három éve indította el teljes körű katonai invázióját az Orosz Föderáció a szuverén Ukrajna ellen. Moszkva három nap alatt akarta bevenni…
A parlamentbe jutott romániai szélsőjobboldali pártok ledobták magukról hazafias maszk(irovka)jukat, és íme, elő is bukkant valóságos énjük, no meg a gazdájuk…
Hölgyeim és uraim, az amerikai–román stratégiai partnerségben hívők és annak ellenzői egyaránt: azt hiszem ideje kimondanunk, hogy a Trump-adminisztráció újabb célpontot…
A Trump-tornádó elérte a stratégiai partner Romániát és annak legfelsőbb vezetését is. Miután Vance alelnök a fejünkre olvasta, hogy nem engedtük…
Zelenszkij rendesen zokon vette, hogy nem kapott meghívást Riádba az amerikai–orosz tárgyalásokra, volt jó pár kemény hangú nyilatkozata. hirdetés hirdetés Szemére…
Donald Trump alaposan feladja a leckét Európa és Ukrajna békére vágy polgárainak, de ennél is fontosabbnak tartok megemlíteni egy korántsem apró,…
A Trump-tornádó elérte Romániát is: miután a Tate-fivérek szabadon engedése érdekében gyakorolt nyomást Hurezeanu román külügyminiszterre Grenell különleges megbízott, a Bloomberg…
Klaus Iohannis lemondása után, nem függetlenül attól, hogy J. D. Vance amerikai alelnök is beszólt Romániának, felgyorsulni látszanak a belpolitikai mozgolódások…
Nem kissé idegborzoló eset lenne, ha a geopolitikában nem történnének ennél nagyobb fordulatok is. Mindenesetre mi itt élünk, így nekünk ez…
Ha eddig azt hittük volna, hogy Călin Georgescut csak az elvadult ortodox fanatikusok és nyolc osztályt sem végzett rétegek támogatják, akkor…
Hát, feleim, Európa ennyit tudott hozzátenni: egy kerek asztal körül ülve, válogatott vezetők társaságában kijelentett egyes dolgokat határozottan, mint például „Ukrajna…
A Nethuszár blogon alig három hónapja megjelent írásomban úgy fogalmaztam, hogy Románia megkezdte az átállást az orosz oldalra, ma pedig szembejön…
hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on…
Egy év telt el Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, Putyin ádáz ellenfelének rejtélyes halála óta, a jóérzésű orosz emberek pedig nem…
A román sajtót beterítette a hír, hogy J.D. Vance amerikai alelnök müncheni konferencián elhangzott beszédében az Európát érő belső fenyegetésekre hivatkozó…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva